hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

"Bizonyos szabályok továbbra is érvényben maradnak"

A járványügyi helyzet nagyon kedvező, de a járványügyi készültséget fent kell tartani, hangzott el az emberi erőforrások minisztere pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Magyarország helytállt a koronavírus-járvány jelentette próbatételben, a kormány által időben meghozott komplex intézkedésekre a lakosság jól reagált – mondta Kásler Miklós, aki úgy fogalmazott, nemzeti egység alakult a járvány elleni küzdelemben, jól vizsgázott az egészségügy, a közegészségügy, az oktatás, jól vizsgáztak a tudomány képviselői.

A miniszter felidézte, hogy Magyarország időben reagált a járványveszélyre, nálunk alakult meg először a feladatok koordinálásáért felelős operatív törzs. Közölte: ha a járvánnyal összefüggő intézkedések meghozatalával késtek volna, Magyarországon is exponenciálisan nőtt volna a fertőzésszám. A halálozási adatok azonban kedvezően alakultak, hiszen a koronavírus-fertőzéssel összefüggésben elhunytak száma töredéke a nyugat-európai adatokénak.

Fél évvel meghosszabbodnak a lejárt okmányok

A kormány 180 nappal meghosszabbította a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet ideje alatt lejárt, vagy annak megszűnését követően 15 napon belül lejáró okmányok érvényességét - közölte a Miniszterelnökség.

A március 11. és július 3. között lejáró okmányok Magyarországon december 15-éig érvényesek. Az intézkedés vonatkozik a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényesség idejére is, a letelepedési, tartózkodási, bevándorlási engedélyekre azonban eltérő szabályok vonatkoznak.

A veszélyhelyzet ideje alatt több mint 660 ezer okmány érvényessége járt le, az új kormányrendeletnek köszönhetően kellő idejük lesz az állampolgároknak az ügyintézésre. Könnyítés az is, hogy a legtöbb elkészült okmányt a veszélyhelyzet után is postai úton kézbesítik, egyszerűbb lesz a vezetői engedéllyel kapcsolatos ügyintézés, és újraindulnak a kormányablakbuszok is, amelyek menetrendje a kormanyablak.hu oldalon érhető el.

Müller Cecília országos tisztifőorvos azt mondta, hogy a járványügyi helyzet nagyon kedvező, de a járványügyi készültséget fent kell tartani. Kiemelte, az elmúlt napon nem történt haláleset a vírusfertőzéssel összefüggésben, és tizenhéttel nőtt a gyógyultak száma.

Hangsúlyozta, a veszélyhelyzet megszűnésével bizonyos szabályok továbbra is érvényben maradnak: kötelező a maszkviselés a kórházi, szociális intézményekben tett látogatáskor, az üzletekben, a tömegközlekedés járművein, tartani kell a szociális távolságot, kerülni a zsúfolt helyeket, és nem lehet ötszáz főt meghaladó rendezvényt szervezni.

Müller Cecília kiemelte: valamennyi egészségügyi ellátásra továbbra is telefonon kell bejelentkezni, fertőzött beteget a kijelölt intézményekben látnak el. A szakember szerint fontos, hogy a kialakult és rögzült higiéniai szokásaink megmaradjanak, hiszen ezek alapvetően szükségesek a kedvező járványügyi helyzet fenntartásához. Az országos tisztifőorvos arra kért mindenkit, hogy csak egészségesen menjen közösségbe, munkahelyre, rendezvényre, és fokozottan ügyeljen a személyes higiéniára.

MTI/Balogh Zoltán
MTI/Balogh Zoltán

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink