Kevésen múlik, hogy ki hogyan lesz depressziós
Hazai kutatók arra vállalkoztak, hogy különbségeket tárjanak föl a súlyos depresszív zavarban és a disztímiában szenvedő tizenévesek között – írja a Semmelweis Figyelő.
Bár a köznyelv általában egy betegségként hivatkozik a depresszióra, valójában kórképek szorosan összefüggő csoportjáról van szó. Míg a súlyos depresszív zavarnak hívott tünetegyüttes legalább két héten át fennálló szélsőségesen letargikus állapotot takar, a disztímia kevésbé erőteljes, ám akár évekig tarthat, s az énhez való hosszú távon is ellentmondásos hozzáállás jellemzi.
Dr. Dinya Elek és kollégái Cloninger személyiségmodelljét hívták segítségül a résztvevőkkel kitöltetett Junior Temperamentum és Karakter Kérdőívek elemzése során, amely két fő irányvonal, a temperamentum és a karakter mentén határozza meg a pszichés működést. A temperamentum dimenziói az újdonságkeresés, az ártalomkerülés, a jutalomfüggőség, valamint a kitartás. A karakter pedig az önirányítottság, az együttműködés és az én-transzcendencia alapján rajzolódik ki.
Az eredményekből kiderült, hogy kizárólag az ártalomkerülés dimenziójában mutatkozott szignifikáns különbség a major depressziós és a disztímiás betegek között, az előbbiek félénkebbek, feszültebbek és hajlamosabbak az aggodalomra. A várakozások, amelyek gyengébb önirányítottságot, kitartást és együttműködési képességet feltételeztek a súlyos depresszív zavaros serdülőknél, nem igazolódtak be – olvasható a semmelweisfigyelo.hu.
