hirdetés

 

Karikó Katalin előadásával nyit az Akadémia közgyűlése

A járvány miatt online tartja meg 194., rendes közgyűlését a Magyar Tudományos Akadémia, a tanácskozás május 3-án kezdődődik.

Elnöki beszámoló, díjátadás, tudományos előadások és határozathozatalok is szerepelnek az Akadémia legfőbb döntéshozó testületének május 3-án kezdődő tanácskozásán. Az első nap ünnepi ülésén Karikó Katalin kutatóbiológus, az mRNS-alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója tart előadást, amelyet az MTA YouTube-csatornáján minden érdeklődő élőben követhet.

Régi hagyomány a Magyar Tudományos Akadémián, hogy legfőbb döntéshozó testületének ülése nem csupán intézményi és személyi kérdésekről vitázik és hoz döntéseket, hanem fórumot biztosít egy-egy tudományterület kiváló képviselőinek is arra, hogy nyilvános előadás keretében foglalják össze legújabb tudományos eredményeiket. Az MTA 194. közgyűlésének ünnepi ülésén az elnöki köszöntő után Karikó Katalin kutatóbiológus, biokémikus, az mRNS-alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója, a mainzi BioNTech alelnöke, a Pennsylvaniai Egyetem egyetemi docense tart előadást.

Karikó Katalin előadása május 3-án, hétfőn körülbelül 10.10 órától élőben követhető itt, a Magyar Tudományos Akadémia YouTube-csatornáján.

A hagyományokhoz híven a hétfői ünnepi ülés keretében adják át az MTA díjait, egyebek mellett az Akadémiai Aranyérmet és az Akadémiai Díjakat, valamint kihirdetik a Bolyai János Nemzetközi Matematikai Díj 2020. évi nyertesét.

Délután zárt munkaközgyűléssel folytatódik az MTA 194., rendes közgyűlése. Napirenden szerepel több elnöki és főtitkári beszámoló, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Alapszabályának és Ügyrendjének módosítása.

Az első nap végén a közgyűlési tagok Balázs János zongoraestjét hallgathatják meg élő online közvetítésben.

Május 4-én reggel zárt munkaközgyűléssel folytatódik a tanácskozás, amelynek napirendjén szerepel a 2022. évi tagválasztás előkészítése is.

A délelőtti munkaközgyűlést követően, a második tanácskozási napon a kutatási témák kerülnek előtérbe. 2016 óta hagyomány, hogy a különböző tudományterületek képviselői tartanak tudományos előadásokat legújabb eredményeikről.

Ezúttal Lovász László matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az MTA korábbi elnöke, valamint Kusz Veronika zenetörténész, Bolyai-ösztöndíjas kutató előadását hallgathatják meg az érdeklődők.

Lovász László „Nagy hálózatok: elmélet és gyakorlat”, Kusz VeronikaKözhelyek és vallomások. Ciklusszervezési stratégiák Dohnányi Ernő műveiben” címmel tart előadást. A tudomány után pedig az élő zenéé lesz a főszerep, hiszen Dohnányi A-dúr és Desz-dúr vonósnégyesét adja elő a Dohnányi Quartet.

A közgyűlési események sora délután 16.00 órakor a Külső Tagok Fórumával folytatódik, ahol átadják az idei Arany János-díjakat és Arany János-érmet.

Az MTA közgyűléséhez kapcsolódva immár ötödik alkalommal rendezik meg a Fiatal Kutatók Fórumát. A május 5-i esemény fő témája a kvantitatív értékelés a tudományban. Előadást tart Barabási Albert-László hálózatkutató, az MTA külső tagja. A tanácskozásról készült felvételt az mta.hu-n később publikáljuk.

Az MTA 194., közgyűlésének részletes programja ide kattintva nézhető meg.

Online tartják meg a közgyűléshez kapcsolódó programjaikat az MTA tudományos osztályai is. A Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya „Szólás és hallgatás: Vallástörténeti mozaikok Thomas Köves-Zulauf professzor köszöntése” címmel tart tudományos ülést. A Filozófiai és Történettudományok Osztálya Kommunikáció és Médiatudományi Állandó Bizottsága angol nyelvű nemzetközi workshopot rendez. „Geometriai látásmód a diszkrét matematikában” – ez a címe a Matematikai Tudományok Osztálya tanácskozásának, a Műszaki Tudományok Osztálya rendezvényének témája pedig a mesterséges intelligencia kutatása és alkalmazása. A homogén, heterogén, organo-, bio- és elektrokatalízisről lesz szó a Kémiai Tudományok Osztálya tudományos ülésén, a Fizikai Tudományok Osztálya pedig a fizika fejlődési irányait vázolja fel hagyományos programján, amelyet a kondenzált anyagok fizikájáról és a Nagy Hadronütköztetőről szóló előadóülés követ.

A tudományos osztályok programjai az MTA 194. közgyűlésének programfüzetében a 12. oldaltól láthatók.

(forrás: Magyar Tudományos Akadémia )
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...