hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

21 milliárd forint a szegedi egyetemnek

A kormány 21 milliárd forint támogatást ad a Szegedi Tudományegyetemnek (SZTE) az egészségügyi szolgáltatásainak fejlesztésére, az oktatási infrastruktúra korszerűsítésére.

Trócsányi László igazságügyi miniszter a felsőoktatási intézmény tanévnyitóján kijelentette, hogy a kormány stratégai ágazatnak tekinti az oktatást, partnerként tekint az egyetemekre. Hozzátette: az ország versenyképességéhez az olyan egyetemek tudnak hozzájárulni, melyek állják a nemzetközi versenyt, nemcsak a hazai, hanem a külföldi hallgatóknak is vonzó képzéseket képesek kínálni.

Az egyetem "Szeged zászlóshajója", amikor a kormány a felsőoktatási intézményt támogatja, akkor ezzel a várost is segíti. Erősödik az innováció, amely a cégek letelepedést ösztönzi, szépül a város, bővül az idegenforgalom – hangsúlyozta a politikus.

A Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikán megvalósuló mintegy 10 milliárd forintos fejlesztés a régió 1,6 millió lakójának ellátása mellett lehetővé teszi országos vonzáskörű feladatok elvégzését is. A következő években 4,8 milliárd forint forrás áll rendelkezésre az egyetem klinikai központjában a legmodernebb képalkotó diagnosztikai kapacitás kiépítésére  ismertette a fejlesztések részleteit Trócsányi László. Hozzátette: döntés született az egészségügyi ellátórendszer csúcsán álló egyetemi klinikák többletkapacitásának befogadásáról is, ez az SZTE esetében 600 millió forint forrást jelent. A politikus kitért arra, a szegedi lézerközpont szomszédságába tervezett tudományos-ipari park létrehozása teljes mértékben összhangban van a kormány törekvéseivel. Az előkészítő munkálatokra 1,75 milliárd forint áll rendelkezésre.

Szabó Gábor rektor kifejtette, az SZTE küldetésének fontos része az oktatás mellett a tudás előállítása. A mai nemzetközi versenyben az ilyen intézmények nélkül egy ország nem lehet sikeres. Az akadémikus elmondta, az elmúlt időszak pályázati tevékenységének köszönhetően az egyetem anyagi helyzete stabil, a következő években 47 milliárd forint  elsősorban a kutatás-fejlesztési tevékenységet támogató  forrás érkezik az SZTE-re. Az intézmény olyan fejlődés előtt áll, amely eredményeként nemzetközileg is sikeres kutatóegyetemmé válhat.

Botka László (MSZP) polgármester hangsúlyozta, Szeged és az egyetem sorsa, fejlődése közel egy évszázada összefonódott. A közös beruházások egyszerre emelik a város és az egyetem presztízsét. A politikus példaként a lézerközpont tavasszal átadott épületét említette, a feladatok közül pedig a 70 hektáros tudományos-ipari park kialakítását emelte ki. Az MSZP miniszterelnök-jelölti posztját is betöltő politikus úgy fogalmazott, a tudás, az oktatás elérhetőségének szűkítése helyett annak bővítésére van szükség. Legyen mindenki számára az első diploma ingyenes, és a kormány legfeljebb az osztatlan képzéseknél tartsa meg a keretszámot  mondta.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink