Mindannyian kimérák vagyunk

Drámai kutatási eredményekről tudnak beszámolni, jelentették be az egyesült államokbeli arizonai Állami Egyetem pszichológusa, Amy Boddy és kollégái, az Evolúció és Rák, illetve az Evolúció és Orvoslás Intézetek munkatársai. A kutatók az interneten szabadon olvasható tanulmányukat - Amy M. Boddy első szerző és munkatársai: Fetal microchimerism and maternal health: A review and evolutionary analysis of cooperation and conflict beyond the womb; Bioessays) – „Az idegen bennünk lakozik” címmel ismertették a nagyközönséggel, és elmondták, hogy a magzati sejtek anyai szövetekben való jelenlétét a görög mitológiában szereplő kiméra nyomán fetális mikrokimerizmusnak nevezzük. (A kiméra összetett élőlény, amely különféle állatok testrészeiből épül fel, így kecske-oroszlán-kígyó alkatrészekből áll.)

A kutatók szerint sokan rendelkezünk kimerikus tulajdonságokkal, azaz sokunk szervezetében találhatók más emberekből – szüleinkből, testvéreinkből vagy gyermekeinkből – származó, idegen sejtek, amelyek a terhesség, illetve a magzati lét során kerültek a testünkbe. A gyermekeinkből származó magzati sejtek átkerülve a testünkbe őssejtként viselkednek, és különféle sejttípusokká alakulhatnak, így pl. létrejöhet belőlük epiteliális sejt, szívizom- vagy májsejt is. Mint Boddy hozzáteszi, mindez arra utal, hogy ezek az idegen eredetű sejtek roppant dinamikusak, és óriási szerepük lehet az anyai szervezetben. Mindannyian kimérák vagyunk, folytatja a pszichológusnő, és hozzáteszi: az emögött álló immunológiai folyamatok jövőbeli feltérképezése révén sokkal eredményesebbek lehetnek majd többek között a transzplantációs beavatkozások is.

Mint arról a MedicalOnline is beszámolt, a korábbi vizsgálatok során is sok meglepő tényre derült fény, így pl. kiderült, hogy a korábbi terhesség során az anyába került magzati sejtek évtizedekig tovább élnek, és a következő terhesség során eljutnak a következő magzat szervezetébe is, sőt olyan újszülött kislány vérében is találtak férfisejteket, akinek nem volt fivére. Ezek a férfisejtek lehettek a nagybácsinak a nagymama terhessége alatt az édesanyába átkerült sejtjei, vagy egy, az anya előtt is ismeretlen korábbi, elvetélt fiútestvér sejtjei (Miranda Dierselhuis és munkatársai: Transmaternal cell flow leads to antigen-experienced cord blood, Blood ésWe are all born as microchimera; Chimerism).

Kooperáció és kompetíció

A jelen tanulmány szerzői egyrészt áttekintették a szakirodalomban eddig megjelent, a humán mikrokimerizmus és az anyai egészség kapcsolatával foglalkozó cikkeket, másrészt azok eredményeit egy olyan evolúciós keretbe ágyazták, ami tesztelhető predikciókkal szolgált a fetális mikrokimerizmus szerepével kapcsolatban. Így megnézték, milyen esetekben és szövetekben működnek együtt, és mikor kerülnek egymással konfliktusba az anya szervezetében található saját és magzati eredetű sejtek, azaz mikor javul és mikor romlik a nő egészsége a mikrokimerizmus következtében. A nő szervezetének sérült szöveteibe vándorló magzati sejtek pl. kooperációban vesznek részt, és elősegítik a sebgyógyulást, az idegenként felismert sejtek azonban gyulladást  válthatnak ki – ez magyarázhatja azt a megfigyelést, hogy nők esetében gyakoribbak az autoimmun betegségek, a reumatoid artritisz például háromszor többször fordul elő nőkben, mint férfiakban.

A szerzők szerint az anyai szövetekbe vándorló magzati sejtek a méhen kívüli placenta szerepét is betölthetik, és alapvető tápanyagokat irányíthatnak át az anya szervezetéből a fejlődő magzatéba, pl. a mellbe vándorolva elősegíthetik a tejelválasztást. Az emlőrák esetében összetett a kép: közvetlenül a terhességet követő években átmenetileg növelhetik a tumoros hajlamot, a későbbiekben azonban védenek ellene.

Az anyai pajzsmirigybe vándorolt magzati sejtek szintén azt segíthetik elő, hogy a magzat elegendő energiában részesüljön a méhen belül, és a továbbiakban elképzelhető, hogy az anyára nézve negatív a szerepük: a Hashimoto thyroiditis-ben, Graves kórban, illetőleg pajzsmirigyrákban szenvedő nők vérében és pajzsmirigy-szövetében az egészségesekével összehasonlítva jóval több magzati eredetű sejt található. Mint a szerzők megjegyzik: érdekes módon a pajzsmirigyrák az egyetlen olyan ráktípus, ami nem függ össze a nemmel, és gyakoribb a nők esetén.

A magzati sejtek az anya agyába is eljutnak, ahol befolyásolhatják az érzelmeket és a viselkedést, pl. növelhetik az oxitocin-kiáramlást, hozzájárulhatnak a terhességi hányás, illetve a postpartum depresszió kialakulásához. Az is elképzelhető, írják Boddy és munkatársai, hogy a korai kezdetű menopauza is a magzati sejtek számlájára írható, azáltal az anyának nem születnek további gyermekei, és erőforrásait a valahai magzat felnevelésére tudja fordítani.

A szerzők reményei szerint az anyai szervezetbe került magzati sejtek, illetve ennek fordítottjaként a magzat szervezetébe került anyai (és testvéri, valamint egyéb rokonoktól származó) sejtek viselkedésének jobb megismerése a jövőben a transzplantáción túl számos egyéb területen is hasznosítható lesz, így pl. a tejelválasztás segítésében, a sebgyógyulásban, a tumorgyógyításban vagy a terhességgel összefüggő pszichológiai problémák gyógyításában.