hirdetés
2025. február. 12., szerda - Lívia, Lídia.
hirdetés

 

Új szignalizációs útvonalat azonosítottak az Alzheimer-kór progressziójában

A neurodegeneratív betegség nemek közötti különbségeinek vizsgálata új kezelési és prevenciós módszereket tárhat fel.

A Neuron folyóiratban szeptember 30-án jelent meg a Weill Cornell Medicine kutatóinak cikke, amelyben preklinikai modelleken kimutatták, hogy az Alzheimer-kór magas kockázatával járó két genetikai variáns együttes jelenléte káros gyulladásos választ vált ki az agy immunsejtjeiben, különösen nők esetében. Az eredmények hangsúlyozzák a nemi különbségek figyelembe vételének fontosságát az Alzheimer-kór kutatásában – ez a lépés végső soron pontosabb és hatékonyabb kezelésekhez vezethet.

Az Alzheimer-kór világszerte több millió embert érint, és aránytalanul nagy arányban érinti a nőket – a férfiakhoz képest közel kétszer annyi nőnél alakul ki a betegség. Ezért az új terápiás megközelítések fejlesztésének előmozdítása érdekében a kutatók már régóta próbálják meghatározni a sebezhetőségben mutatkozó különbségek okait. Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy az APOE4 génváltozat a nőknél jobban növeli az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát, mint a férfiaknál.

A mostani tanulmány azokat a sejtfunkciókat vette górcső alá, amelyek akkor károsodnak, ha az APOE4 és a TREM2 gén egy változata, a kockázatot szintén növelő TREM2R47H (R47H) együttesen van jelen női betegekben. Mivel az ezen gének által kódolt fehérjéknek számos funkciójuk van a sejtekben, eddig nem volt világos, hogy az egyes változatok pontosan milyen mechanizmusokon keresztül járulnak hozzá a betegségre való hajlam fokozódásához.

A dr. Gillian Carling által vezetett kutatócsoport, az Alzheimer-kór olyan egérmodelljeit hozta létre, amelyek az APOE4 és a TREM2 R47H humán változatát hordozzák. Az egér modellszervezetek egy olyan mutációt is hordoztak, amely a tau-fehérje csomók kialakulásához vezet. A kutatócsoport 9-10 hónapos korukban vizsgálta az egereket, ami nagyjából embereknél a középkorú személyek életkorának felel meg, hogy felmérje, hogyan befolyásolják ezek a genetikai változatok az agy egészségét. Azt figyelték meg, hogy az APOE4 és a TREM2 R47H variánssal rendelkező nőstény (de nem a hím) egereknél jelentős károsodás mutatható ki abban az agyi régióban, amely fontos szerepet játszik a kognitív funkciókban és a memóriában – a többi közt súlyosabb károsodást okozó tau-fehérje-csomók kialakulását mutatták ki, mint azoknál az egereknél, amelyek nem rendelkeztek ezekkel a génkombinációkkal.

A kutatók a károsodást ezekben a nőstény egerekben az agy mikroglia immunsejtjeinek tulajdonították. Normális esetben a mikroglia védi az agyat, de ebben az esetben „elöregedtek”, vagyis elvesztették a megfelelő működésre való képességüket. Ahelyett, hogy megtisztították volna a sérült sejteket és feltisztították volna az aggregátumokat, ezek az elöregedett mikroglia sejtek a cGAS-STING biokémiai útvonalon keresztül gyulladáskeltő anyagokat szabadítottak fel. A tanulmány szerint ezek a káros hatások a nőstény egereknél sokkal erősebben jelentkeztek a hímekhez képest, ami összhangban van azokkal az adatokkal, amelyek szerint az APOE4 jelenléte nagyobb kockázatot jelent a nők számára.

“Kutatási eredményeink azt mutatták, hogy amikor az Alzheimer-kór két kockázati tényezője kombinálódik a nőstényekben a tau aggregátumokkal, a cGAS-STING útvonal erős aktivációja következik be” – nyilatkozta dr. Carling. “Ennek a szignalizációs útvonalnak a gátlása csökkentette a káros gyulladásos faktorokat.”

A tanulmány kiemeli, hogy a nemi különbségeket figyelembe kell venni az Alzheimer-kór kutatásában és kezelésében, mivel a betegség progressziója a férfiak és a nők esetében eltérő pályán mozoghat, ezért személyre szabott megközelítéseket igényelhet. A kutatók remélik, hogy a cGAS-STING-hez hasonló útvonalak szerepének azonosításával új kezelési és megelőzési stratégiák előtt nyitnak majd utat, különösen a magas kockázatú genetikai variánsokkal rendelkező egyének esetében.

 

Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:

Two genetic variants linked to Alzheimer's trigger microglial inflammation in females

Alzheimer’s disease-linked risk alleles elevate microglial cGAS-associated senescence and neurodegeneration in a tauopathy model

 

Ljubica Miletić képe a Pixabay-en
Ljubica Miletić képe a Pixabay-en

Irodalmi hivatkozás:

Carling, G. K.,et al. (2024). Alzheimer’s disease-linked risk alleles elevate microglial cGAS-associated senescence and neurodegeneration in a tauopathy model. Neuron. doi.org/10.1016/j.neuron.2024.09.006.

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Új tápanyagtáblázat

    A könyv a bevezetés és a táplálkozási alapfogalmak tisztázása után 12 fejezetben foglalja össze témája tudnivalóit. A bemutatás a...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...