hirdetés

 

Talány az egészségügyben: elégedett beteg hamarabb hal?

Egy statisztikai vizsgálat szerint az elégedett betegek gyakrabban halnak meg a kezelést követő egy éven belül - olvasható az Archives of Internal Medicine című folyóiratban megjelent tanulmányban, írja az MTI.

A Joshua J. Fenton által vezetett munkacsoport azt vizsgálta, hogy a beteg elégedettsége miképp függ a kezelés színvonalától, a gyógyulástól, a gyógyszerezéstől, és hogy korrelál-e ez a túléléssel. Ötvenezernél is több felnőtt beteget kérdeztek meg az első kezelési évben arról, mennyire elégedettek a betegellátással, valamint a kórházi kezelésük gyakoriságáról és a kezelések, gyógyszerek költségeiről. A következő években a felmérést megismételték. Átlagosan négy éven keresztül gyűjtötték az adatokat, így 36 428 beteg adatait értékelték.

Az adatokat négy csoportba osztották a páciensek elégedettsége alapján, majd a négy betegcsoport sorsának alakulását szigorú statisztikai mérlegeléssel összehasonlították. Az első eredmény megfelelt a várakozásoknak, vagyis a legelégedettebbek ritkábban kerültek sürgősségi osztályra. E csoport tagjaira lényegesen több egészségügyi költség jutott, és sokkal több gyógyszert is fogyasztottak, mint a legelégedetlenebb betegek. Az ellátást legjobbnak tartó páciensek azonban gyakrabban kerültek különféle okokból kórházi felvételre, és ők 26 százalékkal gyakrabban haltak, mint a legelégedetlenebb páciensek.

A szakértők között vannak, akik szerint a súlyosabb betegekkel a kezelőorvos kitüntetett figyelemmel foglalkozik, ezt a páciens érthető elégedettséggel fogadja, viszont a halálozás ebben a csoportban a legnagyobb. Más szakemberek viszont semmiféle magyarázattal nem tudnak szolgálni a szokatlan jelenségre .

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Vezetés és szervezés - Szervezetek kialakítása és működtetése

    GONDOLKOZOTT MÁR AZON, HOGY… -    mi a vezető feladata? -    miért készítenek...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...