„Az idegszövet-károsodás kivédése még előttünk áll”
Kutatni egyrészt élvezetes dolog, másrészt kötelező feladata is egy klinikusnak, mert ez a tevékenység meghatározza az oktatás minőségét és a betegellátás színvonalát is - vallja Vécsei László akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának dékánja, aki Széchenyi-díjat vehetett át szerdán a Parlamentben.
A szegedi Neurológiai Klinika tanszékvezető professzora az idegszövet-károsodás patomechanizmusa, a fejfájás, a sclerosis multiplex és a Parkinson-kór kutatása, a neurológiai kórképek kezelésében az új terápiás lehetőségek kidolgozása terén végzett tudományos és kutatói munkássága, hazai és nemzetközi szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként kapta a magas állami elismerést.
Vécsei László az általános iskola befejezése után vegyésznek készült, majd egy ideig gondolkodott a fizikusi pályán, de végül természettudományos érdeklődése és családi indíttatása miatt az orvosi egyetemet végezte el Szegeden. A kutatói munkával már elsőéves hallgatóként, 1973-ban a Petri Gábor professzor vezette Műtéttani Intézetben elkezdett ismerkedni, majd pályafutását a Telegdy Gyula igazgatta Kórélettani Intézetben folytatta. A végzést követően néhány évig Szegeden dolgozott, majd 1984-ben Pécsre került. "Innét Svédországba jutottam ki, és ott a Lundi Egyetemen, a Rolf Ekman professzor vezette intézetben doktori fokozatot szereztem. Majd Bostonban, a Harvard Egyetemen Flint Beal professzor mellett folytattam munkám" - emlékezett vissza az 1980-as, 90-es évekre az egyetemi tanár. Hazatérését követően Vécsei Lászlót 1993-ban nevezték ki a szegedi Neurológiai Klinika élére.
Az akadémikus kutatásainak középpontjában a fejfájás, a neurodegeneratív betegségek kialakulása és a sclerosis multiplex áll. A neurológiai kórképeket két lényeges tényező határozza meg: az egyik faktor a károsodás idegrendszeren belüli helye, amely az idegpályák ismeretében a klinikai tünetekért tehető felelőssé. A másik paraméter az elváltozás természete, amely lehet például gyulladás, infarktus vagy tumor, és valójában az idegszövet károsodása, pusztulása. Az idegszövet-károsodás, más szóval a neurodegeneráció az, amely összeköti a Vécsei László vizsgálta betegségeket és érdeklődése középpontjában áll.
"Ez a károsodás jól ismert a szélütés vagy stroke esetén, de ugyanígy köztudott a mozgászavarral járó betegségeknél, mint a Parkinson-kór vagy Huntington-kór. Az eredetileg gyulladásos kórképként leírt sclerosis multiplexben is bizonyítható a neurodegeneráció. A gyulladás és a degeneráció lényegében párhuzamosan zajlik és a betegség egyes klinikai altípusainál különböző mértékben érvényesül. A migrén esetében a szövetkárosodás nem ilyen egyértelmű, de a hatásmechanizmus kérdésében érdekes módon közös vonások fedezhetők fel. Ami azonban az igazán izgalmas kérdés, az az idegszövet-károsodással járó folyamatok csökkentése vagy gátlása, azaz a betegségek gyógyítása. Ez a problémakör - amely valójában a neurológia egyik fontos kérdése - vezetett a kinurenin-rendszerrel kapcsolatos kutatások irányába" - magyarázta a szakember.
Vécsei László kiemelte: a lakosság jelentős hányada - egyes adatok szerint 30 százaléka - szenved valamilyen idegrendszeri betegségben. Ez az oka annak, hogy az Európai Agytanács (European Brain Council) megalakult és küzd azért, hogy e társadalmi probléma nagyságához mért összegeket fordítsanak a betegségek kutatására és gyógyítására.
"Ha visszatekintek pályám kezdetére, a diagnosztika és a terápia a maihoz képest elképesztően szerény volt. Ma már kifinomult technológiával kifejlesztett gyógyszerekkel tudunk segíteni a migrénben, Parkinson-kórban vagy sclerosis multiplexben szenvedő betegeken. Szélütés esetén pedig - ha a beteg időben érkezik a kórházba - a vérrögoldó-kezelés esélyt ad arra, hogy tünetei csökkenjenek vagy szerencsés esetben akár meg is szűnjenek. Sok betegen tudunk segíteni. Az azonban tény, hogy magának az idegszövet-károsodásnak a kivédése komoly feladat, amely még előttünk áll. A következő évtizedek nagy kihívása a szövettranszplantáció és géntechnológia alkalmazása a gyógyításban" - mondta Vécsei László.
Az akadémikus vallja, a kutatás meghatározza az oktatás minőségét és a betegellátás színvonalát is. Kutatni egyrészt élvezetes dolog, másrészt kötelező feladata is egy klinikusnak. Aki nem végez kutatómunkát, előbb-utóbb abba a helyzetbe kerülhet, hogy elszalad mellette a tudomány. A kutatás olyan szemléletet kölcsönöz a klinikusnak, amellyel könnyebben eligazodik más orvosi területek legfrissebb eredményeiben is. A kutatói szemlélet nélkül egyetemi szintű oktatás aligha képzelhető el. A betegágy mellett pedig tájékozottnak kell lenni a legújabb eredményekben, diagnosztikus eljárásokban és gyógyszerek területén is.
Vécsei László kisebb megszakításokkal három évtizede él és dolgozik Szegeden, nagy megtiszteltetés volt számára, amikor 2007-ben megkapta a Szegedért Alapítvány tudományos kuratóriumának Szőkefalvi-Nagy Béla-díját. Az akadémikus számos szakmai, közéleti feladatot is vállal: a klinika és az orvoskar vezetése mellett az MTA Orvosi Tudományok Osztályának elnöke, Svájcban megválasztottak az Európai Neurológiai Társaságok Szövetségének regionális alelnökévé is.
***
Vécsei László 1954. szeptember 10-én született Kiskunfélegyházán. 2001-ben választották a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává, 2007 óta az MTA rendes tagja. 1979-ben Apáthy István-emlékéremmel, 1997-ben Markusovszky-díjjal, 1999-ben Sántha Kálmán-emlékéremmel, 2005-ben Klebelsberg Kunó-díjjal, 2007-ben Szőkefalvi-Nagy Béla-díjjal tüntették ki.
