A génjeink befolyásolják, kire szavazunk?

Az USA kongresszusának egy republikánus tagja, a korábbi mormon misszionárius Jeffrey Flake idén májusban törvénymódosítási indítványt nyújtott be, amelyben azt javasolta, csökkentsék a Nemzeti Tudományos Alap (NTA) költségvetését 1 milliárd dollárral. Az indítvány elbukott, ami után Flake új javaslatot nyújtott be: tiltsák meg, hogy az NTA politikával kapcsolatos tudományos kutatásokat végezzen. Ez a javaslat 218 igen szavazattal nyert a 208 „nem” mellett; 5 kivételével minden igen szavazat republikánus képviselőtől származott – írja a New Scientistben Sarah Estes és Jesse Graham a politikai ideológia biológiai gyökereit boncolgató cikkében.

Mi a bajuk a republikánusoknak a politikatudománnyal? Mint kiderült, Flake és társai valójában nem az egész tudományágat ellenzik, hanem annak egy kisebb, de ellentmondásos ágacskáját, amely az elmúlt évtizedben igencsak megerősödött: azzal van bajuk, ha valaki a politikai ideológia biológiai gyökerei iránt érdeklődik.

A tekintélyelvű karakter

Az ideológiai elképzelések biológiai gyökerei iránti tudományos érdeklődés az 1950-es években, Theodor Adorno és Erich Fromm munkássága nyomán kezdődött, amikor a kutatók, a fasizmus és a kommunizmus szörnyűségeit feldolgozandó, próbálták megérteni, hogy mi a vonzó a totaliter eszmékben (authoritarian personality).

A modern kutatások – és óriási viták - egy nagy hatású 2003-as tanulmány  nyomán indultak, amely megállapította, hogy a konzervatív ideológia néhány alapvető eleme – ellenállás a változásnak, az egyenlőtlenség igazolása – amiatt alakul ki, mert ezek révén próbál a konzervatív személyiségű ember elbánni a saját magában lévő bizonytalansággal és fenyegetettségérzéssel.

Az emberi gondolkodás és viselkedés tudattalan motivációi iránti érdeklődés az elmúlt évtizedben igen megerősödött, és bizonyítást nyert, hogy a konzervatív és liberális emberek közötti különbségek különböző személyiségtípusokra vezethetők vissza.

Már 1992 óta tudjuk, hogy van a személyiségnek 5 olyan alapvető dimenziója („big five”), amelynek hátterében erős öröklődő alap áll (nyitottság, lelkiismeretesség, extroverzió, barátságosság, önkontroll), majd a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy ezek közül kettő (nyitottság, lelkiismeretesség) alapvetően befolyásolja, hogy az illető milyen politikai beállítottságú lesz.

“A liberálisok általában nyitottabbak, kreatívabbak, kíváncsibbak, jellemzőbb rájuk az újdonságkeresés, míg a konzervatívok rendszeretőbbek, szabálykövetőbbek és szervezettebbek.” – írják Dana R. Carney és munkatársai a Political Psychology című szaklapban megjelent tanulmányukban (The Secret Lives of Liberals and Conservatives: Personality Profiles, Interaction Styles, and the Things They Leave Behind).

A különböző ideológiákat valló emberek társadalmi preferenciáikban is különböznek: a konzervatívok jobban kedvelik a fehér bőrűeket, a heteroszexuálisokat és a magas státuszú embereket, mint a liberálisok, akik jobban elvannak az etnikai és a szexuális kisebbségek tagjaival – önkitöltős kérdőívek és tudattalan attitűdöket mérő pszichológiai tesztek eredményei szerint egyaránt. A tanulmány egyik legérdekesebb megállapítása: a liberálisok tudattalanul ugyancsak előnyben részesítik a magas státuszban lévőket az alacsony rangúakhoz képest, csak kevésbé, mint a konzervatívok.

A morális értékítéletek kialakulásának is lehetnek biológiai alapjai; a liberálisokat jobban zavarja a szenvedés és az egyenlőtlenség, mint a konzervatívokat, akik nagyobb bűnnek tartják a csoporton belüli árulást, a hatalom és a hagyomány iránti tiszteletlenséget, valamint a szexuális és spirituális „tisztátalanságot”, mint a liberálisok. E véleménykülönbségek az agyi struktúrák anatómiai különbségeiben is megjelennek (G. Lewis és munkatársai, Moral values are associated with individual differences in regional brain volume. Journal of Cognitive Neuroscience 2012 Aug;24(8):1657-63.).

Kognitív lezárás vagy élvezetes mérlegelés

A különbségek a kogníció és a percepció szintjén is megjelennek: a konzervatívoknak nagyobb szükségük van a kognitív lezárásra, a bizonytalanságok bizonyossággá alakítására, a kétértelműség, homály tisztázására, míg a liberálisoknak nagyobb szükségük van magára a kognícióra, a szabad gondolkodásra és a szellemi kihívásokra. Ezt alátámasztja egy idei kutatás is, mely szerint ha a kísérleti alanyokat figyelmük elterelésével megzavarják a döntéshez szükséges mérlegelésben, hajlamosabbak konzervatívabb véleményre jutni.

A konzervatívok hajlamosabbak a világot veszélyes helynek látni – ennek is biológiai gyökerei vannak: ha kétértelmű arckifejezéseket mutató arcok fényképeit mutatják kísérleti alanyoknak, a konzervatívok a liberálisokhoz képest nagyobb eséllyel tartják azokat mérgesnek vagy fenyegetőnek, és nem szomorúnak vagy semlegesnek. Ha ijesztő képeket mutatnak nekik vagy hirtelen zajjal zavarják meg őket, a konzervatívok erősebben reagálnak (pl. a bőrellenállást vagy a szempillacsapás gyorsaságát mérő tesztekben).

A rossz erősebb hatást vált ki, mint a jó

Egy vizsgálat során kölyökkutyákról és szemétről készült képeket mutogattak a kísérleti alanyoknak; a konzervatívok és a liberálisok egyaránt hozták a várt eredményt, miszerint a rossz erősebb hatást vált ki, mint a jó, ez a különbség azonban a konzervatívoknál határozottabb volt. Ehhez hasonlóan, a konzervatívok érzékenyebbek az undort kiváltó ingerekre is, márpedig ez az érzékenység bizonyítottan összefügg a homoszexuális férfiakkal kapcsolatos tudattalan attitűddel is.

A liberálisok jobbak az önkontroll területén: ha a kísérleti alanyoknak ismétlődően meg kell nyomniuk egy gombot, amikor a képernyőn feltűnik egy adott személy, míg nem szabad megnyomniuk a gombot, ha ez a személy egy másikkal együtt jelenik meg, a konzervatívok nehezebben tudnak ellenállni az ez utóbbi helyzetben fellépő gombnyomási késztetésnek, agyuk önkontrollért felelős része (anterior cingulum) kisebb szürkeállománnyal rendelkezik (valószínűleg azért, mert kevésbé használják), és a feladat végrehajtása közben alacsonyabb aktivitást mutat. A liberálisoknak viszont kevesebb a szürkeállományuk a félelmi reakciókért és intenzív érzelmekért felelős jobb oldali amigdala területén.

Gének és személyiség

Ikerkutatások eredményeképp már 25 éve tudjuk, hogy a politikai beállítódás jelentős mértékben öröklődik. Egy génnek különösen nagy figyelmet szentelnek, ez a DRD4 dopaminreceptor-gén egyik variánsa (7R), ami az újdonságkereső viselkedés (és a túlzott kábítószerhasználat), valamint a liberális politikai beállítódás hátterében állhat – írják M. Lusher és munkatársai a Molecular Psychiatry című szaklapban (Dopamine D4 receptor gene (DRD4) is associated with Novelty Seeking (NS) and substance abuse: the saga continues . . .).

A sok bizonyítékkal alátámasztott nézet, miszerint politikai beállítódásunk nem pusztán szabad mérlegelésen és meggyőződésen alapul, hanem azt génjeink, személyiségünk is befolyásolja, természetesen sok kritikát is kap, például azt vetik a szemére, hogy redukcionista, a véleménykülönbségek komplexitását két, egymással szemben álló véleményre korlátozza. Erre válaszul jelent meg idén augusztusban a PLOS ONE libertáriánusokkal foglalkozó cikke (Ravi Iyer és munkatársai, Understanding Libertarian Morality: The Psychological Dispositions of Self-Identified Libertarians), amely elemzi a libertariánus politikai beállítódás (gazdasági szempontokban konzervatív, társadalmilag liberális) kialakulásában közreműködő személyiségvonásokat.

Elképzelhető, hogy az eredmények nem tetszenek a konzervatív politikusoknak, azonban, zárja cikkét Sarah Estes és Jesse Graham, a tudósoknak meg kell védeniük a tudomány szabadságát, és nekünk pedig nem szabad hagynunk, hogy a saját magunkról szóló alapvető tudás megszerzésében akadályozzanak.