hirdetés
hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Miként alakulhatott ki a Holt-tenger, és van-e gyógyhatása?

A Holt-tenger a tengerszint alatt mintegy 400 méterrel fekvő képződmény, melynek sótartalma a többi tengerénél jóval nagyobb. Nevét is ennek köszönheti: átlag 300 gramm per kilogrammos sótartalma nem teszi lehetővé, hogy bármilyen élőlény megélhessen benne vagy körülötte.

A Holt-tenger egy tektonikai törésvonalban fekszik, vizét elsősorban a Jordán-folyóból valamint a környező hegyek kisebb folyamaiból kapja. Sósságának oka az, hogy míg belé vezetnek csatornák, elvezetése nincsen, azaz nem létezik olyan folyó, amely a Holt-tengerből eredne. Így a beérkező, különféle ásványi sókat tartalmazó víz egyetlen úton képes eltávozni: párolgás révén. Így a behordott sók koncentrálódnak a tenger vízében, és egyre sósabbá teszik azt.
A só koncentrációja a víz mélységével változik: 40 méterig 300 g/kg, 90 méterig 332 g/kg, ez a tenger fenekén leülepszik. Mint már említettem, ezt a sótartalmat nincs élőlény, amely elviselné, a Jordán-folyó vízével érkező halak szinte azonnal elpusztulnak a Holt-tengerbe érve. A holt-tengeri só összetétele eltér a konyhasóétól, nagy mennyiségben tartalmaz kloridot, nátriumot, magnéziumot és káliumot.
Miként gyógyít?
A Holt-tengerből származó só és iszap egyaránt népszerű gyógytermékek forrása. Ezek gyógyhatását számos tudományos kutatás igazolta, tehát nem csupán közkeletű babonáról van szó. Az iszap a hegyekből a tengerbe lehordott üledékes agyagréteg eróziója révén keletkezik, melynek során, évezredeken át magába szívja a tengervíz tápláló ásványi-anyagainak nagy részét. Tehát a Holt-tenger iszapja nagyon nagy mennyiségben tartalmaz ásványi sókat, nyomelemeket valamint találhatók benne szilárd növényi és állati eredetű anyagok és víz.
A holt-tengeri iszapkúra áldásos hatásait mindenekelőtt a psoriasis, azaz pikkelysömör kezelésében dicsőítik. Ez a betegség öröklődik, de stressz hatására fokozott mértékben jelenik meg. A bőr vörös, pikkelyes hámlásával jár, és a betegeket gyakran nehéz társadalmi helyzetbe hozza, mivel sokakban undort keltenek ezek az elváltozások. A holt-tengeri só és iszap a pikkelyek leválasztásával és a sebgyógyulás gyorsításával fejti ki gyógyhatását, amihez hozzájárul a helyszíni kúra során a napfény (igazoltan kedvez a psoriasis kezelésének), a nyugalom, a szép táj és a többi szépen gyógyuló beteg látványa.
Az iszap- és sókúra számos egyéb bőrbetegségben (vitiligo, atopiás dermatitis, mycosis fungoides) és egyéb állapotban (reumás betegségek, asthma, egyéb légzőszervi betegségek, uveitis, azaz a szem üvegtestének gyulladása, magas vérnyomás, ishaemiás szívbetegség, bélgyulladások, stb.) hasznos, a legtöbben azonban kozmetikai célokra veszik igénybe. 
A testfelszínre kent iszap a koncentrációkülönbség alapján elősegíti egyes anyagok távozását a bőrből, míg másokat bejuttat, a mélyebb rétegekben lévő vizet a bőr felszínére „húzza”, hőszigetelő és fertőtlenítő hatással is bír. 
A benne lévő ásványi anyagok pedig a szervezetbe jutva fejtik ki áldásos hatásukat.

A Holt-tenger egy tektonikai törésvonalban fekszik, vizét elsősorban a Jordán-folyóból valamint a környező hegyek kisebb folyamaiból kapja. Sósságának oka az, hogy míg belé vezetnek csatornák, elvezetése nincsen, azaz nem létezik olyan folyó, amely a Holt-tengerből eredne. Így a beérkező, különféle ásványi sókat tartalmazó víz egyetlen úton képes eltávozni: párolgás révén. Így a behordott sók koncentrálódnak a tenger vízében, és egyre sósabbá teszik azt.

A só koncentrációja a víz mélységével változik: 40 méterig 300 g/kg, 90 méterig 332 g/kg, ez a tenger fenekén leülepszik. Mint már említettem, ezt a sótartalmat nincs élőlény, amely elviselné, a Jordán-folyó vízével érkező halak szinte azonnal elpusztulnak a Holt-tengerbe érve. A holt-tengeri só összetétele eltér a konyhasóétól, nagy mennyiségben tartalmaz kloridot, nátriumot, magnéziumot és káliumot.

A Holt-tengerből származó só és iszap egyaránt népszerű gyógytermékek forrása. Ezek gyógyhatását számos tudományos kutatás igazolta, tehát nem csupán közkeletű babonáról van szó. Az iszap a hegyekből a tengerbe lehordott üledékes agyagréteg eróziója révén keletkezik, melynek során, évezredeken át magába szívja a tengervíz tápláló ásványi-anyagainak nagy részét. Tehát a Holt-tenger iszapja nagyon nagy mennyiségben tartalmaz ásványi sókat, nyomelemeket valamint találhatók benne szilárd növényi és állati eredetű anyagok és víz.

A holt-tengeri iszapkúra áldásos hatásait mindenekelőtt a psoriasis, azaz pikkelysömör kezelésében dicsőítik. Ez a betegség öröklődik, de stressz hatására fokozott mértékben jelenik meg. A bőr vörös, pikkelyes hámlásával jár, és a betegeket gyakran nehéz társadalmi helyzetbe hozza, mivel sokakban undort keltenek ezek az elváltozások. A holt-tengeri só és iszap a pikkelyek leválasztásával és a sebgyógyulás gyorsításával fejti ki gyógyhatását, amihez hozzájárul a helyszíni kúra során a napfény (igazoltan kedvez a psoriasis kezelésének), a nyugalom, a szép táj és a többi szépen gyógyuló beteg látványa.
Az iszap- és sókúra számos egyéb bőrbetegségben (vitiligo, atopiás dermatitis, mycosis fungoides) és egyéb állapotban (reumás betegségek, asthma, egyéb légzőszervi betegségek, uveitis, azaz a szem üvegtestének gyulladása, magas vérnyomás, ishaemiás szívbetegség, bélgyulladások, stb.) hasznos, a legtöbben azonban kozmetikai célokra veszik igénybe.

A testfelszínre kent iszap a koncentrációkülönbség alapján elősegíti egyes anyagok távozását a bőrből, míg másokat bejuttat, a mélyebb rétegekben lévő vizet a bőr felszínére „húzza”, hőszigetelő és fertőtlenítő hatással is bír. A benne lévő ásványi anyagok pedig a szervezetbe jutva fejtik ki áldásos hatásukat.

Bíró Zsuzsa
a szerző cikkei

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés