hirdetés

 

Kissé nagyobb a rákkockázat IVF esetén

Kissé emelkedett a rákkockázata a szervezeten kívüli megtermékenyítéssel (in vitro fertilizáció, IVF) fogant gyerekeknek és fiatal felnőtteknek – állapították meg a Pediatrics című szakfolyóiratban hétfőn közzétett tanulmányukban svéd kutatók.

Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy ez vélhetően nem az IVF-eljárásnak tudható be, hanem inkább más tényezőknek, például annak, hogy a lombikbabák gyakrabban születnek túl korán, többször jelentkezik náluk légzési probléma a szülés közben, valamint gyakori a többes terhesség is. Kiemelték azt is, hogy a rákkockázat abszolút értéke így is alacsony.


Mint Bengt Kallen, a lundi egyetem munkatársa elmondta, a rendelkezésre álló adatokból nem számítható ki a kockázat abszolút mértéke, ám a gyerekkori rákok teljes kockázata nem éri el a két ezreléket – IVF után ez a kockázat három ezrelék körüli, ami még mindig igen kicsi egyéni kockázatot jelent. Hozzátette, hogy ez a kockázati szint nem kellene, hogy befolyásolja a párokat, amikor az IVF alkalmazását fontolgatják.

Korábbi tanulmányukban Kallen és munkatársai 16 280, IVF technika segítségével világra jött svéd gyerek egészségét követték nyomon 1-től 20 éven keresztül. Ebben a csoportban a várható 21 helyett 29 rákos megbetegedést regisztráltak, ekkora különbséget azonban akár a véletlen is okozhat.

A mostani tanulmányban kiterjesztették a követési időt, és további gyerekeket is bevettek a vizsgálati csoportba, így a tanulmányban szereplők teljes létszáma megközelítette a 30 ezret. Az így kibővült vizsgálatban 53 rákos esetet találtak, miközben ekkora létszámnál az átlagnépességre vonatkozó adatok alapján 38 daganatos eset volt várható. E számok alapján a szervezeten kívüli megtermékenyítéssel született gyerekeknél 42 százalékkal mutatkozott nagyobbnak a rákkockázat, mint azoknál, akik nem így fogantak.

Az 53 tumoros eset közül 18 volt vérrák (a várt 12 helyett), 15 a központi idegrendszer daganata (a várt 8 helyett) és 2 szemtumor (a várt 1 helyett).

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Flow - Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája - Az elme kerekei

    A Flow a tökéletes élmény pszichológiájának eredeti, legátfogóbb kifejtése....

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Diabetes mellitus – A gyógyszerészi gondozás alapelvei

    A hasznos kiadvány az alapismereteken túl részletesen kitér a cukorbetegség kezelésére, a gyógyszeres...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...