Bestseller a kómáról és a mennyországról

Az idegsebészként dolgozó szerző nem kevesebbet állít, mint hogy találkozott Istennel, miközben hét napig feküdt kómában bakteriális agyhártyagyulladással.

Kómája alatt – a lap ismertetése szerint – egy csodás világot látott, amely három részből állt: az egyik egy sötét hely volt, ahol csak alig kivehető, gyökerekre vagy az anyaméhben látható vérerekre emlékeztető tárgyakat látott. Alexander ezt a helyet a Földigiliszta-nézőpont birodalmaként emlegeti a könyvben. Nem tudta, hová került, de nem is érdekelte: érzelemmentesen és tárgyilagosan, az én-tudat hiányától átitatva nyugtázta, hogy mi veszi körül. Idővel arcokat kezdett látni, tompa üvöltéseket hallott, és a biológiai halál szagát érezte. Az itteni létezését kezdte egyre kényelmetlenebbnek érezni. Alexander nem tudja, hogy ezalatt mennyi idő telhetett el, mert az időérzéke teljesen megszűnt, és a korábbi emlékei eltűntek. Úgy érezte magát, mintha jóindulatú amnéziája lett volna.

A második helyszín, amit Alexander megismert, és Átjáró néven említ a könyvében, elmondása szerint gyönyörű hely. Gyönyörű, burjánzó vidék, mezők, patakok és vízesések fölött repült, és eközben énekelő, boldog, körtáncot járó embereket látott. Alexander szerint az, amit látott, a legkevésbé sem volt álomszerű – épp ellenkezőleg, élete legvalóságosabb élményének tűnt. Az orvos beszámolt róla, hogy repülés közben vele tartott egy „gyönyörű lány széles arccsontokkal és mélykék szemekkel”, aki szavak nélkül beszélt vele: azt közölte vele, hogy szeretik, nagyra becsülik, nincs mitől félnie, és semmilyen hibát nem tud elkövetni.

Alexander ezután a felhők fölé repült, és egy olyan világba került, ahol mindent elárasztott a boldogság, és választ kapott minden kérdésére. Mint írja, ezek szilárd, azonnali gondolatok voltak, nem olyanok, amilyeneket mi ismerünk, és a felfogásuk egyáltalán nem esett nehezére, holott olyan összetettek voltak, hogy az értelmezéséhez a földi életben évekre lett volna szüksége. Az orvos ezen a helyen találkozott Istennel, akit a korai jegyzeteiben Om néven emlegetett.

„Az Om volt az a hang, amelyre emlékeztem azzal a mindentudó, mindenható és feltétel nélkül szerető Istennel kapcsolatban, de semmilyen őt leíró szó nem lenne elég kifejező” – írja Alexander. Beszámolója szerint a Magban – a helyen, ahol találkozott Istennel – a Teremtőtől megtudta, hogy nem egy univerzum van, hanem sok, és mindegyiket áthatja a tömény szeretet; a gonoszság csak szórványosan van jelen. „A gonoszságra azért van szükség, mert nélküle nem valósulhat meg a szabad akarat, szabad akarat nélkül pedig nincs fejlődés – nincs előrehaladás, nincs esélyünk arra, hogy azzá váljunk, amivé Isten vágyik tenni minket.”

Alexander később az orvosi jelentéseket átvizsgálva kizártnak tartotta, hogy vízió lett volna, amit látott.  A történtekre mégis lehet tudományos magyarázat adni, szűri le cikkében az Index, amikor dr. Dóczi Tamás idegsebésszel áttekintik a történet számos részletének lehetséges magyarázatát.