hirdetés
2024. május. 07., kedd - Gizella.
hirdetés

 

Rákot okoz, vagy daganatellenes csodaszer a szója?

Évtizedekkel korábban föltételezték, hogy a szója rendszeres fogyasztása csökkenti az emlőrák kockázatát, hiszen Ázsiában, ahol a nők már kislány koruktól rendszeresen esznek szójaételeket, ritkább ez a rosszindulatú daganat. Az utóbbi években viszont megfigyelték, hogy a szója természetes összetevői az ösztrogén hormonhoz hasonlítanak, amely éppen hogy fokozhatja az emlőrák kialakulásának esélyét. Az Amerikai Rákkutató Intézet minapi közleménye igyekszik kiegyenlített módon állást foglalni ebben a kérdésben.

A szójaevés világszerte elterjedt. Ázsiában alapvető élelmiszer és naponta fogyasztják, de az Egyesült Államokban, vagy Európa országaiban is megjelentek a különböző kínai vagy japán éttermek és velük a szójafehérjére alapozott fogások. A szójatej is népszerű lett, sokak reggelijéhez hozzátartozik. Létezik ízesített és természetes változatban, zsírszegényen és vitaminokkal gazdagítva.
Külön érdemes említeni a tofut. A távol-keleti étkezőhelyeken tömörebb változatait grillezik és különböző módokon sütik, a lágy tofu pedig pudingra emlékeztető formában kerül asztalra. Eredetileg kínai étel és onnan terjedt a többi környező országba. A szójatejből készülő ételnek nincs sok íze, ezért eleve gazdagon fűszerezték és fehérjetartalma miatt alapvető táplálék minden életkorban.
Régóta ismert, hogy a szója összetevői között különböző izoflavonok vannak, ilyen a genistein, ami élettani hatásában az ösztrogén hormonokhoz hasonlít. Az emlőrákkal kapcsolatos, kedvezőtlen összefüggés ebből ered, mert a tudományos vizsgálatok már évekkel előbb jelezték, hogy az ösztrogének, a női nemi hormonok hatására bizonyos emlődaganat sejtek növekedni kezdenek.
Az eredeti statisztikai megfigyelések az ellenkezőjére utaltak. Az ázsiai asszonyok között az emlőrák ritkábban fordul elő, mint a kaukázusi fajhoz tartozó nők között. Az Egyesült Államokba bevándorló ázsiai közösségekben ez a védő hatás már nem figyelhető meg, csak akkor, ha megőrzik eredeti életvitelüket és a szakemberek szerint ebben az étkezés játszik alapvető szerepet.
A daganatképződés elleni védelem akkor érvényesül, ha a szójaevés már gyermekkorban része a táplálkozásnak. Néhány éve egy vizsgálatban elemezték csaknem kétezer ázsiai-amerikai nő kórtörténetét. A csoport felét emlőrák miatt kezelték, a többieknek semmiféle betegsége nem volt. 58 százalékkal volt kisebb azoknak az emlőrák kockázata, akik 5-11 éves korukban rendszeresen fogyasztottak szóját tartalmazó kosztot, főleg tofut, mint azoké, akik gyermekkorban alig ettek szóját.
A kedvező adatok az ázsiai országokon kívül is sokfelé tették népszerűvé a szójafélék fogyasztását. Tovább fokozta ezt az is, hogy különböző megfigyelések alapján az étel- és gyógyszer engedélyezéssel foglalkozó amerikai hivatal, az FDA is ajánlotta a szójafehérjét az állati eredetű fehérjék fogyasztása helyett, a "rossz" koleszterin vérszintjének csökkentésére. A tanácsban az is szerepelt, hogy a szójafehérjében valamennyi, szükséges aminosav, megfelelő mennyiségben megtalálható.
Megfelelően ellenőrzött új vizsgálatok tanúsága szerint azonban a szója evése nem csökkenti az érelmeszesedés kifejlődése szempontjából veszélyes koleszterin vérszintjét. Ausztrál kutatók nemrég igazolták, hogy még a mind több szója elfogyasztása sem csökkenti értékelhetően a "rossz" koleszterint. Kiderült, hogy a szója ilyen irányú hatása akkor kedvező, ha a vizsgálati alanyok egyébként is kevés állati zsírt, sok növényi rostot, gyümölcsöt esznek, vagyis igen egészségesen táplálkoznak.
William Helferich, a táplálkozástudomány amerikai professzora egy évtizede foglalkozik a szójában található izoflavonokkal, különösen a genistein hormon hatásával. Ez a növényi ösztrogén befolyásolja a sejtekben lévő érzékelőket, receptorokat, így az emlődaganatban lévő sejtekét is.
A kutatók azt találták, hogy a növényi eredetű hormonok is attól függően érvényesülnek a szervezetben, milyen életkorban fejthetik ki hatásukat. Serdülőkorban a genistein elősegíti az emlőmirigy sejtjeinek kifejlődését, de ezek nem hajlamosak rosszindulatú elfajulásra. Ha viszont akkor jelennek meg, amikor hormonra érzékeny daganatsejtek is vannak ott, a rosszindulatú elfajulás valószínűsége fokozódik.
Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a szójafehérjéket tartalmazó táplálék-kiegészítők elárasztották a világot. Ez hatalmas üzletté vált: az Egyesült Államokban a szójaalapú ételek és táplálék-kiegészítők forgalma már öt évvel ezelőtt elérte a 3,9 milliárd dollárt. Tekintve, hogy azokra az idősödő hölgyekre, akik hormonra érzékeny emlődaganatra hajlamosak, a szójakivonatot tartalmazó táplálék kiegészítők kifejezetten veszélyesek, az ilyen készítmények fogyasztása számukra nem ajánlott. A hormonhatás miatt ezek a növényi eredetű anyagok az emlőrákos hölgyek kezelésére használt gyógyszerek eredményességét is rontják.


Dr. Matos Lajos (MTI-Press)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink