hirdetés
2025. december. 05., péntek - Vilma.
hirdetés

 

Új szerek jönnek, másképp gyógyítanak

A jövő gyógyszerei több komponensből állnak majd, amelyek egymással együttműködve több ponton avatkoznak be és kevesebb nem kívánatos hatással rendelkeznek – írja a PharmaOnline.

A rendszerbiológia elmúlt évtizedbeli eredményei kapcsán fejlődésnek indult a gén- és betegséghálózatok kutatása, és kiderült, hogy az „egy gén – egy fehérje – egy betegség – egy gyógyszer” megközelítés helyett hasznosabb, ha a gyógyszerfejlesztésben is a komplex hálózatokból indulunk ki.

Maguk a fehérje-hálózatok az evolúció során úgy fejlődtek ki, hogy robusztusak, ellenállók legyenek, azaz egy-egy ponton beavatkozva ne lehessen elrontani őket. Egyetlen gyógyszer a legritkább esetben képes úgy elérni hatást, hogy közben nem alakít ki tolerálhatatlan mellékhatásokat. Igaz ez már csak azért is, mert a „célzott szerek” sem elég célzottak, valójában több, szerkezetileg hasonló fehérjére is hatást fejtenek ki.

A hálózati szemlélet szerint tehát szignifikáns hatás eléréséhez a hálózat több pontján, többszörös célponton kell beavatkozni, azonban a mellékhatások minimalizálása érdekében csak és kizárólag a megfelelő pontokon. Fejlett számítástechnikai eszközökkel fel lehet tárni, hogy egy-egy fehérjehálózatnak (pl. az adott betegre jellemző konkrét ráktípus fehérjehálózatának) hol vannak a sebezhető pontjai, ki lehet számítani, hogy mi a célfehérjék optimális kombinációja, amelyeket együttesen célbavéve minimális mellékhatások mellett elérhető az optimális hatás – olvasható a pharmaonline.hu-n.

(forrás: PharmaOnline )
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Korszerű gyakorlati irányelvek az elsődleges orvosi ellátásban

    Könyvünket az elsődleges ellátásban dolgozó klinikusoknak ajánljuk, de nemcsak a...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...