hirdetés

 

Megfejtették, hogy mit csinál a magzat a szájával

Valóban ásítanak a magzatok a méhen belül - derítette ki egy brit kutatócsoport, amely szerint azonban nem az álmossággal, hanem az agyi fejlődéssel függ össze a jelenség, írja az MTI.

A 4D-ultrahangos felvételeken is látható jelenség a szakemberek szerint az agy fejlődéséhez szükséges. Az ásítás és más hasonlóan bonyolult izommozgások ugyanis idegi impulzusokat küldenek az agyba, ezzel "programozzák" a normális működésre - olvasható a ScienceDaily.com című online tudományos magazinban.

Az újfajta ultrahang elterjedése óta számos képen látható, amint a magzat "ásít". Ez vitát váltott ki a kutatók körében, többen azon a véleményen voltak, hogy ilyenkor a kicsik csak tátognak. A brit Durham Egyetem munkatársai azonban 15 egészséges magzat követéses vizsgálata után immár biztosak abban, hogy nem pusztán erről van szó.

A 24-36. terhességi hetek között készült felvételek elemzésekor azt figyelték, hogy milyen hosszan tartják a magzatok a szájukat "kattanásig" nyitva, és mennyi ideig tart a száj becsukása. Ezek az adatok ugyanis különböznek az egyszerű tátogás és az ásítás esetében. Eredményeik szerint az ásítás gyakorisága - vagyis amikor a kicsik szignifikánsan hosszabb ideig tartották nyitva a szájukat, mint amennyi időn át a becsukás tartott - kétszerese az egyszerű "tátogásnak" - írták a szakemberek a PLOS ONE című folyóiratban.

Az ásításról úgy tartják, hogy az "ragadós" az emberek között, de ez a tulajdonság a gyermekekben csak ötéves kor után alakul ki. Korábbi kutatások szerint az ásítás fejlődése "U alakú", mert a koraszülöttek gyakrabban ásítanak, mint az időben világra jött babák, ugyanakkor a kisiskolások többször ásítanak, mint az óvodások. Az új kutatás alátámasztani látszik a korábbiakat, mivel arra utal, hogy a magzatok a 24. terhességi hétben óránként átlag kétszer ásítanak, míg a 36. héten szinte egyáltalán nem.

Nadja Reissland, a kutatás vezetője szerint az eredmények "arra engednek következtetni, hogy az ásítás és az egyszerű szájnyitás egyaránt a korai fejlődésben játszik szerepet. Maga az ásítás az agy meghatározott részeit készteti fejlődésre. Felnőttként is talán amiatt ásítunk, hogy az agyunk felhívja a figyelmet arra, hogy fáradt, a magzati életben azonban éppen ellenkezőleg, az agyat készteti működésre az ásítás."

Reissland szerint a továbbiakban érdemes volna különböző nem egészséges és kémiai anyagoknak kitett magzatok ásítását is vizsgálni, így az orvosok következtetni tudnának a magzatok esetleges rendellenességeire az ultrahangos vizsgálatok során látott ásításokból.

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...