hirdetés
2025. május. 11., vasárnap - Ferenc.
hirdetés

 

A kész ételek rendszeres megsózása évekkel kurtíthatja meg az ember életét

Évekkel rövidítheti az ember életét, ha rendszeresen megsózza az étkezésnél az elkészült ételt, állapította meg egy félmillió középkorú brit részvételével készült tanulmány.

Az asztalra került ételek rendszeres sózása a férfiak esetében több mint két évvel, a nőknél másfél évvel rövidítette le a várható élettartamot. A tanulmányban csak a kész étel sózását vizsgálták, azt nem, hogy a főzés közben mennyi fűszer került az ételbe, írta a The Guardian.

A tanulmány nem zárta ki véglegesen az egyéb tényezőket, köztük azt, hogy a sófogyasztás általában a kevésbé egészséges életmódra jellemző, de a szerzők szerint eredményeik igazolják, hogy érdemes elgondolkodni a sózás visszafogásán.

A kutatást vezető Lu Qi, a New Orleans-i Tulane Egyetem Közegészségügyi és Trópusi Orvostudományi Karának professzora kiemelte, kutatásuk az első, amely az ételek sózása és a korai halálozás közötti kapcsolatot vizsgálta. Hangsúlyozta: véleményük szerint már az is jelentős egészségügyi előnyökkel járhat, különösen társadalmi méretekben, ha az emberek legalább csekély mértékben csökkentik a nátriumbevitelt, például azzal, hogy az asztalra került ételt már nem vagy csak nagyon kicsit sózzák meg.

A kutatáshoz több mint 500 ezer brit résztvevő egészségi állapotát követték átlagosan kilenc éven át. A 2006 és 2010 között a UK Biobank vizsgálathoz csatlakozott résztvevőktől a kutatás kezdetén azt kérdezték, hogy sózzák-e az ételeiket, és ha igen, azt milyen gyakran teszik.

A világ nyugati részén élő népesség nátriumbevitele körülbelül 70 százalékban a feldolgozott és elkészített élelmiszerekből származik, 8-20 százaléka pedig az étkezéskor hozzáadott sóból. A plusz sózás jól jelzi, hogy mennyire kedveli valaki a sós ételeket, ezért a kutatócsoport ezt állította az elemzése középpontjába.

Azokhoz képest, akik soha sem vagy csak ritkán sózták meg az ételüket, 28 százalékkal nagyobb volt az idő előtti halálozás kockázata azoknál, akik mindig megsózták az ételt. Az 50 évesen az ételüket étkezéskor mindig megsózó férfiak és nők várható élettartama 2,3 évvel, illetve 1,5 évvel volt rövidebb.

Annika Rosengren professzor, a Göteborgi Egyetem vezető kutatója, aki nem vett részt a kutatásban, azonban hangsúlyozta, hogy a sót nem lehet teljesen elhagyni az étrendből. A normál sómennyiséget fogyasztó egészséges embereknek nem kell túlságosan aggódniuk a sóbevitelük miatt. A szívbetegeknek azonban valószínűleg csökkenteniük kell a sófogyasztásukat, például azzal, hogy a kész ételt már nem sózzák meg.

Bruno /Germany képe a Pixabay -en.
Bruno /Germany képe a Pixabay -en.

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...