HIDEGKÚTI ALEXA cikkei

Műtét kontra katéter

Szív- és érrendszeri kórképben hazánkban évente háromszor annyi ember hal meg, mint más uniós országban. Ez átlagosan évi 50-60 ezer fiatal áldozatot jelent. A szívinfarktust szenvedők közel egyharmada a megfelelő kórházi ellátás előtt hal meg.

Infarktussal csupán a betegek 30–40 százaléka kerülhet az ország tizenegy hemodinamikai laboratóriumának egyikébe, ahol a korszerű diagnosztikai és terápiás eljárásokkal növelhető a túlélés. Ehhez nagyban hozzájárul a ballonkatéteres koszorúér-tágítás. A beavatkozás – véli dr. Szabolcs Zoltán, a Magyar Szívsebészeti Társaság elnöke – a magyar egészségügyben alkalmazott szolgáltatások közül talán az egyetlen, amelynek finanszírozása európai szintű. Ez a szolgáltatás nem volt ráfizetéses, az OEP-támogatás nemcsak a munkabérek, a felhasznált eszközök, gyógyszerek árát, az ápolási és egyéb költségeket fedezte, de az amortizációt is. Ennek is köszönhető, hogy az utóbbi évek egészségügyi programjai közül az infarktus megelőzésével és kezelésével foglalkozó, 2002-ben indított kormányprojekt az egyik legsikeresebb. Az infarktus megelőzésével és kezelésével foglalkozó első budapesti centrum után országszerte megkezdték munkájukat ilyen szolgáltatást nyújtó egységek. Jelenleg 11 működik olyan kórházban, ahol adott a hemodinamikai laboratórium is. A kör hamarosan győri és szolnoki egységgel bővül. Azok a betegek, akiknél kórházban – vagy az otthoni őrző rendszerrel – észlelték az ST-elevációs infarktusra utaló jeleket, 6–7 órán belül bekerültek a centrumokba.

Öt perc, kihasználatlanul

A Magyar Resuscitatiós Társaság szeptember közepén, Hajdúszoboszlón tartja IV. országos kongresszusát. Az újraélesztés technikájára, eszközeinek fejlődésére világszerte egyre nagyobb figyelem összpontosul, hiszen a statisztikák szerint Európában minden ezredik haláleset oka a hirtelen szívmegállás.

Az érintettek negyedének életét megmenthetné az időben elkezdett újraélesztés. A reanimációt a megfelelő szakmai alapfogások elsajátítása után ma már bárki sikeresen elvégezheti, különösen, ha van hozzáférhető hordozható defibrillátor is a közelben. E két feltétel azonban Magyarországon gyakorta hiányzik. Míg a nyugat-európai országokban 25, addig nálunk mindössze hat százalékos a túlélés esélye. A gyenge hazai eredmény előidézői elsősorban nem a viszonylag kevés defibrillátor (közterületen, illetve közintézményekben országosan mindössze 150–200 készülék működik), hanem a képzetlen, bátortalan, alkalmi életmentők.

Borszimpózium és találkozó

A Magyarok Nemzetközi Orvostudományi Akadémiája (WHMA) idén Budapesten tartja hatodik kongresszusát. A Magyar Tudományos Akadémián zajló rendezvény augusztus 25-én este a kardiovaszkuláris betegségek és a vörös bor kapcsolatát elemző, 3. Nemzetközi Borszimpóziummal kezdődik.
 Dr. Rosivall Lászlótól, a WHMA 2003-ban megválasztott elnökétől megtudtuk: a szervezetet Szabó Sándor alapította 1990-ben, Bostonban. Céljuk, hogy hatékonyan segítsék a különböző országokban élő magyar orvosok találkozását és szakmai együttműködését. Az alapítás óta eltelt tizenöt év alatt olyan elődök elnököltek a WHMA élén, mint Kovách Arisztid vagy Kunos György. Munkájuk eredményeként a maga nemében egyedülálló szervezetet sikerült létrehozni, amely nemcsak több sikeres nemzetközi kongresszust szervezett és folyamatosan hírlevelekben tájékoztatta tagjait, hanem támogató, illetve tiszteletbeli tagnak világnagyságokat – köztük több Nobel-díjas tudóst – is megnyert. A számtalan nehézség ellenére a hazai szakemberek kutatási eredményeit világszerte elismerik és megbecsülik. Kívánatos tehát – fűzte hozzá a professzor –, hogy a szervezet a 21. század elején új lendületet nyerve küzdjön a regionális fejlődésben elmaradott területek felzárkóztatásáért, az orvos-egészségügyi oktatás, kutatás és a betegellátás folyamatos fejlődéséért.

Sziszifuszi munka, de megéri

A primer prevenció hálátlan terület, hiszen a gyógyító munka gyors sikerélménye helyett csak a reményt kínálja, hogy 10-20 év múlva beérik majd a gyümölcse. Ám sokkal több embert tarthat egészségben egészen a késő öregkorig, mint a drága gyógyszeres kezelések, vagy egyéb orvosi beavatkozások. Így hosszú távon ugyan, de többszörösen megtérül a befektetett energia és költség.
A primer prevenció napjaink Magyarországán azt a tudatos, egészségvédő életfelfogást jelenti, amelyet mindenkinek el kellene sajátítania ahhoz, hogy megfelelően alkalmazkodhasson változó világunk kihívásaihoz – állítja dr. Tompa Anna, a Semmelweis Egyetem Közegészségtani Intézetének igazgatója. Noha az emberi evolúcióban döntő szerepe volt a gyógyító tevékenység kialakulását jóval megelőző primer prevenciónak, úgy tűnik, a ma emberében már gyengén, vagy egyáltalán nem működnek az ősi ösztönök.
Míg az ősközösségi társadalmakban generációról generációra szálltak az ismeretek, hogy például

mi ehető és mi mérgező,

mit kell tenni testi épségük, fizikai erejük megőrzésének érdekében, hogyan kerülhetők el a veszélyes helyzetek, addig ma az emberek többsége keveset vagy szinte semmit sem tesz egészsége megtartásáért. Pedig a modern társadalom tagjai sok mindenre támaszkodhatnak, készen kapják az információt, például az élelmiszerek csomagolásán. Számukra a primer prevenció eszköztára az élet szinte minden területén, a munka- és környezetegészségügytől, a kémiai és élelmiszerbiztonságtól egészen a járványés közegészségügyig segítséget kínál.

Modern idők technikája

A rekonstrukciós plasztikai sebészeti beavatkozások bizonyos esetekben elengedhetetlenek, például egyes onkológiai betegségeknél és veleszületett rendellenességeknél. Ennek ellenére Magyarországon évente mindössze 4-500 korrekciós műtétet végeznek, leggyakrabban száj-, arc- és állcsontplasztikát. A műtéteket végrehajtó intézmények a nagy műtéti költségek és az alacsony finanszírozás miatt minden beavatkozásra ráfizetnek.

A csonkoló műtétek okozta esztétikai hibák eltüntetésére évezredek óta törekszik az emberiség. Régebben alapelv volt, hogy a sebész általában a defektushoz legközelebb eső testterületről pótolta a szövethiányt. Ma pedig már szerveket is rekonstruálunk – vázolta a fejlődést Kásler Miklós professzor, az Országos Onkológiai Intézet (OOI) főigazgató főorvosa. Így például pótoljuk a nyelv, az állcsont, a szemgödör, az arc nagyobb szövethiányait, illetve a csonkolt emlőt. A modern idők technikája a test más részéből kiemelt lágyrészekkel vagy csontot is tartalmazó, oszteomiokután lebenyekkel pótol. Ez a technikailag különösen igényes, az orvostól elmélyült, finom munkát kívánó eljárás forradalmasította a rekonstrukciós sebészetet. Megjelenése lehetőséget teremtett azokra az oszteo-miokután lebenyátültetésekre, amelyeket ma már rutinszerűen alkalmazunk az állcsont pótlására. A 4–20 órás rekonstrukciós műtétek mind a sebész teherbíró képességét, mind a beteg szervezetét nagymértékben próbára teszik. Az onkológiai csonkoló műtétek miatt kialakult deformitások helyreállításához hasonlóan a

veleszületett rendellenességek

korrekciója is fontos szakterület.

 Az UNICEF adatai szerint – amely az adott országban jellemző átlagjövedelmet veszi alapul – a legkevesebb szegény gyermek Dániában és Finnországban él, létszámuk a kiskorú lakosság 2,4, illetve 2,8 százaléka. Utánuk következik Norvégia, Svédország és Svájc, majd a Cseh Köztársaság (6,8 százalékkal). A tanulmány alapján a legtöbb a gyermekek közül az Egyesült Államokban és Mexikóban nyomorog, a szegények aránya ezekben az országokban több mint 20 százalék. Az idei az első jelentés, amelyben a „gazdag országok” adatai között a magyarországiak is megtalálhatók. Hazánk 8,8 százalékos gyermekszegénységi rátájával a középmezőnyben, a kilencedik helyen áll. A közepesnél valamivel jobb helyezés azonban korántsem adhat okot optimizmusra, hiszen a jelentés kiemeli: míg a 20 százalékos aktuális szegénységi arányt mutató USA adatai tartósan csökkenő tendenciáról tanúskodnak, addig a magyarok majdnem 9 százaléka folyamatosan romló állapotot tükröz. A rendszerváltás óta egyre több a relatív szegénységben élő család, amelyek jövedelme az országos átlag felét sem éri el. Az anyagi nélkülözés egyenes következménye a társadalmi esélyegyenlőség hiánya.  A szegény családok gyermekei hátrányt szenvednek a tanuláshoz, az egészséghez, az emberi élethez fűződő jogaikban, felnőtt korukban pedig a munkához való joguk gyakorlásában. A jelentés egyik legmegdöbbentőbb következtetése, hogy a vizsgált 24 ország közül 17-ben növekedett a gyermekszegénység aránya a kilencvenes évek eleje óta. Az adatokat összehasonlítva az UNICEF firenzei központjának jelentése felteszi a kérdést: vajon mi az oka ennek, és az OECD-országok hogyan védhetnék meg veszélyeztetett gyermekeiket?

A sebész olyan, mint a zongorista

Több mint három évtizedre volt szükség a szervátültetés hazai meghonosításához. Ám hogy végül mégis sikerült, sőt később az önálló transzplantációs klinika is létrejött, abban meghatározó szerepe volt Perner Ferenc professzornak. A Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikájának egykori vezetője még ma, túl a hatvanötödik évén is operál. Vele beszélgettünk.

 Jóllehet az ön neve egybeforrt a szervátültetéssel, azért ön is általános sebészként kezdte pályafutását.

 Már gimnazista koromban vagy talán korábban eldöntöttem, sebész leszek. Másodévesként kezdtem az Uzsoki kórházban, Köves István főorvos osztályán. Szakmai felügyelettel szinte minden munkát elvégezhettem. Harmadévesen, 1958. április 18-án volt az első műtétem, vakbelet operáltam. A diploma megszerzése után a sebészeti klinikán Henri Endre professzor mellé kerülhettem. Utána Rubányi professzor vette át a klinika vezetését, tőle is sokat tanultam. A többi fiatal sebésszel együtt ügyeltem, asszisztáltam. Persze akkor nem éreztük, milyen óriási haszna van ennek a szakmai tapasztalatszerzésnek. A hatvanas évek elején úgy döntöttem, elszerződöm egy időre Algériába. Az ott eltöltött három év alatt majdnem háromezer különféle műtétet végeztem. Óriási rutinra tettem szert, és megismerkedtem a hazaitól eltérő technikákkal, technológiákkal.