Ön mit tart a múlt század legfontosabb vívmányának?

Orvosi felfedezések, társadalmi forradalmak

A múlt század vívmányai közül az emberi közösségekre a központi idegrendszerre ható gyógyszerek kifejlesztése, majd elterjedése volt az egyik legnagyobb hatással. Az új gyógyszerek a skizofréneket, epilepsziásokat, az antidepresszáns készítmények az öngyilkosságra, depresszióra hajlamos embereket szinte az egyik pillanatról a másikra visszavezették a mindennapi életbe, visszaadták számukra és családjuk számára a normális élet lehetőségét azzal, hogy kiszabadították őket a sárga házakból, az elmekórtani ketrecekből. Korábban a súlyos depresszióra hajlamos beteget gyakran elrejtette a család, hiszen előfordult, hogy nem tudták férjhez adni a lányukat, ha kiderült, hogy depresszióra hajlamos testvére van. Szociológiailag és emberjogilag a társadalom jelentős rétegének felszabadítását eredményezte, hogy a gyógyszereknek köszönhetően a betegek megőrizhették munkaképességüket, a családban, a kisközösségben és a társadalomban betöltött szerepüket.
A másik jelentős áttörésnek a rosszindulatú daganatos betegségek egyre szélesebb körű gyógyítási lehetőségét vélem, amelynek nyomán, belátható időn belül mintegy nyolc évvel nőhet az átlagéletkor. Ennek a fejlődésnek is földrengésszerű társadalmi hatásai lesznek, amelyek ugyanakkor újabb és újabb problémákat vetnek majd fel. A társadalmak elöregedése miatt összeomolhatnak a nyugdíjrendszerek; ahogyan az idős generáció egyre inkább túlsúlyba kerül a választókorú népességen belül, úgy nő politikai érdekérvényesítő képessége, s úgy hatványozódnak a szociális feszültségek. Mindez jól tükrözi a tudományos fejlődés kétélűségét: amíg a már említett gyógyszerek társadalmi hatásai egyértelműen pozitívak, az életkor kitolódását eredményező terápiák hihetetlen méretű társadalmi feszültségek kiváltói lesznek. A tudományos kutatások során ezért a várható eredmények következményeinek kezelésére is megoldásokat kell találni.

Prof. dr. Vizi E. Szilveszter
a Magyar Tudományos Akadémia elnöke

Hétköznapok és ünnepek a tudományban

 
Nagyon nehéz egyes momentumokat kiragadni azon orvostudományi felfedezések közül, amelyek az emberiség létét, az emberek életminőségét döntően meghatározták, befolyásolták: ha vannak is tetten érhető időpontok és konkrét kutatóhoz vagy orvoscsoporthoz köthető bejelentések, a fejlődés mindig folyamatos, a felfedezések pedig egymásra épülnek. Bizonyos értelemben szerencse kérdése is, hogy kinek a neve maradt fenn a tudományos köztudatban, s kinek tulajdonítunk egy-egy felfedezést.
A környezeti ártalmak felismerése, a baktériumok és vírusok felfedezése, majd a vakcinációk megjelenése és elterjedése döntően megváltoztatta a mindennapi életet. A himlő elleni védekezés alapjait letevő Jenner éppúgy értékelhető úttörőként, mint a mikrobiológiai kutatásokat folytató Pasteur vagy más vonatkozásban Semmelweis Ignác. A következő nagy periódust az jelzi, amikor elkezdték megismerni a szervezet védekező rendszerét, leírva a sejtes (Metchnikoff), majd a humorális védekező reakciókat (Ehrlich), felfedezve az immunglobulinokat, antitesteket, antigéneket. A negyvenes évektől kezdődően az immunpatológiai kórképek leírása, az autoimmun és az allergiás betegségek terén elért eredményeket kell megemlíteni. Még a század elejére nyúlik vissza a vércsoportok Landsteiner nevéhez köthető felfedezése, amely lehetővé tette a vérátömlesztést. A szöveti antigének felfedezése a világháború után utat nyitott a szervátültetések korszakának. Az első sikeres szívátültetést is tekinthetjük a tudomány ünnepének. A penicillin felfedezése megnyitotta a felbecsülhetetlen jelentőségű antibiotikumok korszakát. Az immortális klónok létrehozása, a hibridomás technika igen jelentős gyógyászati fejlesztést indított el. Klinikusként azonban igazságtalan lennék, ha nem emelném ki a röntgen-, az izotóptechnika, az ultrahang-, a CT-, az MR-, a PET-diagnosztika óriási jelentőségét, valamint a legújabb vonulatot a genomika, a géntérkép, a génterápia és az őssejtkutatás megjelenésével.

Prof. dr. Szegedi Gyula,
az MTA rendes tagja,
az Immunológiai Koordináló Intézet igazgatója
Debreceni Egyetem, III. Számú Belgyógyászati Klinika

„Gyógyítani” a nem betegeket

Amíg a penicillin felfedezése pontos időponthoz köthető, s hatása nyomon követhető a morbiditási és mortalitási statisztikákban, a képalkotó eljárások elterjedésének pozitív hozadékát nem lehet ilyen módon, egyértelmű diagramokkal ábrázolni. Ennek ellenére úgy vélem: a röntgent, majd a nyomában megjelenő képalkotó berendezéseket az elsők között kell megemlíteni a múlt század áttörést jelentő felfedezéseinek sorában. Az orvostudomány eddigi legnagyobb forradalmát viszont értékelésem szerint az új évezred hozta el, méghozzá a szimbolikusnak is tekinthető 2001-es év, amikor ismertté vált az ember genetikai állományának bázissorrendje.
A genetika fejlődésével mind az egészséges életfolyamatokat, mind a kórfolyamatokat az eddiginél egzaktabban írhatjuk le és érthetjük meg, amely megértés révén a gyógyításnak egy eddig csaknem ismeretlen dimenziója tárul fel: egyre szélesebb körben nyílik lehetőség arra, hogy még bárminemű panasz, tünet megjelenése vagy szövődmény kialakulása előtt felismerjük a betegséget, így csökkentsük kialakulásának esélyét, illetve növeljük az egészségben megért időtartamot. Az egygénes öröklődő betegségeknél már most olyan módszerek állnak rendelkezésünkre, amelyek révén már magzati korban biztos diagnózist állíthatunk fel. Csak idő kérdése, hogy a hajlamokat mikor tudjuk kimutatni minél több betegség és a népbetegségek esetén is. A tünetek felől közelítő tradicionális orvoslás helyébe mind több területen a prediktív orvoslás léphet.
A tudományos forradalmak értékelését nem lehet függetleníteni azok társadalmi hatásaitól: a genetikában különösen fontosak azok az etikai kérdések, amelyek az orvostudomány minden egyes lépésénél egyre feszítőbben megjelennek. Az egyén génjeiben kódolt betegségeinek ismerete ugyanis egyrészt esélyt nyújthat a kockázatok elkerülésére, másrészt az „eleve elrendeltetettség” érzetét erősítve, vissza is vetheti a megelőzésben való részvételt. Az adatok megismerhetősége pedig magában hordozza a negatív diszkrimináció kockázatát is, gondoljunk csak a munkaadók vagy egy biztosítótársaság gazdasági érdekeire.
A felvázolt jövőbeli fejlődés mindenesetre nem lesz olyan egyenletes, mint ahogyan azt akár néhány évvel ezelőtt is gondoltuk: a génvizsgálatok bonyolultsága, a környezeti hatások nehéz modellezhetősége is mind-mind lassítja az eljutást a hétköznapi gyakorlat számára jelentőséggel bíró felfedezésekig. Azt ugyanakkor konstatálhatjuk: az alapok már megvannak, s ha gyorsasága ma még bizonytalan is, a láncreakció beindult.

Prof. dr. Kosztolányi György,
az MTA rendes tagja, a Klinikai Genetikai Szakmai Kollégium elnöke

Patológia, mint az élet tudománya

Patológusi pályám kezdetén kórboncnokként elsősorban a halottak boncolása volt a fő tevékenységünk. Az idő folyamán ez folyamatosan átalakult, s mára a „halál tudományából” a mindennapi betegellátás szerves részét képező „élettudománnyá” vált a patológia. A kezdetekben csak műtétek során vettek ki élő szöveteket, később diagnosztikus céllal is történtek kimetszések: a vastagtű-biopsziát a vékonytű-biopszia, majd az aspirációs citológia követte. Ma már a patológusok a diagnózisok felállításával alapvetően meghatározzák a terápiák irányvonalát, követik és monitorozzák a kezelés eredményességét.
Amíg a patológiának évtizedekkel ezelőtt a múltbeli kezelések minőségbiztosítási célú dokumentálása volt az egyik fő funkciója, mára a jövőt is meghatározza: információkat nyújt a betegség prognózisáról, sőt a rákmegelőző állapotok felismerése révén a prevencióban is egyre fontosabb szerepet tölt be. Utóbbira a legkézenfekvőbb példa a népegészségügyi szűrésre is alkalmas hüvelykenet-vizsgálat, amely révén nők millióinak élete vált megmenthetővé világszerte.
Ha más szakterületről keresek tudománytörténeti jelentőségű példát, az inzulin felfedezését említeném, amely a hasnyálmirigy nélküli állatok vizeletében lévő cukor észrevételétől évtizedeken át tartó kutatások nyomán jutott el arra a szintre, hogy a modern készítmények révén immár jó életminőséget és a szövődmények kockázatának drasztikus csökkenését eredményezi cukorbetegek millióinak.
A múlt században forradalmi változást hozott a daganatos kórképek kemoterápiás kezelése. Döntő fordulatot jelentett, amikor a második világháborúban a mustárgázról kiderült, hogy gátolja a fehérvérsejtképzést, ezt követően ugyanis a leukémia gyógyításának érdekében kísérletezni kezdtek a mustárgáz különféle származékaival. A kezdetekben részben a véletleneken múló kezdeményezések az évek során rendkívül tudatos és nagyszabású, világméretű kutatásokká váltak, amelyek révén mára eljutottunk addig, hogy az általános citotoxikus készítmények helyét egyre inkább a célzott kemoterápia veszi át, s egyre több daganatos betegségben igyekeznek molekuláris célpontokat találni és azokat manipulálni. A növekedésihormon-receptor gátlása már a klinikai gyakorlat része, de sok más készítmény is a klinikai kipróbálás reménykeltő fázisában tart. Az onkológiai kezelések nemcsak egyre hatásosabbak, de mellékhatásaik is egyre kiszámíthatóbbak és kontrollálhatóbbak, ugyanakkor e tekintetben is sok még a megoldandó feladat.

Prof. dr. Lapis Károly,
az MTA rendes tagja,
Semmelweis Egyetem, I. Számú Patológiai Kísérleti Rákkutató Intézet

A fény áldása és átka

Az elmúlt évtizedekben az immunológia térnyerése és a genetikai ismeretek klinikai hasznosítása révén közelebb kerültünk számos betegség patogenezisének és az öröklődés tényezőinek megismeréséhez. Megjelentek az immunmoduláló szerek, többek között a szteroidok, majd a ciklosporin, legújabban pedig a biológiai hatást módosító szerek, mint a receptorantagonisták. Nagyon fontos szemléletbeli változásokat eredményezett a fény biológiai hatásainak megértése, amely mind a betegségmegelőzésben (rosszindulatú bőrdaganatok), mind a bőrbetegségek (pikkelysömör), mind egyes allergiás kórképek gyógyításában teret nyert. Egyensúlyt kellett találnunk, rálelve a fénynek arra a hullámhosszára és energiatartományára, amely hatékony és gyógyításra használható, ugyanakkor nem okoz károkat. Sokkal fontosabb felismerés ez még a röntgensugár káros hatásainak felfedezésénél is, hiszen amíg röntgensugárzás rendszerint csak röntgenberendezések által érheti az embereket, a nap sugárzásának valamennyien folyamatosan ki vagyunk téve. A hám eredetű bőrdaganatok előfordulási gyakorisága és progressziójának felgyorsulása nyomán ez a terület a következő években is a figyelem középpontjában marad.
A betegségek kialakulásáról alkotott véleményünket gyökeresen átformálta az autoimmun betegségek megértése, amely nyomán számos kórképről kiderült, hogy okát nemcsak külső kiváltó tényezőkben, hanem magában a szervezetben kell keresni. Az allergiás kórképek rohamos terjedése nyomán a lakosságnak már mintegy harmadát érintő népbetegség hihetetlen nagy költségeket gerjeszt, és rontja az életminőséget – meglátásom szerint emiatt az immunmoduláló terápiák hozadékai összességében immáron összemérhetők akár az antibiotikum jelentőségével is.
A venereológia területén is gyökeres fordulat következett be a múlt században, ám ez egyelőre sajnos nem új gyógymódnak, hanem egy betegségnek, az AIDS-nek a következménye. Amíg a baktériumok által kiváltott nemi betegségek kezelése megoldott, az AIDS ellen eddig csak részeredményeket értünk el. Ha lesz gyógymód, az minden bizonnyal bekerül majd a legjelentősebb orvosi áttörések lajstromába.

Prof. dr. Dobozy Attila,
az MTA rendes tagja, a Bőr- és Nemi Betegségek Szakmai Kollégium elnöke

Individuum alapú orvoslás

A DNS szerkezetének pontosabb megismerését és a betegségek genetikai alapú megközelítését tartom az orvostudomány egyik legnagyobb vívmányának. Ez indította ugyanis el azt a folyamatot, amely során az evidencia alapú orvoslást a jövőben minden bizonnyal felváltja az individuum alapú medicina, amely a genom pontosabb megismerése révén lehetőséget biztosít az adott betegre szabott specifikus terápiák alkalmazására.
Saját szakterületemből, a neurológiából hozva példát: napjainkban olyan klinikai farmakológiai programok indulnak, amelyekben a géntechnológia alkalmazásával (csip) individuálisan meghatározzák a betegek génkészletének kritikus régióit, a terápiát követő klinikai állapotot megpróbálják összefüggésbe hozni a génaktivitás változásával.
Úgy gondolom, ma esélye van a tudományos paradigmaváltásnak, amely alapjaiban változtathatja meg a klinikai medicinát. A gének leírását és az antibiotikumok tudománytörténeti jelentőségét azért sem szeretném egymáshoz mérni, mert létezik a kettő között egy fundamentális különbség: az antibiotikumok és az azok révén megmentett életek milliói ma történelmi tény, míg az individuum alapú orvoslás széles spektrumú elterjedése egyelőre feltételezés – noha ez évről évre erősebb pilléreken nyugszik.

Prof. dr. Vécsei László,
az MTA Orvosi Tudományok Osztálya osztályelnök-helyettese, a
Szegedi Tudományegyetem, ÁOK, Neurológiai Klinika tanszékvezető egyetemi tanára

Zsenialitás és szorgalom

A tudomány fejlődésének jelentős részét a kutatómunka eredményezi, amellyel a meglévő ismeretek gyarapodnak. Ez a folyamat valamennyi tudományterületen zajlik: a képalkotó eljárásokban a röntgen után az UH, a CT, az MRI, a PET elterjedése, a sebészetben a műtéti technikák gyorsabbá és pontosabbá válása vagy a precíziós eljárások térnyerése a fejlődésnek megannyi megkérdőjelezhetetlen bizonyítékai. Tudományos áttörésnek én mégsem ezeket a fejlesztéseket, hanem azokat a bejelentéseket tartom, amelyek tudatos vagy véletlenszerű felismerések révén új alapokra helyezték az orvoslás egy-egy részét.
Három dolgot említenék: az egyik Fleming zsenialitása, mely révén észrevette, hogy egy tenyészetbe került gombaszennyeződés körül a baktériumok növekedése megáll. El is sikkadhatott volna e felett a megfigyelés felett, ehelyett – igaz, némi latenciával – elsőként felismerte az antibiotikumot. A másik a genetika tudományos térnyerése: ugyan azt az egymás között házasuló uralkodó családok öröklődő betegségeinek láttán, illetve Mendel megfigyelései révén már évszázadokkal ezelőtt is tudták, hogy a tulajdonságok valamilyen módon öröklődnek, ám a folyamat megértését a genetikai módszerek tudományos fejlődése hozta el. Hasonló folyamat játszódott le az immunológia területén: azt már a középkori pestisjárványok idején is megfigyelték, hogy egyesek nem betegednek meg. Jenner vakcinációja is felhívta a figyelmet az immunológiára, de e terület virágzása és az ismeretek halmozódása a múlt században következett be.
A fejlődés motorja ma is az invenciózus munka, a szorgalom, a profi kutatási szemlélet és a megfelelő anyagi támogatás. Annak megítélése már más lapra tartozik, hogy az új kutatási eredményeket milyen gyorsan és hatékonyan lehet alkalmazni a mindennapi gyakorlatban…

Prof. dr. Romics László,
az MTA Orvosi Tudományok Osztálya osztályelnöke, a Belgyógyászati Szakmai Kollégium elnöke