hirdetés

 

Az uniós gyerekek 20 százaléka kövér

Az Európai Unióban élő gyermekek mintegy 20 százaléka kövér, vagy elhízott. Ez súlyos egészségügyi veszélyt jelent: korán megjelenő cukorbetegséget, magas vérnyomást, az izületek fejlődésének zavarait. Ráadásul a túlsúlyos gyerekből sokkal gyakrabban lesz kövér felnőtt, mint a súlytöbblet nélkül növekedőből.

Az Európai Unióban Wolfgang Ahrens német professzor vezetésével öt éve kezdődött az a tanulmány, mely azt vizsgálja, hogy a 2-10 éves európai gyerekek egészségét, fejlődését milyen módon és mértékben befolyásolja az étkezés, életmód és társadalmi környezet. A megfigyelések legújabb eredményeit az International Journal of Obesity közölte.

A vizsgálat szerint a tízévesnél fiatalabb gyermekek körében több lánynak van súlytöbblete, mint fiúnak. Az EU déli részének országaiban minden öt gyerekből egy túlsúlyos, míg az északi országokban a kövérek aránya öt százalék.

A kutatók szerint a gyermekkori elhízás szorosan összefügg azzal, hogy ez a korosztály úgy eszik, hogy közben nézi a televíziót. A svéd gyerekeknek legfeljebb egynegyede eszik tv-nézés közben, míg az olaszok többsége a képernyő előtt ülve fogyasztja el ennivalóját. Ez nyilvánvalóan csak egy szempont az elhízással kapcsolatos tényezőkből, de érdekes és elgondolkoztató tény.

Azt is leírják, hogy Svédországban a gyerekek sokkal kevesebb cukrozott üdítőt isznak, mint délebbi országokban élő kortársaik. A kulturális szokásoknak megfelelően a vizsgálatban részt vevő svéd gyerekek között senki sem evett heti három édességnél többet, és csak egy százalék fogyasztott háromnál több szeletnyi süteményt.

Ezzel szemben a svéd kicsinyek 40 százaléka evett naponta friss gyümölcsöt és ők fogyasztották a legtöbb nyers zöldséget is. Az északi gyerekek 60 százaléka kapott heti egy-három alkalommal valamilyen friss zöldségfélét.

Az iskoláskor előtti időszakban a gyerekek fele fogyasztott zöldséget, valamilyen módon földolgozva naponta legalább egyszer, míg Olaszországban és Ciprusban az ilyen gyerekek aránya csupán 20 százalék. Az egészséges étkezéshez ezt az arányt helyes volna növelni.
A tanulmány készítői 16.224 gyereket vizsgáltak, szüleikkel együtt. A gyerekek életkora 2-10 év volt. A vizsgálat Magyarországon is folytatódik azzal a céllal, hogy segíthet az egészséges gyermekkori életmód kialakításában.

Dr. Matos Lajos
a szerző cikkei

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Szüléshez társuló pszichiátriai zavarok - Különös tekintettel a gyermekágyi lehangoltság kérdéskörére

    A hangulatzavarok egyik legérdekesebb területe...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...