hirdetés

 

Két biológiai anyja is lehetne a gyereknek?

Egy befolyásos brit bioetikai csoport szerint bizonyos örökletes betegségek magas kockázata esetén lehetővé kellene tenni a lombikmódszert választó szülőknek, hogy két nő petesejtjét használhassák fel az embrió létrehozásához.

Ezeket az ellentmondásos eljárásokat csak abban az esetben hagynák jóvá, ha biztonságosnak bizonyultak – közölte kedden a Nuffield Bioetikai Tanács. Felvetésük vélhetően újraindítja a témával kapcsolatos korábbi vitát.

Jelenleg ilyen kezeléseket csak kutatási céllal engedélyeznek Nagy-Britanniában, és a brit törvények tiltják az emberi petesejt vagy embrió megváltoztatását a nőbe való beültetés előtt.

2008-ban, amikor brit kutatók először jelentették be, hogy sikerült ezzel a módszerrel embriót létrehozniuk, az újságok címlapon hozták, hogy innentől három szülője, két biológiai anyja és egy biológiai apja lehet egy gyereknek. Ezzel szemben az egyik nőtől a gyerek genetikai állományának csak kis töredéke, az úgynevezett mitokondriális DNS származik. Az embrió a "valódi" anyától kapja a sejtmagon belüli DNS-t, amely a teljes örökítőanyag túlnyomó részét teszi ki.

A módszer akkor jelenthet segítséget, amikor az anya DNS-ében mitokondriális hiba van, ezért különböző genetikai betegségek megelőzése érdekében egy másik, egészséges mitokondriummal élő nő petesejtjét is felhasználják. Ennek a kisegítő petesejtnek eltávolítják a sejtmagját, vele a másik nő genetikai állományának túlnyomó részét. Ezt követően a megtermékenyített embriót belehelyezik a kiürített petesejtbe, és az embrió így fejlődik tovább.

A sejteket energiával ellátó sejtszervecske, a mitokondrium hibája olyan betegségekhez vezethet, mint az izomdisztrófia, az epilepszia, szívproblémák vagy mentális retardáltság.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...