hirdetés

 

A SerpinB3 kettős élettani szerepe

A Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) folyóiratban szeptember 21-én jelent meg az Arizona State University kutatóinak tanulmánya, amelyben SerpinB3 molekula sebgyógyulásban betöltött szerepéről írtak le új információkat. A klinikai gyakorlatban a vérvizsgálatok során kimutatott, emelkedett SerpinB3-szint rendszerint súlyos kórfolyamatokra utal, amelyek között nehezen kezelhető daganatok és kiterjedt gyulladásos állapotok egyaránt szerepelhetnek. A SerpinB3 olyan fehérje, amely különösen érzékenyen jelzi a szervezet határfelületi szöveteinek, például a bőrnek vagy a tüdőnek a daganatos vagy krónikus betegségek okozta megterhelését. A mostani kutatás legújabb eredményei azonban arra mutatnak rá, hogy a SerpinB3 nem csupán betegségjelző marker molekula, hanem természetes szerepet is betölt a szervezetben: aktívan részt vesz a sebgyógyulás folyamatában. 

A bőrsérülések továbbra is komoly kihívást jelentenek az ellátásban: az Egyesült Államokban évente mintegy hatmillió seb keletkezik, amelyek közül sok nehezen gyógyul, és gyakran társul cukorbetegséghez, égési sérülésekhez, fertőzésekhez vagy idős korhoz. Ezeknek a krónikus, nehezen kezelhető sebeknek az ellátása évente körülbelül 20 milliárd dollárra becsülhető. A Biodesign Center for Biomaterials Innovation and Translation kutatócsoportja Jordan Yaron és Kaushal Rege vezetésével, kimutatta, hogy a SerpinB3 a szervezet természetes sebgyógyító arzenáljának része, és aktívan segíti a bőr regenerációját sérülés után.  Az eredmények új terápiás lehetőségeket vetnek fel: a fehérje aktivitásának fokozása elősegítheti a sebgyógyulást, míg gátlása a daganatok elleni küzdelemben kínálhat új stratégiát. A vizsgálatok arra is rávilágítanak, hogy a SerpinB3 szerepe az olyan gyulladásos kórképekben, mint a bőrbetegségek vagy az asztma, szorosabb összefüggésben állhat a szöveti regenerációval, mint eddig feltételezték. 

A tanulmány a kutatócsoport egyik  korábbi munkájából ered, amelyben bioaktív anyagok sebgyógyításban való alkalmazását vizsgálták, valamint a szerin-proteáz inhibitorok, azaz a szerpinek kutatásából. A szerpinek a szervezetben számos alapvető folyamat szabályozói, így például a véralvadás és az immunválasz irányítói, és több tagjuk kulcsszerepet játszik a szöveti lebomlás és helyreállítás egyensúlyának fenntartásában. Rege professzor kiemelte, hogy amikor a bioaktív nanoanyagok szövetjavító hatásait vizsgálták, a SerpinB3 mint kulcsfontosságú tényező került előtérbe, amely szoros összefüggést mutatott a sebgyógyulás serkentésével. A kutatók jelenleg arra törekednek, hogy feltárják e fehérje szerepét más kóros állapotokban is.  

A szerpinek egyensúlyának felborulása gyakran vezet gyulladásos, fibrotikus vagy daganatos folyamatokhoz. A SerpinB3, más néven laphámsejtes karcinóma antigén-1, először 1977-ben került előtérbe méhnyakrákos szövetekben, és azóta széles körben alkalmazzák biomarkerként agresszív tüdő-, máj- és bőrdaganatok diagnosztikájában. Magas szintje rendszerint rossz prognózissal társul. Yaron professzor hangsúlyozta, hogy bár a SerpinB3 több mint négy évtizede a daganatképződés és metasztázis egyik drivereként ismert, normál élettani szerepe sokáig rejtve maradt. A kutatók azonban kimutatták, hogy a gyógyuló bőrsebekben a sebágyba vándorló sejtek nagy mennyiségben termelik ezt a fehérjét, ami arra utal, hogy az emberi szervezet evolúciósan kialakított mechanizmusának részeként segíti a bőrszöveti sérülések helyreállítását. A daganatsejtek pedig éppen ezt a folyamatot használják ki a terjedésükhöz.  

A génexpressziós vizsgálatok során a kutatók megfigyelték, hogy a SerpinB3 szintje jelentősen megemelkedik sérült bőrben. Laboratóriumi kísérletekben a fehérje hozzáadása felgyorsította a bőrsejtek vándorlását és a seb záródását, hatékonysága az epidermális növekedési faktorhoz volt hasonló. A SerpinB3 a keratinociták aktiválásával fejti ki hatását: ezek a sejtek kevésbé tapadnak, mozgékonyabbá válnak, és így könnyebben képesek a sebbe vándorolni, majd új szövetet építeni. A fehérje ezen túlmenően a szervezet természetes regenerációs hálózatait is támogatja, elősegítve a kollagénrostok rendezettebb kialakulását, ami a bőr szilárdságának és integritásának helyreállítását segíti.  

 kutatók hangsúlyozzák, hogy további vizsgálatok szükségesek annak megértéséhez, miként illeszkedik a SerpinB3 a szervezet komplex gyógyulási mechanizmusába. Mivel a fehérje képes felgyorsítani a regenerációt, a jövőben terápiás alkalmazása ígéretes lehet a krónikus, nehezen gyógyuló sebek, például felfekvések és lassan záródó fekélyek kezelésében. A SerpinB3 kettős szerepének feltárása új utakat nyithat a sebgyógyítás hatékonyabbá tételében, és egyben új stratégiákat kínálhat a daganatok elleni küzdelemben is. 

Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:

Protein linked to cancer found to play key role in wound healing

Squamous cell carcinoma antigen-1/SerpinB3 is an endogenous skin injury response element

Irodalmi hivatkozás:

Jordan R. Yaron et al, Squamous cell carcinoma antigen-1/SerpinB3 is an endogenous skin injury response element, Proceedings of the National Academy of Sciences (2025). DOI: 10.1073/pnas.2415164122

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos perek legújabb tendenciái

    A magyar bíróságok döntéseikben itthon és külföldön is hosszú évtizedek óta...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...