hirdetés

 

Tudomány

Menopauza és depresszió

A menopauza és a nők körében előforduló hangulatzavarok kapcsolata ma is vitatott kérdés. Szerencsére a nők többségénél a premenopauza – a menstruációs ciklusok szabálytalanná válása és az utolsó havi vérzés közötti időszak – nem jár depresszióval. 
Az érintetteknél a depresszió kialakulását egyrészt a hőhullámok alvászavart okozó hatásával hozták összefüggésbe, másrészt a depressziós epizódok ismételt jelentkezése és a premenopauza közötti véletlenszerű időbeli egybeesésnek tulajdonították olyan nőknél, akiknek előzményében hangulatzavar szerepel, s emiatt amúgy is nagyobb az esélye a kiújulásnak.
 
A közelmúltban megjelent tanulmányok eredményeiből ugyanakkor arra lehet következtetni, hogy e feltételezések nem minden tekintetben állják meg a helyüket. Először is, számos hosszmetszeti vizsgálat kapcsán észlelték, hogy a hőhullámok nem mindig előzik meg a depresszió kialakulását, illetve nem feltétlenül társulnak ilyen epizódokkal. Másrészt, a közelmúltban olyan tanulmányok láttak napvilágot, amelyek szerint a premenopauza vége felé olyan nőknél is találkozhatunk a depresszió első epizódjának jelentkezésével, akiknek az előzményében nem szerepel depresszió. Harmadsorban, több rövid időszakot átfogó, véletlen besorolásos vizsgálatban is kimutatták, hogy az ösztradiol antidepresszív hatást fejt ki azokra a nőkre, akiknél a depresszió a premenopauzában jelentkezik. 
 
A közelmúltban végzett hosszmetszeti tanulmányok eredményei tehát azt mutatják, hogy a premenopauzában lévő nők egy részénél fokozott a depresszió kialakulásának kockázata. A premenopauza kezdetét e tanulmányokban a menstruációs ciklusok szabálytalanná válásához (a ciklushossz több mint 7 nappal történő megváltozásához) kötötték; további kritériumnak tekintették, hogy a plazma FSH-szintje a szórás több mint kétszeresével meghaladja a reproduktív korban lévő nőkre jellemző normál tartomány felső határát. A depresszió kórisméjét strukturált klinikai interjú vagy kérdőív segítségével állították fel.
 
A fenti tanulmányok közül háromban olyan nőket követtek prospektív módon, akiknél a premenopauza kezdetéig nem jelentkezett depressziós állapot. E vizsgálatokban azt állapították meg, hogy a menstruációs ciklus szabálytalanná válása után 2–2,5-szeres az első depressziós epizód fellépésének kockázata a rendszeres menstruációs ciklussal rendelkező nőkhöz képest. Az eredmények tehát azt mutatják, hogy szabályos menstruációs ciklussal rendelkező, hasonló életkorú nőkkel összevetve a premenopauza – de nem a menopauza – és a depressziós epizódok első, illetve visszatérő jelentkezése között összefüggés áll fenn.
 
A depresszió tüneteinek középkorú nők körében való előfordulását vizsgáló epidemiológiai tanulmányok kapcsán számos olyan tényezőt azonosítottak, amelyek összefüggésbe hozhatók a depresszióval. Ezek az alábbiak: 
• depressziós epizódok az előzményben;
• a premenopauza (azaz a menstruációs ciklusok szabálytalanná válásával jellemezhető időszak) hosszabb tartama;
• hőhullámok jelentkezése;
• premenstruációs dysphoriáról (PMD), szülés utáni (postpartum) depresszióról (PPD) vagy stresszel teli életeseményekről szóló beszámolók, rossznak ítélt egészségi állapot, dohányzás az előzményben, alvászavarok, a szülések kis száma és a partner hiánya.
 
A hőhullámok és a premenopauza hosszabb időtartama kivételével a felsorolt tényezők a nők életének többi részében is fokozzák a depresszió kockázatát, tehát nem kifejezetten a premenopauza időszakára jellemzők.
 
Fontos megjegyeznünk, hogy a premenopauzában jelentkező depresszió kezdete sem az előzményben szereplő (reproduktív endokrinológiai változásokhoz köthető [PPD] vagy azoktól független) depressziós epizódok, sem a hőhullámok fellépése alapján nem jelezhető előre.
 
Elképzelhető ugyanakkor az is, hogy azért nem tudjuk azonosítani az ebben az időszakban jelentkező depressziót előrejelző tényezőket, mert az e tárgyban végzett vizsgálatokba bevont depressziós betegek kis száma nem teszi ezt lehetővé. További tanulmányoktól remélhetjük annak tisztázását, vajon léteznek-e olyan tényezők, amelyek alapján megjósolható a pramenopauzális depresszió jelentkezése, illetve növelik annak kockázatát, ugyanakkor függetlenek azoktól a tényezőktől, amelyek a nők életének egyéb szakaszaiban hajlamosítanak a depresszió kialakulására. 

 
Forrás: Nőgyógyászati és Szülészeti Továbbképző Szemle

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more A csodálatos csecsemő - Pszichoanalízis és határterületei

    Pető Katalin gazdag szakmai tapasztalatait összegzi most közreadott tizennyolc tanulmányában...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...