hirdetés

 

Alvás és tanulás kutyamódra

A világon először mutatták ki, hogy a tanulás jelentősen befolyásolja az azt követő alvás alatt a kutyák agytevékenységét. A Magyar Tudományos Akadémia, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Semmelweis Egyetem közös kutatását bemutató cikk a Scientific Reports tudományos folyóiratban jelent meg.

Kutyagazdák sokszor teszik fel maguknak azt a kérdést, vajon miről álmodhat kedvencük, amikor alszik. Az alváskutatók pedig kénytelenek azt válaszolni, hogy ezt egyelőre nem lehet tudni. Mivel az álom egyfajta szubjektív élmény, csak abban az esetben van hozzáférésünk mások álmaihoz, ha ők azt szóban elmondják nekünk – és kutyáink erre sajnos nem képesek. Azonban a közelmúltban a Magyar Tudományos Akadémia, az ELTE és a Semmelweis Egyetem kutatói megkezdték annak vizsgálatát, hogy mi történik a kutyák fejében, miközben alszanak. A magyar tudóscsoport által nemrégiben kifejlesztett (humán gyógyászatból és kutatásból átvett) technológiának köszönhetően lehetővé vált nem invazív módszerekkel megfigyelni a kutyák alvás alatti agytevékenységét. Az ilyen módon rögzített agyhullámokból megtudhatjuk, hogy a kutyák feldolgozzák-e, és ha igen hogyan, azokat az élményeket, amelyek közvetlenül alvás előtt érik őket.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a kutatók képesek lennének álombeszámolókká alakítani a kutyák agyhullámait, de azt a világon először sikerült kimutatni, hogy a tanulás jelentősen befolyásolja az azt követő alvás alatt a kutyák agytevékenységét.

„Eredményeink bebizonyították, hogy új vezényszavak tanulása után a kutyák alvás alatti EEG spektruma megváltozik (ebben az esetben a kutyáknak az Ül és Fekszik akciókhoz kellett angol vezényszavakat társítaniuk a már ismert magyar vezényszavak helyett)”, magyarázza Kis Anna, a tanulmány első szerzője. „Pontosabban szólva ez azt jelenti, hogy a non-REM alvás (amelyet gyakran hívunk mélyalvásnak) alatt megnőtt a delta aktivitás (a lassú agyhullámok aránya), és csökkent az alfa aktivitás (a gyors agyhullámok aránya)” teszi hozzá Bódizs Róbert, alváskutató. Ez arra utal, hogy a tanulást követően mélyebben alszanak a kutyák, amely eredmény párhuzamba állítható mindazzal, amit az emberek esetén az alvásról és a tanulásról tudni lehet. Már korábban is számos kutya-ember párhuzam volt ismert a viselkedés szintjén, hiszen több mint egy évtized kutatásai támasztják alá, hogy a kutyák sok tekintetben humán-analóg szociális és kognitív képességekkel rendelkeznek. Azonban ez az első alkalom, hogy bizonyítást nyert, ezek a párhuzamok a memóriakonszolidáció és az alvás alatti agytevékenység szintén léteznek.

Ráadásul a történet ezzel nem ér véget: nemcsak hogy megváltozott a kutyák agytevékenysége a tanulást követően, de az egyes egyedek EEG spektruma összefüggésben állt azzal, hogy alvás után mennyire emlékeztek a tanultakra. „A tanulás nagyon fontos része a kutyák életének, és tudjuk, hogy a kutyák nagyon sikeresen tanulnak akár az emberek utánzásáról akár új szóbeli utasítások elsajátításáról van szó”, mondja Gácsi Márta etológus, az MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport tudományos főmunkatársa. Jelen eredmények arra utalnak, hogy a kutyák esetében is van tényleges kapcsolat a tanulás és az alvás között. Ez természetesen nagyon fontos mind a munkakutyák képzése szempontjából, mint minden olyan gazdának, aki tanítani akarja a kutyáját. Azt azonban meg kell jegyeznünk, hogy ezek pusztán az első eredmények ezen a területen, valószínűsíthető hogy a különböző tanulási helyzetek, és az ezekhez tartozó memóriakonszolidáció, más és más módon áll kapcsolatban az alvással.

 

(forrás: ELTE, MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Diabetes mellitus – A gyógyszerészi gondozás alapelvei

    A hasznos kiadvány az alapismereteken túl részletesen kitér a cukorbetegség kezelésére, a gyógyszeres...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...