Mennyit tesznek hozzá a kemikáliák a cukorbetegséghez?

Egyre több bizonyíték támasztja alá, hogy a környezetünkben szinte mindenhol előforduló szintetikus kemikáliák, az olyan környezetszennyező anyagok, mint a műanyaggyártásban használatos ftalátok, a rovarirtó peszticidek, a hűtőgépek és egyéb elektromos berendezések hűtőfolyadékjában használatos poliklorinált bifenilek (PCB-k) hozzájárulnak a metabolikus betegségek – különösképpen az elhízás és a cukorbetegség – kialakulásához, mivel megzavarják a szervezet hormonális szabályozó folyamatait és a hormontermelést, írja közleményében a BMJ (a BMJ kiadója adja ki számos egyéb szaklap mellett a Journal of Epidemiology & Community Health című lapot is.)

A Leonardo Trasande és munkatársai által készített tanulmány – Population attributable risks and costs of diabetogenic chemical exposures in the elderly – számszerűsíteni próbálta a felsorolt endokrin diszruptorok közreműködését az Európában újonnan kialakuló 2-es típusú cukorbetegségekben, valamint az anyagi kiadásokban, ezért a kutatók egy svéd vizsgálat adataihoz fordultak. Az uppsalai idősek érrendszerének prospektív vizsgálatával foglalkozó svéd vizsgálat (Swedish Prospective Investigation of the Vasculature in Uppsala Seniors Study, PIVUS) több mint ezer, 70 és 75 éves kor közötti uppsalai lakos vérmintáiban elemezte négy kemikália szintjét (ftalátok, egy peszticid: dikloro-difenil-diklóretilén, PCB-k és perflouroalkilek) (a perflouroalkilek számos fogyasztási cikkben megtalálhatók, pl. textilekben, szőnyegekben, tisztítószerekben vagy sütőpapírokban).

Trasande és munkatársai az idősek körében előforduló új diabétesz esetszámát az európai prevalencia-adatok és a releváns svéd populációs adatok figyelembe vételével kalkulálták, a költségeket 2010-es árakon számolták, majd az egyéb potenciális befolyásoló tényezők (nem, testsúly, fizikai aktivitás szintje, napi kalória- és alkoholbevitel) hatását is figyelembe véve megbecsülték, milyen hatással járna az egyének szintjén, ha 25 százalékkal csökkenne 4 konkrét kemikáliának való kitettség (PCB 153; monoetil-ftalát; diklorofenil-diklóretilén; perfluorononanoic acid/PFNA).

Az adatok segítségével aztán megbecsülték, mennyivel csökkentené a relatív rizikót a populáció szintjén a 25 százalékos expozíció-csökkenés (population attributable fraction, PAF).

A számításokból kiderült, amennyiben mind a négy kemikáliával kapcsolatos expozíció 25 százalékkal csökkenne, 13 százalékkal kevesebb cukorbetegség alakulna ki a vizsgált életkori csoportban Európában, ami azt jelenti, hogy évente 152 000-rel kevesebb 70-75 éves kor közötti betegedne meg diabéteszben, és 4,51 milliárd eurót spórolhatnánk évente.

Mint a szerzők megjegyzik, 25 százalékos BMI-csökkenés Európában, ugyanebben az életkori csoportban 40%-kal csökkentené a diabétesz prevalenciáját, ami 470 000-rel kevesebb cukorbeteget és 14 milliárd eurós megtakarítást jelentene évente. A kutatók továbbá hangsúlyozzák: eredményeik arra is felhívják a figyelmet, hogy erős szabályozási feltételrendszer kialakítására van szükség, ami proaktívan azonosítja a veszélyes kemikáliákat, még mielőtt azok széles körben használatba kerülnek. Mindaddig, amíg a szabályozás nem így működik, kiderülhet, hogy az új szintetikus vegyszerek, amiket azért vezetnek be, hogy lecseréljék a már betiltott kemikáliákat, hozzájárulnak a diabétesz-járvány növekedéséhez.