Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert
Egyes lúgos ásvány- és gyógyvizek már néhány perc alatt meggyengíthetik a gyomornedv-ellenálló gyógyszerek védőbevonatát, ezért a készítmények így kevésbé hatékonyak lehetnek – derül ki a Semmelweis Egyetem gyógyszerészeinek legújabb kutatásából. A Pharmaceutics folyóiratban megjelent tanulmány szerint, ha a hatóanyag a bélrendszer helyett túl korán, már a gyomorban kioldódik, az csökkentheti, szélsőséges esetben akár teljesen hatástalanná teheti egyes reflux elleni, gyomorvédő, pszichiátriai vagy gyulladáscsökkentő fájdalomcsillapító gyógyszerek hatását.
A Semmelweis Egyetem kutatói azt vizsgálták, hogyan befolyásolják a különböző folyadékok a gyomornedv-ellenálló gyógyszerek hatását. A kutatás során 22 gyakran fogyasztott italt elemeztek, amelyek közül hét folyadékot – többféle ásvány- és gyógyvizet, csapvizet, szűrt vizet és almalevet – részletesen is megvizsgáltak laboratóriumi körülmények között.
A gyomornedv-ellenálló gyógyszereket úgy tervezik, hogy a hatóanyag ne a gyomorban, hanem csak később, a bélrendszerben szabaduljon fel, mivel egyes hatóanyagokat a gyomorsav lebontana, mások pedig irritálhatják a gyomrot. Ilyen speciális bevonat található például egyes reflux elleni, gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító vagy emésztést segítő enzimkészítményeken is.
A legnagyobb változásokat a lúgos, magas ásványianyag-tartalmú palackozott vizek okozták a hatóanyagot védő bevonatnál. A kutatók szerint nemcsak a víz lúgossága, hanem magas ásványianyag- és iontartalma is szerepet játszhatott a védőbevonat gyorsabb oldódásában – ez különösen egyes gyógyvizeknél volt látványos. Volt, amelyikben a gyomornedv-ellenálló bevonat már öt perc után károsodni kezdett, 15-30 perces előáztatás után pedig bizonyos esetekben a hatóanyag több mint 90 százaléka idő előtt kioldódott. Ezzel szemben a savasabb folyadékok kevésbé károsították a gyógyszerek védőbevonatát. Az almalében például a vizsgálatok elején szinte egyáltalán nem indult meg a hatóanyag idő előtti kioldódása, vagyis a bevonat sokkal stabilabb maradt, mint a lúgos vizekben.
„A kis gyógyszerszemcse nem tudja, hogy a bélben van-e, vagy még csak a pohárban. Ha a közeg kémhatása hasonló, a bevonat ugyanúgy elkezdhet leoldódni. A szakmában magától értetődőnek számít, hogy a gyógyszereket egyszerű csapvízzel vesszük be, de a betegek számára ez ma már nem mindig egyértelmű, hiszen rengetegféle ásvány- és gyógyvíz kapható” – mondja dr. Kállai-Szabó Nikolett, a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának egyetemi docense, a tanulmány utolsó szerzője.
A kutatók 103 gyomornedv-ellenálló gyógyszer alkalmazási előírását elemezték. A vizsgált betegtájékoztatók közül 42-ben egyáltalán nem szerepelt, milyen folyadékkal kell bevenni a készítményt, további 31 esetben pedig csak általánosan „folyadékot”, 21 esetben pedig „vizet” említettek pontosítás nélkül. Mindössze 9 alkalmazási előírás adott konkrét útmutatást arra vonatkozóan, milyen itallal ajánlott bevenni vagy elkeverni a gyógyszert – például almalével vagy enyhén savas folyadékkal. A jelenség különösen azoknál lehet fontos, akik nyelési nehézség miatt felnyitják a kemény kapszulát, és annak tartalmát valamilyen folyadékba, joghurtba vagy almapürébe keverik. Idősek, gyermekek, illetve átmeneti torokfájással küzdő betegek gyakran kerülhetnek ilyen helyzetbe.
„A gyógyszertárban is látjuk, hogy sok beteg nincs tisztában azzal, mennyire számít, mivel veszi be a gyógyszerét. Pedig ez is befolyásolhatja, hogy megfelelően működik-e a terápia” – mondja Demeter Adrienn, a Gyógyszerésztudományi Kar PhD-hallgatója, a tanulmány első szerzője.
A kutatók hangsúlyozzák: a vizsgálat nem azt jelenti, hogy az ásvány- vagy gyógyvizek önmagukban problémásak lennének. A fő üzenet az, hogy a gyomornedv-ellenálló gyógyszereket lehetőleg egyszerű vízzel érdemes bevenni, és a kapszula felnyitása vagy a tabletta felezése előtt tanácsos gyógyszerésszel vagy orvossal egyeztetni.























