hirdetés

 

Feji és nyaki tumorok: a legdöntőbb hatásuk a géneknek van

A humán leukocita antigéneket (HLA) kódoló gének – a dohányzás és alkoholfogyasztás szerepét is felülírva – meghatározóak abban a tekintetben, hogy kialakul-e valakinél a feji-nyaki régióban daganatos megbetegedés, és ha igen, akkor milyen progresszióra lehet számítani.

A nyaki és feji régió daganataival kapcsolatban a dohányzás és az alkoholfogyasztás mellett újabban a humán papillomavírusok (HPV-16) kóroki szerepének vizsgálata is kutatások tárgya. A Lipcsei Egyetem kutatói elsőként mutattak ki összefüggést a feji és nyaki régió daganatos megbetegedései, illetve a genetikai adottságok között. Míg korábban úgy vélték, hogy a nyelv-, garat- és gégerák kialakulásában az életmódfaktorok szerepe a leginkább meghatározó, kiderült, hogy a genetikai adottságok ennél sokkal többet nyomnak a latban.

A daganatos megbetegedések progressziójának megítélésében is segítenek a gének

A kutatók 90, nyaki vagy feji tumorokban szenvedő betegük genetikai anyagát tanulmányozták, különös tekintettel a leukocitákra vonatkozó információkra, a humán leukocita antigéneket (HLA) kódoló gének előfordulásának gyakoriságára.  

Mint az az Oral Oncology folyóiratban megjelent közleményből is kiderül, a daganatos betegeknél ezeknek a géneknek (elsősorban HLA-B, illetve HLA-A) az előfordulási gyakorisága más, mint az egészségeseknél. A HLA-függő immunválasz, valamint a mutált sejtek elpusztítása a genetikailag prediszponált feji vagy nyaki daganatos betegek esetén zavart szenved.

Úgy tűnik, hogy a HLA-B allél jelenléte – különösen a HLA-A alléllal és egyéb gén-komplexekkel együtt – a feji és nyaki régiót érintő rákos megbetegedések súlyosabb formáival hozható kapcsolatba, abban az esetben is, ha egyéb rizikófaktorok, pl. dohányzás, alkoholfogyasztás nem állnak fenn.

A korábbi algoritmust is felülírják a HLA-gének

A kutatókat is meglepte az a felismerés, hogy a korábban bevetten alkalmazott klinikai faktorok együttesénél (pl. életkor, dohányzás, alkoholfogyasztás, tumor helye, tumor mérete, nyirokcsomó érintettsége) is magasabb a prediktív értéke a HLA-gének vizsgálatának, ha a feji és nyaki tumorok progressziójának megítéléséről van szó. Különösen helytállónak tűnik ez a nők esetében.

Alaptalan a stigmatizálás…

Tény, hogy olyan fiatal nők is áldozatául eshetnek a nyelv-, garat- vagy gégeráknak, akik sosem dohányoztak és nem fogyasztanak alkoholt. „Alaptalan és káros tehát a betegek stigmatizálása, és sok beteg szenved is efféle pszichés tehertől” – mondja a kutatást vezető prof. dr. Andreas Dietz.

(Forrás: Deutsches Aerzteblatt)

Dr. B. L.
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more Alkotás és kibontakozás - A Katarzisz Komplex Művészetterápia elmélete és gyakorlata

    Aki végigolvassa ezt a könyvet, tanul belőle, dolgozik vele, egyszer...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...