Az extrém mértékben túlsúlyos emberek egy részénél ugyanazon szakasz hiányozhat genetikai állományukból – véli egy nemzetközi kutatócsoport, amelynek tanulmánya a Nature tudományos magazin csütörtöki számában jelent meg.
A felfedezés újabb adalékul szolgál az elhízás örökletességéről szóló vitában, mert a beteges mértékben elhízott emberek egy részénél ugyanaz a mintegy 30 gént tartalmazó DNS-szakasz hiányzik a vizsgálat szerint.
A súlyos vagy beteges mértékű elhízást a 40 fölötti testtömegindex (BMI) jellemzi. Ez az adat a kg-ban kifejezett testtömeg és a méterben kifejezett testmagasság négyzetének hányadosaként számítható ki.
Egy európai kutatói konzorcium szakemberei azt állapították meg, hogy a súlyos mértékben elhízott emberek 7 ezrelékénél ugyanazon szakasz hiányzik genetikai állományukból a 16-os kromoszómán. (Ez a genetikai variáció a tanulási nehézségekkel és a mentális retardációval is kapcsolatban állhat.) A tanulmányban 16 053 olyan felnőtt vagy tinédzser génállományát elemezték, akiknek tanulási nehézségeik voltak vagy visszamaradtak a fejlődésben. A csoportban elhízottak és normál testsúlyúak is voltak.
19 esetet találtak, ahol hiányzott a szóban forgó DNS-szakasz. A hiánnyal élő emberek kisgyerekként általában normál testsúlyúak voltak, későbbi gyerekkorukban túlsúlyosak, majd felnőttként valamennyien súlyosan kövérek. Ahol lehetőség volt rá, a szülők DNS-mintáit is megvizsgálták a kutatók. Tizenegy ember örökölte a hiányt az anyjától, négy az apjától, további tíz esetben pedig véletlenszerűnek tűnt felbukkanása.
A szerzők szerint tanulmányuk az első, amely igazolja, hogy a súlyos elhízást egy ritka genetikai variáció, a DNS-molekulából hiányzó szakasz okozhatja. Philippe Froguel, a londoni Imperial College munkatársa, a kutatás vezetője sajtóközleményében jelezte, hogy a krónikus elhízás hátterében további genetikai okok is lehetnek.
A JAMA Network Open folyóiratban június 21-én jelent meg több kínai egészségügyi központ kutatóinak cikke, amelyben az EARLY klinikai vizsgálat eredményeit közölték.
Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...
A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...
In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...