hirdetés

 

Ezt gondolják a magyarok a növényi alapú táplálkozásról

A magyar lakosság közel kétharmada szerint a fokozott zöldség- és gyümölcsfogyasztástól lesz a táplálkozásuk egészséges, a legtöbben pedig a cukros ételekről mondanának le a legkönnyebben – derült ki egy friss kutatásból, amit a Pénzcentrum idéz.

A magyarok egészséges táplálkozáshoz való hozzáállásáról és a húsfogyasztási szokásairól készített reprezentatív kutatást a Nestlé Hungária. A felmérés a külföldön egyre népszerűbb vegán január (Veganuary) kezdeményezés hazai fogadtatására is rákérdezett: a húsételeket és az állati eredetű élelmiszereket a többség ugyan nem tudná teljesen mellőzni, 52%-uk mégis nyitott lenne arra, hogy legalább részlegesen csökkentse a fogyasztásukat, írja a lap, jelezve: a bőséges zöldség- és gyümölcsfogyasztás szerepe szinte megkérdőjelezhetetlen, a legtöbb megkérdezett (64%) ezt jelölte meg az egészséges táplálkozás alapfeltételeként. Ugyan a cukor fogyasztása Magyarországon a felnőttek körében a nemzetközileg elfogadott ajánlásokat nem lépi túl, elhagyása és csökkentése (60%), valamint a tartósítószerek, színezékek (59%) elkerülése szintén fontos szempontnak bizonyult, akárcsak a rostdús ételek fogyasztása, ami közel minden második megkérdezett (47%) szerint pozitívan hat az egészségre.

A tudatosság ellenére nehezen változtatunk a berögzült szokásainkon: a megkérdezettek 41%-a semmilyen áldozatot nem hozna az étkezésével kapcsolatban. Ha mégis le kellene mondaniuk valamiről, a legtöbben a cukros ételeknek, a csokoládénak intenének búcsút, ezt követik a feldolgozott húskészítmények, valamint a vöröshús-ételek. Utóbbi kettőhöz a férfiak átlagon felül ragaszkodnak, míg a nők könnyebben kiiktatják az étrendjükből. A legtöbben a gyümölcsöt (63%) és a zöldséget (57%) tartják leginkább nélkülözhetetlennek az összes élelmiszer közül. Ezt követi a sajt (54%), a fehérhús-ételek (51%) és a tojás (49%) a kihagyhatatlan élelmiszerek listáján.

A társadalom többsége rendszeres húsfogyasztó, de a gyakoriság tekintetében megoszlik a minta: a kitöltők 36%-a napi szinten, 57%-a pedig heti szinten eszik húsételeket, ennél ritkábban pedig 5%-uk iktatja be az étkezésébe. A válaszadók 81%-a nem tud elképzelni olyan szcenáriót, hogy az összes állati eredetű élelmiszerről lemondjon, ugyanakkor több mint felük (52%) hajlandó lenne legalább egyet mellőzni közülük.

A teljes információ

Fotó: archív (Copyright: timolina / 123RF Stock fotó)
Fotó: archív (Copyright: timolina / 123RF Stock fotó)

(forrás: Pénzcentrum)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...