Megfejtették a leghalálosabb járvány titkát

Sharon DeWitte antropológus megfejtette, hogy mi volt a 14. századi európai pestisjárvány magas mortalitásának az oka. Mint az American Journal of Physical

Anthropology című szaklapban megjelent tanulmányában - Setting the stage for medieval plague: Pre-black death trends in survival and mortality - kifejti, a 14. századi Fekete Halál az emberiség történetének egyik legsúlyosabb járványa volt, amikor igen rövid idő alatt több tízmillió ember, Európa lakosságának 60%-a pusztult el, azonban a későbbi járványok közel sem voltak ennyire halálosak.

Mi az oka annak, hogy ugyanaz a baktérium igen különböző mortalitású járványok kitörését eredményezi különböző időpontokban? - tette fel a kérdést az antropológus (a genetikai vizsgálatok szerint a 14. és a 20. századi járványokat okozó Yersinia pestis megegyezik). A lehetséges okok között felmerült, hogy az érintett populáció az ismétlődő éhínségek miatt különösen nagy mértékű stressznek volt kitéve a 14. század során. Ezért Sharon DeWitte megvizsgálta a járvány előtti, 11-12. és a 13. századi mortalitási adatokat Angliában, és lehetősége nyílt feltárni, hogy a nagy járvány kitörése előtti demográfiai viszonyok mennyire predesztinálták a nagy mortalitást.

A vizsgálat során az antropológus számos londoni temetőből, a 11-12. és a 13. századból származó csontmintákat vizsgált meg, és megállapította, hogy milyen betegség miatt és hány éves korukban haltak meg az illetők. Mint kiderült, a két időszakban az emberek szignifikánsan eltérő életkorban haltak meg: a 13. században jóval többen haltak meg fiatal korban, és a mortalitás fokozatosan emelkedett a 14. századi járvány kitörése előtti időszakban, azaz a 13. század során az általános egészségi állapot folyamatosan romlott, és ez vezethetett ahhoz, hogy a járvány a 14. században olyan sok halálos áldozatot tudott szedni.

Aktin-gátlás

A Yersinia család egy másik tagját vizsgáló kutatók (University of Freiburg) a rákos sejtburjánzás kezelésének egy lehetséges mechanizmusát fedezték fel. A Nature Communications című szaklapban publikált tanulmány farmakológus szerzői, Klaus Aktories és munkatársai a lazacokat és pisztrángokat megbetegítő, és ezzel nagy gazdasági károkat okozó Yersinia ruckeri-t vizsgálták, és kiderítették, milyen mechanizmussal pusztítja el a baktérium toxinja – Afp18 – a megtámadott sejteket: a Y. ruckeri egy ugyanolyan toxin-injekciós mechanizmust használt, amilyet korábban baktériumokat támadó vírusoknál azonosítottak. A sejtbe juttatott toxin deaktivál egy életfontosságú proteint (RhoA), amely a halak és az ember szervezetében azonos módon működik, és többek között az aktin-filamentumok felépítését és lebontását kontrollálja. Az aktin-filamentumok a sejtosztódásban működnek közre, és a tumorok terjedéséért, a metasztázisok kialakulásáért is felelősek.

A kutatók a továbbiakban Wolfgang Driever fejlődésbiológussal együttműködve halembriókba fecskendezték az Afp18 toxint, ennek eredményeképpen gátlódott a sejtosztódás, az embriók nem tudtak tovább fejlődni. A farmakológusok ezt követően a skót Daan von Aaltennel kooperációban röntgen-analízissel azt is ki tudták deríteni, hogy a toxin milyen módon befolyásolja a RhoA enzim szerkezetét. Mivel a RhoA fontos szerepet játszik a tumorok, és különösen a metasztázisok növekedésében, a kutatók úgy vélik, hogy a Y. ruckeritoxinja nagy terápiás potenciállal rendelkezik a rákgyógyászatban (Tyrosine glycosylation of Rho by Yersinia toxin impairs blastomere cell behaviour in zebrafish embryos).

Emberkísérletek

Ulf Schmidt történész könyve, a Secret Science: A century of poison warfare and human experiments azért születhetett meg, mert a közelmúltban számos hidegháborús katonai dokumentum titkosságát oldották fel Nagy-Britanniában. A University of Kent orvostörténeti és etikai központjának igazgatója által írt mű bemutatja Nagy-Britannia, Kanada és az Egyesült Államok 20. századi kémiai és biológiai fegyver-kísérleteit, és külön hangsúllyal tárgyalja a hidegháborús eseményeket. Így pl. arról az 1963. július 26-i titkos kísérletről is beszámol, amelynek során a katonaság egy szimulált biológiai támadás (az antrax-fertőzés terjedését akarták tanulmányozni) keretében Bacillus globigii spórákkal fertőzte meg a londoni metró utasait. A B. globigii-t ártalmatlannak tartották 1963-ban, azóta kiderült, hogy valójában humán pathogén, ételmérgezést, szemfertőzést és szeptikémiát válthat ki.

1963-ban a titkos kísérlet során a katonaság B. globigii spórákat tartalmazó dobozt dobott ki a Northern Line metróvonal egy szerelvényének ablakán, a széttört dobozból kiszabaduló spórák többszáz férfit, nőt és gyermeket fertőztek meg, írja a könyvről beszámoló New Scientist cikkben Linda Geddes. Néhány nap múlva a katonai mérnökök pormintákat gyűjtöttek a földalattiban, és kiderült, hogy a spórák több mint 16 km-nyi messzeségbe jutottak a metró szellőzőrendszerében.

A könyv a további részeiben részletesen beszámol a szövetségesek kémiai – pl. ideggáz -, és drogkísérleteiről – pl. LSD -, amelyekben mit sem sejtő polgári áldozatok, vagy különböző szempontokból érdekeltté tett katonák vettek részt, és bemutatja azt a struktúrát is, amelyben lehetségessé vált, hogy a kormányok saját polgáraikat betegítsék meg.