hirdetés

 

A mérsékelt tea- és kávéfogyasztás csökkentheti a stroke és a demencia kockázatát

A mérsékelt kávé- és teafogyasztás összefügghet az agyvérzés és a demencia kockázatának csökkenésével, állapította meg egy új tanulmány, amelyet a The Guradian ismertetett.

A tudósok a területen végzett eddigi legnagyobb kutatásban 365 ezer 50-74 éves ember adatait követték több mint egy évtizedig. A kutatás egyik fontos eredménye szerint a naponta 2-3 csésze kávét vagy 2-3 csésze teát fogyasztóknál 32 százalékkal kisebb volt a kockázata az agyvérzésnek.

A stroke számlájára globálisan a halálozások 10 százaléka írható, a demencia pedig az egyik legnagyobb egészségügyi probléma világszerte, 2050-re már mintegy 130 millió embert érinthet. A UK Biobank adatbázisa alapján végzett kutatásban résztvevők maguk számoltak be arról, hogy mennyi kávét és teát ittak naponta. A kutatás ideje alatt a 365 ezer résztvevő közül 5079-nél alakult ki demencia, és 10 053 esett át legalább egy agyvérzésen.

A tanulmány szerint azoknál csökkent legjobban az agyvérzés vagy a demencia kockázata, akik naponta 2-3 csésze kávét vagy 3-5 csésze teát, vagy vegyesen 4-6 csésze teát és kávét ittak. A napi 2-3 kávét vagy 2-3 teát fogyasztóknál 28 százalékkal kisebb volt a demencia kialakulásának kockázata azokhoz képest, akik egyáltalán nem kávéztak vagy teáztak.

A kutatást végző Jüan Csang és kollégái, a kínai Tiencsini Orvosi Egyetem tudósai megállapították, hogy a kávézás önmagában vagy a kávé és tea fogyasztása szintén kapcsolatba hozható az agyvérzés utáni demencia kialakulásának alacsonyabb kockázatával.

A Plos Medicine orvostudományi folyóiratban publikált tanulmány szerzői szerint a kávé és a tea mérsékelt fogyasztása külön-külön is, valamint a kávé- és teafogyasztás kombinálva is csökkentheti az agyvérzés és a demencia kockázatát. A kutatók azonban felhívták a figyelmet arra, hogy a UK Biobank adatbázisa a teljes népesség viszonylag egészséges mintáját képviseli, ezért nem biztos, hogy a tanulmány megállapításait általánosítani lehet. Bár lehetséges, hogy a kávé és a tea védelmet nyújthat az agyvérzés, a demencia és az agyvérzést követően kialakuló demencia ellen, a kutatók szerint ebből nem lehet ok-okozati összefüggésre következtetni.

Tara Spires-Jones, az Edinburgh-i Egyetem Demenciakutató Intézetének vezetője - aki nem vett részt a tanulmány elkészítésében - kiemelte, hogy további kutatásokra van szükség a tea és a kávé, valamint az agyvérzés és a demencia kockázata közötti lehetséges biológiai összefüggések teljes körű megértéséhez. Kevin McConway, az alkalmazott statisztika emeritus professzora pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az agyvérzés és a demencia kockázata nem egyenletesen növekedett vagy csökkent a tea és a kávé fogyasztásával.     

Az agyvérzés vagy a demencia kockázata alacsonyabb volt azoknál, akik viszonylag kevesebb kávét vagy teát ittak, mint azoknál, akik egyáltalán nem ittak, viszont egy bizonyos kávé- és teamennyiség után a kockázat ismét növekedni kezdett, míg végül magasabb lett, mint azoknál, akik nem ittak semmit, magyarázta. McConway hozzátette: a napi 7-8 csésze kávét fogyasztóknál az agyvérzés kockázata magasabb volt, mint a nem kávézóknál, és jóval magasabb a napi 2-3 csészét fogyasztóknál.

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Felépülés a betegségből - A pszichiátriai rehabilitáció kézikönyve

    A mentális zavarok kezelése kapcsán napjainkban furcsán elszomorító helyzet állt elő:...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...