hirdetés

 

Csak összehangolt stratégiával csökkenthető az esetszám

A koronavírus-járvány kezelésében 2020 nyarán és őszén elkövetett hibák elkerülésének fontosságára hívták fel a figyelmet a kutatók, akik szerint csak összehangolt stratégiával és intézkedésekkel csökkenthető az esetszám.

A The Lancet című orvostudományi folyóirat Regional Health Europe című kiadványában megjelent írást jegyző 34 vezető szakember – köztük a Harvard Egyetem és a Bécsi Orvostudományi Egyetem kutatói  az erőteljesebb őszi hullámok lehetőségére figyelmeztetett, amennyiben megszűnnek a korlátozó intézkedések, nem emelkedik az oltottak aránya és nem alakul ki Európa-szerte egységes protokoll.

Az elemzés 2021 nyarát, őszét és a 2021-2022-es telet, valamint a következő 3-5 év perspektíváját vizsgálta az oltásokkal szerezhető immunitásról, a vírus mutációiról szóló becslések alapján, de azt is figyelembe vették, hogy Európa lakossága mennyire lesz hajlandó a védő intézkedések betartására.

Csak oltásokkal, a sokszor irreálisnak minősített nyájimmunitás elérése nélkül nem tudunk megszabadulni a járványtól. Minden valószínűség szerint további intézkedésekre van szükség a vírus korlátozására: megfelelő kommunikációra, tesztelésre, utánkövetésre, izolálásra  mondta Peter Klimek, a Bécsi Orvostudományi Egyetem és a Complexity Science Hub Vienna (CSH) munkatársa. Klimek hangsúlyozta: nem abból indulnak ki, hogy minden télen lezárásokra lesz szükség. A járvány azonban további kihívások elé fog állítani minket, abban ugyanis a kutatásban résztvevő szakemberek egyhangúlag megegyeztek, hogy már nem lehet felszámolni a vírust. Ahhoz a lehető legalacsonyabb esetszámokra és Európa-szerte "egyértelmű, bizonyítékokon alapuló stratégiára, összehangolt erőfeszítésekre és intézkedésekre van szükség"  vélte a kutató.

A tudósok vizsgálatai középpontjában az oltás áll. Véleményük szerint csak így védhetők meg a kockázati csoportok és az egészségügyi rendszer. Klimek szerint az általános európai oltási kötelezettség biztosan szóba kerül, ha a várható következő hullám a nem beoltott csoportoknál jelentkezik az ősz folyamán. Az oltási kötelezettség hatékonysága azonban továbbra is vitatott, hiszen az átoltottság különböző tényezők komplex összjátékától függ  írták a jelentésben.

A tudósok szerint a várhatóan ismét szükségessé váló korlátozások esetében azt kell mérlegelni, hogyan lehet az oltottakat és a nem oltottakat külön kezelni. A vakcinák "valószínűleg csökkentik a fertőzőképességet is abban az esetben, ha valaki az oltása ellenére megfertőződik. Megakadályozza a súlyos tüneteket és a kórházi kezelés szükségességét mintegy 70-95 százalékkal". Amennyiben az esetszámok tovább emelkednek, a kormányok feladata lesz az előző ősz és tél tanulságainak levonása és a hibák elkerülése.

Egyelőre kérdéses, mennyire tartós az oltással vagy átvészelt betegséggel megszerzett immunitás az új variánsok tekintetében. Többek között ezért is kell a fáradságosan felépített infrastruktúrát megőrizni  fejtették ki a kutatók.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...