hirdetés

 

Novemberben újra Magyar Tudomány Ünnepe

Adjon egy estét a tudománynak!

A Magyar Tudomány Ünnepe idén is az egész országra kiterjedő, egy hónapon át tartó programsorozattal, több száz rendezvénnyel, előadással várja vendégeit.

A program kiemelt eseményei az MTA Székház Dísztermében este 18 órától kezdődő ismeretterjesztő előadások. A részvétel minden programon, előadáson ingyenes, de a férőhelyek korlátozott száma miatt előzetes regisztráció szükséges.

Az idei rendezvénysorozat nyitóelőadásán, a veszprémi Pannon Egyetemen Abonyi János vezeti be a hallgatóságot a mindannyiunkat körülvevő, összekapcsolódott és összefonódott rendszerek világába. Az előadást az egyetemi közönség és a meghívott vendégek hallgathatják a helyszínen, azonban élő közvetítése elérhető lesz az mta.hu-n.

Ki gondolta volna, hogy a lepkék szárnyain megvillanó kék és zöld színeket nem festékanyagok keltik, hanem olyan nanoarchitektúrák, amelyek anyaguknál és szerkezetüknél fogva képesek befolyásolni a fény terjedését? Erről szól Biró László Péter előadása.

Tűzhányók oldalán lezúduló, izzó lávafolyamok, fortyogó lávatavak, az éjszakai égboltot megvilágító lávatűzijáték – a mainál mozgalmasabb volt a Kárpát-medence geológiája 15 millió éve. Földtani múltunkról szól Mosonyi Szabolcs filmje, a vetítést követően a filmrendező mellett Harangi Szabolcs vulkanológussal beszélgetünk.

Az elképesztő ütemű technológiai fejlődés nemcsak jobb eszközöket ad az emberiség kezébe, de kézzelfogható közelségbe hozza világméretű rendszerek gyökeres átalakulását is. A Magyar Tudomány Ünnepe idei kiemelt előadásai közül kettő is ilyen nagy rendszerekkel foglalkozik. Fogarassy Csaba és Szabó Gábor az egész világot sűrűn behálózó ellátási láncok elkerülhetetlen átalakításáról, a körforgásos gazdaság bevezetésének szükségességéről beszél. Az ökológia és a mezőgazdaság a mérnöki és társadalomtudományok konstruktív párbeszédén alapuló jövőjéről szól Neményi Miklós előadása, melyben éppúgy szó esik a precíziós agráriumról, mint a fajok sokféleségéről, a mesterséges intelligenciáról vagy a „dolgok internetéről”.

A testünk sejtjei közti különbségek minél pontosabb felismerése az alapkutatástól a gyógyszerfejlesztésen át a rákdiagnosztikáig meghatározó fontosságú feladat. Horváth Péter előadásában saját kutatócsoportjának fejlesztése kapcsán bemutatja, hogyan segítheti ezt a munkát az emberrel szorosan együttműködő mesterséges intelligencia.

A szakirodalom szerint három tényező határozza meg a nők érvényesülését a tudományos pályán: a család, az oktatási rendszer és a munkahely. E három tényezővel összefüggésben mondanak el egy-egy személyes történetet a Nők a Tudományban idei rendezvényén az Akadémia idén megválasztott női levelező tagjai – történeteket, amelyek szerintük tanulságul szolgálhatnak a fiatal kutatónőknek pályájuk tervezésekor.

A nemrég átadott szegedi ELI-ALPS (Extreme Light Infrastructure – Attosecond Light Pulse Source) lézeres kutatóintézet az ultrarövid (attoszekundumos) kutatás kiemelt központjává készül válni. Varjú Katalin, a központ megbízott kutatási technológiai igazgatója előadásában áttekintést ad a nagy intenzitású lézerrendszerek kulcsfontosságú elemeiről, alkalmazási területeiről, különös tekintettel az attoszekundumos tudomány nyújtotta lehetőségekre.

Vajon van-e válasza a gyógyszeriparnak a szkizofréniára? Greiner István előadásában ezt a témát járja körül, bemutatva egy magyar fejlesztés csaknem két évtizedes történetét és tanulságait.

A teljes program – rengeteg kutatóintézeti, országos és határon túli rendezvénnyel – megtalálható a tudomanyunnep.hu oldalon.

(forrás: MTA)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more A személyes és társas tényezők szerepe a rehabilitációs munkában

    A kötet középpontjában a krónikus betegséggel élők testi, lelki és szociális...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Középpontban a nők - Gyógyszerészi szemmel a terhességtől a menopauzáig

    A gyógyszerészi feladatkörben az elmúlt évszázad végére jelentős...