hirdetés
2025. szeptember. 10., szerda - Nikolett, Hunor.
hirdetés

 

Életritmus és iskolakezdés

A megzavart cirkadián ritmus a szívritmust, az immunrendszer működését, és a szellemi egészséget is hátrányosan befolyásolhatja.

Egy seattle-i iskolakerület 18 középiskolájában 2016 őszén vezették be a későbbi tanításkezdést: 7.50 helyett csaknem egy órával később, 8.45-kor kezdődött az iskola. A szülők vegyesen fogadták a változást, a diákok azonban  a várakozásnak megfelelően  alvásra használták az ajándékba kapott időt – írta a medicalxpress.com portál a Science Advances tudományos folyóirat aktuális számában megjelent kutatás eredményét ismertetve.

A Washingtoni Egyetem és a Salk Biológiai Tanulmányok Intézete munkatársainak kutatásából kiderült, hogy a két vizsgált seattle-i középiskola tinédzserei a tanítási napok éjszakáin átlagosan 34 perccel többet aludtak: míg korábban átlagosan 6 óra 50 perc volt az alvással töltött idő, ez 7 óra 24 percre nőtt a későbbi kezdéssel. A tanulók alvási ideje jelentősen nőtt, a későbbi iskolakezdés jobban megfelelt a serdülők természetes ébredési idejének  hangsúlyozta a tanulmány egyik szerzője, Horacio de la Iglesia, a Washingtoni Egyetem biológiaprofesszora, hozzátéve: hiába kezdődött később a tanítás, ez nem ösztönözte arra a gyerekeket, hogy később feküdjenek le.

A jelenleg ismert kutatások szerint a serdülők bioritmusa alapvetően eltér a felnőttekétől és a gyermekekétől  mutatott rá Gideon Dunster, az egyetem biológus doktorandusza. A pubertáskor meghosszabbítja a cirkadián  alvási és ébrenléti  ciklust (élettani napszaki ciklus) a serdülőknél és csökkenti a reggeli fényre való érzékenységet. Ezért alszanak el éjszaka a kamaszok később és ébrednek is később reggelente a felnőttekhez és a gyerekekhez képest.

"Arra kérni egy kamaszt, hogy keljen fel és legyen éber reggel 7.30-kor, az olyan, mintha egy felnőttől azt kérnénk, hogy legyen aktív és éber hajnali 5.30-kor"  magyarázta de la Iglesia.

Dunster megjegyezte, hogy a kutatások szerint az Egyesült Államokban azt, hogy a kamaszok mikor alszanak el, a biológiai órájuk szabja meg, az viszont, hogy mikor kelnek, társadalmilag meghatározott. "Ennek súlyos következményei vannak az egészségükre és a jó közérzetükre nézve, mivel a megzavart cirkadián ritmus az emésztést, a szívritmust, a testhőmérsékletet, az immunrendszer működését, a figyelmet és a szellemi egészséget is hátrányosan befolyásolhatja"  tette hozzá.

A kutatásba a két középiskolából két csoportnyi tinédzsert vontak be. Mindkét csoportba kerültek gyerekek mindkét iskolából. Az egyik csoportban lévő 92 diák két hétig napi 24 órán át viselte a csuklómonitort 2016 tavaszán, amikor a tanítás 7.50-kor kezdődött. 2017-ben, nagyjából hét hónappal a későbbi kezdés bevezetése után a második csoport 88 tanulója szintén csuklómonitort kapott. A csuklópántok érzékelői révén a kutatók a tanulók aktivitásáról és a fényviszonyokról nyertek adatokat, ebből tudták, hogy a kamaszok mikor és mennyit aludtak és mikor voltak ébren.

A tanulmány szerint a kutatásban részt vevő kamaszok tanulmányi eredménye is javult. "A tanítás kezdetének komoly hatása van arra, hogyan tanulnak a diákok és milyen eredményeket érnek el. A serdülőknek megvan a maguk életritmusa. A kérdés: milyen időbeosztás szerint működik az iskolájuk?"  fogalmazott de la Iglesia.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...