Pardi Norbert: Teljesen nem fog eltűnni a vírus
A Karikó Katalin és Pardi Norbert fémjelezte kutatócsapat meglehetősen szerény körülmények között dolgozott a Pennsylvaniai Egyetem (UPENN) laborjában. Az Index a UPENN mikrobiológusával, az adjunktusként dolgozó Pardi Norberttel beszélgetett.
A szeretlekmagyarorszag.hu-n jelent meg az az 1949-ben lőtt fotó, amelyen az ön nagyapja, Pardi Lukács és az mRNS-technológia kapcsán világhírre szert tett Karikó Katalin édesapja, Karikó János, Kisújszállás két hentese látható összekapaszkodva. Egy 63 évvel később készült fotón Katalin és ön állnak ugyanígy a Pennsylvaniai Egyetem laborjában. A két család története valóban ilyen szorosan összekapcsolódott?
A családjaink jól ismerték egymást Kisújszálláson, főleg Katalin édesanyja és a nagymamám. Bár a családtagok nem jártak össze rendszeresen, jó viszonyt ápoltak. Ahogy mi is Katival, amióta ismerjük egymást, rengeteget beszélgetünk tudományról, és bár már nem dolgozunk egy laboratóriumban, a mai napig nagyon jóban vagyunk, úgy is szoktam őt emlegetni, mint a fogadott édesanyám.
Hogyan és mikor került ki Philadelphiába Karikó Katalin kutatócsapatába?
A 2000-es évek elején, amikor a szegedi egyetemen tanultam, elkezdtem levelezni Katalinnal. Ő 1985 óta az Egyesült Államokban él, és a 90-es évek vége óta együtt dolgozott Drew Weissmannel. Katalinnal 2002 és 2010 között nagyon sokszor találkoztunk, amikor nyaranta hazajárt meglátogatni az édesanyját, így én már a 2000-es évek elejétől első kézből értesültem az RNS-technológia fejlesztését érintő kutatásokról. 2005 és 2010 között készültek az első jelentősebb publikációk az RNS-felhasználás témakörében, Katalinon keresztül én már a megjelenésük előtt tudtam róluk. 2011-ben kerültem ki Philadelphiába a Pennsylvaniai Egyetemre, melynek immunológiai, virológiai, mikrobiológiai kutatói a világ élvonalába sorolhatóak.
Ide bekerülni óriási rang lehetett. Gondolom, mérhetetlen büszkeséggel töltötte el.
Jó alapokat kaptam Szegeden, de a „felvételimnél” legalább ilyen súllyal estek latba a beszélgetéseink Katalinnal és persze az, hogy mi már évek óta kommunikáltunk előtte. A tudományos felkészültségem mellett az emberi oldalamra is kíváncsi volt, ahogy ma én is ugyanígy járok el, ha felvételiztetek valakit a laboromba.
Amikor 2011-ben bekerült a csapatba, Karikó Katalin vagy Drew Weissman révén olyan kutatók dolgoztak ott, akiket ma az RNS-technológia kifejlesztőiként tartanak számon, a Nobel-díjat emlegetik velük kapcsolatban. Hogy látja, miképp alakul ki egy ilyen egyedi közösség?
Katalin és Weissman kicsit több mint 10 éve együtt dolgoztak már, mire én megérkeztem. Kicsi laborjuk volt, olykor szűkös anyagi lehetőségekkel. 2011-től Katalin, egy japán technikus, Hiromi Muramatsu és én alkottuk az egyik labort, 2011 és 2013 között vállt vállnak vetve dolgoztunk együtt. Ezzel párhuzamosan Weissmannel is dolgoztam, ott egy négyfős csapat kutatott. Elég szerény anyagi körülmények közepette dolgoztunk, az áttörést egy 4 évvel ezelőtti cikk jelentette, melyben megmutattuk, hogy a nukleozidmódosított RNS-vakcina megfelelően működhet. Katalin ekkor már a Pfizer/BioNTechnél volt. Weissman még egy kis labort vezetett, de ezután beindult a dolog, és ma 30 fős labort visz. (...)
Nyugtasson meg, hogy azért lát itthon is pozitív fejleményeket!
Akad pozitív példa Magyarországon is, ilyen az idegtudomány területe. Freund Tamásék az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetében vagy a szegedi idegtudósok, na ők tudnak együttműködni. Épp ezért, ha valaki az idegtudomány területén szeretne előrelépni, érdemes ugyan külföldre mennie, de aztán megéri hazajönni, mert megvan a fejlődési lehetőség. Ám rajtuk kívül más nagyon hasonló példát nem tudok mondani. Talán a szintetikus biológia területéről néhány csoportot Szegeden. A Lendület-programosok közül például Pál Csabát, Papp Balázst, Nagy Lászlót, Horváth Pétert. Az ő munkájukat nemzetközi szinten is ismerik, elismerik. Én egyébként szívesen dolgozom együtt magyar szakemberekkel, most épp szegedi és budapesti kutatókkal is együttműködünk. (...)
Világszerte elkezdődtek az oltási programok, de évekbe telhet, mire a bolygó lakosságának nagy részét sikerül beoltani. Hogy fest a középtávoli jövőnk: az influenza elleni védőoltáshoz hasonlóan minden évben érdemes majd beadatni magunknak a SARS-CoV-2 elleni szezonális védőoltást?
Csak spekulálni tudok.
Kérem, tegye meg!
Valószínűleg teljesen nem fogjuk tudni eltüntetni a vírust. Az influenzához hasonlóan kisebb járványok a jövőben is kialakulhatnak. Ám ne felejtsük el, hogy már most számos 90 százalék feletti hatékonyságú vakcinánk van, ami rendkívül biztató. Már a 70 százalék feletti is nagyszerűnek számít. Ahogy korábban fogalmaztam, az influenza esetében a szezonális vakcina hatásossága 10–50 százalék között mozog, csak bizonyos években tudja megközelíteni az ötvenet.
{kep|id=871413|align=center|title=auto|width=580|galeria=1|popup=1}