hirdetés
2025. szeptember. 10., szerda - Nikolett, Hunor.
hirdetés

 

Agyonnövik a tumorsejteket

A szalmonella-baktérium génmódosított törzsei hatékonyan semmisítik meg a daganatos sejteket anélkül, hogy károsítanák a gazdaszervezetet - bizonyították sejttenyészeteken az Arizonai Állami Egyetem tudósai.

Kutatási eredményeiket összefoglaló tanulmány az Amerikai Mikrobiológiai Társaság folyóiratában, az mBio online kiadásában látott napvilágot.

A tudósok évekkel ezelőtt már bizonyították, hogy a baktérium meghatározott törzse, a salmonella enterica képes elpusztítani a tumorsejteket. Különösen hatékonynak bizonyult a törzs egyik válfaja, a salmonella enterica serovar typhimurium, amely nemcsak képes "megszállni" a tumort, hanem kifejezetten daganatellenes hatással is bírt. Ugyanakkor a mikroorganizmus esetleges onkológiai alkalmazásához el kellett érni, hogy ne legyen mérgező a gazdaszervezet számára. A baktérium ugyanis rendkívül súlyos ételmérgezéseket okoz, amely szepszishez, de akár halálhoz is vezethet - olvasható az Amerikai Mikrobiológiai Társaság honlapján.

Az új kutatás során az Arizonai Állami Egyetem kutatói arra törekedtek, hogy megváltoztassák a salmonella-törzs külső membránjának lipopoliszacharid-szerkezetét, csökkentve ezzel a baktérium mérgező képességét. A lipopoliszacharidok (LPS) jellemzően mérgezőek, ám a baktériumok e toxinokat nem választják ki, tehát nem szabadulnak ki a gazdaszervezetbe, amíg a kórokozó él. Az elpusztuló mikroorganizmusból kiáramló LPS viszont a véráramba kerülve szeptikus sokkot válthat ki, amely szélsőséges esetben akár halálhoz is vezethet.

Géntechnológiai eljárásokkal a kutatók igyekeztek kiiktatni az LPS szintéziséért felelős géneket, majd tesztelték a mutáns salmonella-törzseket humán tumorsejt-tenyészeteken és egérkísérletek során. Végső soron sikerült egy olyan baktériumtörzset kitenyészteniük, amely csupán a tumorba bejutva vált mérgezővé. A mikroorganizmus egyetlen fogyatékossága, hogy nem volt elég invazív, nehezen volt képes "elárasztani" a tumort. A problémát egy újabb génmódosítással oldották meg, amelynek eredményeként a salmonella-baktérium immár viharos sebességgel "szállta meg" a daganatot.

A kutatásokat irányító Roy Curtiss professzor szerint a baktérium annak köszönhetően tud villámsebesen toxikussá alakulni a tumorban, hogy bejutva rendkívül gyorsan kezd növekedni és szaporodni. Míg az egészséges sejtekben a salmonella lassan, 24 óra leforgása alatt csupán egyszer, legfeljebb kétszer osztódik, a tumorban ezt óránként teszi meg.

"Ez a kutatás komoly előrelépést jelent új onkoterápiás stratégiák kifejlesztése szempontjából" - vélekedett Roy Curtiss, aki szerint az eljárást, amennyiben eljutnak a klinikai vizsgálatokig, kemoterápiával és sugárkezeléssel lenne célszerű ötvözni.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Mentalizációalapú csoportterápia (MBT-G) - Elméleti, klinikai és kutatási kézikönyv

    Az olvasó az első olyan átfogó kézikönyvet tartja a kezében, ami a...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...