Mező Ferenc cikkei

Példakép lehet az öngyógyító szent

Dr. Németh Attila, a Fővárosi Nyírő Gyula Kórház pszichiátriai osztályának főorvosa orvos családban született. Az öt testvérből négyen folytatták a hivatást. Érdeklődését belgyógyász, de a mentálhigiénével az elsők között foglalkozó édesapjának (a Lelki egészségünk című könyv szerzőjének) pszichológiai munkássága és Benedek István Aranyketrece fordította a pszichiátria felé.

Előbb neurológus lett; a pszichiátriai szakvizsgát 1985-ben tette le. Ekkor már a Lipóton dolgozott. „Úgy gondoltam, bele kell ugrani a mély vízbe. Jó döntés volt. Sokat tanultam a kollégáktól, de a legtöbbet a betegektől” – mondja.
– Nekünk, pszichiátereknek az egész emberre kell koncentrálnunk. Amikor kezdtem, két fő irány volt a pszichiátriában: a biológiai és a pszichoterápiás szemlélet. Az egyik szerint a betegségeket (például a skizofréniát, a depressziót) gyógyszerrel kell kezelni, a másik szerint egyedül a pszichoterápia segíthet, mivel a viselkedési zavarok oka a család, az iskola, a környezet. Rengeteget tanultam mindkét oldal kiváló szakembereitől, és integráltam magamba a tanultakat. Büszke vagyok rá, hogy ez az autodidakta módon elsajátított összegző szemlélet, amely a nyolcvanas években még nem volt általános, mára elfogadottá vált. Előbb a Haynal Imre Egyetemen indítottam be a rezidensképzést, most pedig itt az osztályon folytatom. A régi tanítványaim szép karriert futottak be. Füredi János professzorral és Tariska Péter főorvossal közösen szerkesztettük A Magyar Pszichiátria Kézikönyvét, erre a műre az Oktatási Minisztérium két évvel ezelőtt a legjobb tankönyvnek járó díjat adta, s most megjelent rövidítve, zsebkönyv formátumban is. Osztályvezető főorvosként is az integratív szemlélet híve vagyok. Ez egy túl nagy, száznegyvennégy ágyas osztály, de már kisebb, mint a régi, áttekinthetetlen képződmények. Részlegek vannak, külön vezetőkkel, több profillal. Itt van a kényszerbetegséggel foglalkozó tudományos egyesület központja. Mi szerveztük meg hazánkban elsőként a súlyos, terápiarezisztens kényszerbetegek sztereotaxiás műtéti kezelését. Az egyre növekvő számú játékszenvedélyes beteg ellátása országosan nincs megszervezve. Itt az alkohológia terápiás tapasztalatait felhasználva próbálunk kialakítani egy használható modellt.

Legyen az ária személyes közlés

Nem szokványos zenei vagy orvosi pálya Hábetler Andrásé. A Radnóti Miklós Gimnáziumba járt, s az ottani kórusban kezdett el énekelni. „Kiszólt a hangom a többieké közül, hangos volt és hamis” – emlékszik vissza ironikusan a kezdetekre. Mániákus bogár- és kígyógyűjtő szenvedélye és alapvetően humán beállítottsága az orvosi egyetemre csábította. Közben Polgár Lászlótól, Kincses Veronikától és Ercse Margittól énekelni tanult. A kétféle elfoglaltságot nehezen tudta összeegyeztetni: nyolc év alatt szerzett orvosi diplomát. A Zeneakadémia operatanszakára a negyedévesek mellé vették fel, itt Kovalik Balázs tanítványa volt. Legfontosabb szerepe 2000-ben a Don Giovanni Maseratója Miskolcon. Jelenleg az Állami Operaház stúdiójában Oberfrank Géza a mestere. Felesége és tizenhat hónapos kislánya van. A család egzisztenciális biztonságát egy nagy gyógyszergyár orvoslátogatójaként teremti meg.

Milyen nehézséget vagy éppen előnyt jelent ez a kétlakiság?

– Örülök, hogy befejeztem az egyetemet. Pedig közben sokat bizonytalankodtam, hogy ne csak énekeljek-e. Összetett és varázslatosan érdekes dolog az emberi test működése, ezt mindenképpen érdemes volt megismernem. A diploma a művészlét buktatói közepette ad egyfajta biztonságot, miközben ugyanúgy meg kell tanulnom mindent, mint a többi fiatal énekesnek. Sőt, hátrány, hogy az énekesek többsége megalapozott zenei háttérrel rendelkezik, konzervatóriumba járt, majd a Zeneakadémiára, én meg ebbe csak valahogyan belecsöppentem. Sokkal jobban meg kell dolgoznom a zenei pontosságért.