Tudomány
Százéveseké a világ
A száz éves életkor egyre kevésbé számít ritkaságnak, hiszen világszerte egyre többen jutnak el ebbe az életszakaszba fizikailag és szellemileg aktív állapotban, viszonylag egészségesen.
A megnövekedett várható élettartam felett érzett örömöt azonban sötét felhő árnyékolja: az öregséggel egyre nagyobb a krónikus betegségeknek, az önellátásra való képesség elvesztésének, vagy például az elbutulásnak a kockázata. Ha egyre több idős ember szorul állami vagy családi támogatásra, az érintett társadalmaknak ugrásszerűen emelkedő költségekkel és kötelezettségekkel kell szembenézniük.
A nemrégiben napvilágra került kutatási eredmények azonban sokkal vidámabb képet festenek, mint azt sokan várnák. Kiderült ugyanis, hogy a 90. életévet elérő vagy meghaladó korú idősek egy olyan fizikai elit tagjai, akik jelentősen eltérnek az általában korábban elhalálozó társaiktól. Az ajándékba kapott éveket nem meghosszabbított teherként, hanem igen gyakran egészségesen élik le. A szupermatuzsálemek, a 110 év felettiek, különösen szép példái a méltóságteljes megöregedésnek.
Az egyik legátfogóbb vizsgálat Dániában volt. 1998-ban Kaare Christensen felmérést végzett az 1905-ben született és még életben lévő 3600 személy körében. Az ezt követő évtizedben nyomon követte ezen idős emberek életét, és megállapította, hogy a teljes létszám egyharmada mindig önellátó maradt. Persze, ahogy idősödtek, ők is egyre inkább legyengültek, de a korábban eltávozó, sokat betegeskedő egyének mindig egészségesebbeket hagytak hátra. 2005-ben a Christensen-tanulmány résztvevői közül már csak 166 személy élt, de ezek egyharmada továbbra is teljesen önellátó volt. Ez jó hír, hiszen azt jelzi, hogy a meghosszabbodott élettartam nem feltétlenül jár együtt a magatehetetlenséggel.
A dán kutatóéhoz hasonló optimista eredmények más felmérésekből is születtek. Az USA-ban 1994-ben indított New England Centenarian Study (NECS) elnevezésű vizsgálatba bevont hétszáz idős személy szinte mindegyike önellátó maradt 90 éves koráig, és a szupermatuzsálemek 40 százaléka is képes volt magáról gondoskodni. Angliában Carol Brayne csaknem ezer, 90 évnél idősebb embert vizsgált, és azt találta, hogy csupán negyedük élt valamilyen intézetben vagy otthonban. Egy Kínában végzett felmérésből az derült ki, hogy a 90 és 100 évesek kevesebbet voltak betegek és ágyhoz kötöttek, mint fiatalabb társaik.
Nem minden idős ember ússza meg a betegségeket vagy a magatehetetlenséget a kellemetlenségek egyszerű „elhalasztásával". Jessica Evert amerikai kutató több mint négyszáz aggastyán kórtörténetét nézte át. Azt találta, hogy a különösen hosszú életűek három csoportba sorolhatók. Negyven százalékuk „elhalasztja" a krónikus betegségeket 80 éves korán túlra. A betegségek „koncentrálása", az élet végére való kitolása és rövid időtartamba való sűrítése új keletű „szokásnak" tűnik az öregek körében. Negyven százalékuk „túlélő", ami azt jelenti, hogy bár 80 éves koruk előtt jelentkeztek náluk a krónikus betegségek, megtanultak velük együtt élni. A maradék 20 százalék pedig úgy éri meg a százéves kort, hogy elkerüli a leggyakoribb krónikus betegségeket, a szívbetegségeket, a rákot, a diabéteszt, a magas vérnyomást, valamint a stroke-ot. Érdekes módon a százéves férfiak harmada ebbe a csoportba tartozik, míg a nőknek csupán a 15 százaléka.
Gerontológusok szerint a hosszú élet titka négy kulcstényezőtől függ: az étrendtől, a testmozgástól, a„pszichospiritualitástól" és a társadalmi élettől. A matuzsálemi kort megélők rendelkeznek még egy óriási előnnyel: megfelelő a genetikai állományuk.
A genetikai összefüggések a matuzsálemekben bővelkedő népcsoportok vizsgálataiból derül ki legegyértelműbben. A Japánban található Okinava-szigeten 100000 lakosra 58 százéves jut (és ez a szám emelkedik), itt a világon a legmagasabb ennek a korcsoportnak az aránya. A többi kiugróan magas arányú helyszínhez (pl. Szardínia és Izland) hasonlóan Okinava is egy meglehetősen elszigetelt népességű terület, jóval magasabb a beltenyésztettség mértéke, és a génvariációk csoportosulása. Míg az ilyen genetikai hasonlóság általában káros hatású, e területeken, úgy tűnik, egységes és megőrzött genetikai variációt eredményezett, ami hosszú életkilátással kecsegtet.
A „hosszú élet" génjeinek felfedezéséhez a matuzsálemek génállománya kulcsforrásként jön számításba. Felbecsülhetetlen értéket jelent a hosszú élet alatti élettani folyamatok megértésében. Bár sok génről feltételezték, hogy hatással lehet az élethosszra, keveset tudtak kimutatni több populációban is.
Egészen mostanáig az ApoE volt az egyetlen kivétel, különösen ennek a génnek egy e4-ként ismert variánsa, melyről bebizonyosodott, hogy jelenléte az átlagnál nagyobb kockázatot jelent az Alzheimer-kór és a szívbetegség kialakulásában. Az ApoE eme szerencsétlen variánsa világszerte fele olyan gyakori a százévesek körében, mint fiatalabb társaikban. A múlt évben pedig egy újabb ígéretes jelöltre bukkantak: a FOXO3A elnevezésű gén egy variánsára. Bradley Willcox azt találta, hogy a gén egy adott formájából két példányt hordozó személynek szinte háromszor nagyobb az esélye arra, hogy megérje a 100. életévet, mint a génvariáció nélküliek. Ráadásul a génváltozat hordozói jobb egészséggel, kisebb stroke-ban, szívbajban és rákban való megbetegedési eséllyel haladhatnak az öregedés útján.
