hirdetés

 

Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Egyes lúgos ásvány- és gyógyvizek már néhány perc alatt meggyengíthetik a gyomornedv-ellenálló gyógyszerek védőbevonatát, ezért a készítmények így kevésbé hatékonyak lehetnek – derül ki a Semmelweis Egyetem gyógyszerészeinek legújabb kutatásából. A Pharmaceutics folyóiratban megjelent tanulmány szerint, ha a hatóanyag a bélrendszer helyett túl korán, már a gyomorban kioldódik, az csökkentheti, szélsőséges esetben akár teljesen hatástalanná teheti egyes reflux elleni, gyomorvédő, pszichiátriai vagy gyulladáscsökkentő fájdalomcsillapító gyógyszerek hatását. 

A Semmelweis Egyetem kutatói azt vizsgálták, hogyan befolyásolják a különböző folyadékok a gyomornedv-ellenálló gyógyszerek hatását. A kutatás során 22 gyakran fogyasztott italt elemeztek, amelyek közül hét folyadékot – többféle ásvány- és gyógyvizet, csapvizet, szűrt vizet és almalevet – részletesen is megvizsgáltak laboratóriumi körülmények között.  

A gyomornedv-ellenálló gyógyszereket úgy tervezik, hogy a hatóanyag ne a gyomorban, hanem csak később, a bélrendszerben szabaduljon fel, mivel egyes hatóanyagokat a gyomorsav lebontana, mások pedig irritálhatják a gyomrot. Ilyen speciális bevonat található például egyes reflux elleni, gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító vagy emésztést segítő enzimkészítményeken is.

A legnagyobb változásokat a lúgos, magas ásványianyag-tartalmú palackozott vizek okozták a hatóanyagot védő bevonatnál. A kutatók szerint nemcsak a víz lúgossága, hanem magas ásványianyag- és iontartalma is szerepet játszhatott a védőbevonat gyorsabb oldódásában – ez különösen egyes gyógyvizeknél volt látványos. Volt, amelyikben a gyomornedv-ellenálló bevonat már öt perc után károsodni kezdett, 15-30 perces előáztatás után pedig bizonyos esetekben a hatóanyag több mint 90 százaléka idő előtt kioldódott. Ezzel szemben a savasabb folyadékok kevésbé károsították a gyógyszerek védőbevonatát. Az almalében például a vizsgálatok elején szinte egyáltalán nem indult meg a hatóanyag idő előtti kioldódása, vagyis a bevonat sokkal stabilabb maradt, mint a lúgos vizekben. 

„A kis gyógyszerszemcse nem tudja, hogy a bélben van-e, vagy még csak a pohárban. Ha a közeg kémhatása hasonló, a bevonat ugyanúgy elkezdhet leoldódni. A szakmában magától értetődőnek számít, hogy a gyógyszereket egyszerű csapvízzel vesszük be, de a betegek számára ez ma már nem mindig egyértelmű, hiszen rengetegféle ásvány- és gyógyvíz kapható” – mondja dr. Kállai-Szabó Nikolett, a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának egyetemi docense, a tanulmány utolsó szerzője. 

A kutatók 103 gyomornedv-ellenálló gyógyszer alkalmazási előírását elemezték. A vizsgált betegtájékoztatók közül 42-ben egyáltalán nem szerepelt, milyen folyadékkal kell bevenni a készítményt, további 31 esetben pedig csak általánosan „folyadékot”, 21 esetben pedig „vizet” említettek pontosítás nélkül. Mindössze 9 alkalmazási előírás adott konkrét útmutatást arra vonatkozóan, milyen itallal ajánlott bevenni vagy elkeverni a gyógyszert – például almalével vagy enyhén savas folyadékkal. A jelenség különösen azoknál lehet fontos, akik nyelési nehézség miatt felnyitják a kemény kapszulát, és annak tartalmát valamilyen folyadékba, joghurtba vagy almapürébe keverik. Idősek, gyermekek, illetve átmeneti torokfájással küzdő betegek gyakran kerülhetnek ilyen helyzetbe. 

„A gyógyszertárban is látjuk, hogy sok beteg nincs tisztában azzal, mennyire számít, mivel veszi be a gyógyszerét. Pedig ez is befolyásolhatja, hogy megfelelően működik-e a terápia” – mondja Demeter Adrienn, a Gyógyszerésztudományi Kar PhD-hallgatója, a tanulmány első szerzője. 

A kutatók hangsúlyozzák: a vizsgálat nem azt jelenti, hogy az ásvány- vagy gyógyvizek önmagukban problémásak lennének. A fő üzenet az, hogy a gyomornedv-ellenálló gyógyszereket lehetőleg egyszerű vízzel érdemes bevenni, és a kapszula felnyitása vagy a tabletta felezése előtt tanácsos gyógyszerésszel vagy orvossal egyeztetni. 

(forrás: semmelweis.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more A kettős zsarolás ellen - Menekültek, terror és egyéb gondok felebarátainkkal

    Slavoj Žižek szlovén filozófus a mai radikális baloldal emblematikus...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...