Radnóti Sándor cikkei

Roy Lichtenstein, a banalitás költője

A bécsi Kunstforumban márciusig látható Roy Lichtenstein életmű-kiállítása. Lichtenstein (1923–1997) a pop art egyik nagymestere volt.

A pop art a múlt század 60-as éveiben a nagy amerikai művészeti forradalmat jelentette. Lázadást az addig uralkodó irányzattal, az absztrakt expresszionizmussal szemben. Csakhogy ezeknek a fogalmaknak – mint például a művészeti forradalomnak – kicsit megváltozott az értelmük. Régebben az ilyesmi azt jelentette: ott vannak az akadémikus nagyságok, a valaha talán tehetséges, kiüresedett nagyképűek, s most mi felváltjuk őket. Mi vagyunk az eredetiek, ők a szokványosak. Egy valaha nagyszerű modern magyar festőt, Bernáth Aurélt, aki az 50-es évektől egyre konzervatívabb és egyre merevebben antimodern lett, tanítványai a képzőművészeti főiskolán így neveztek el: Van Gőg. A 60-as évek amerikai lázadói nem a konzervativizmust és a nagyképűséget kárhoztatták elődeikben, hanem a szubjektivizmust. Magát az eredetiséget tették nevetségessé.

Jackson Pollock (1912–1956) csodálatos hatalmas vásznait nem lehet másképpen értelmezni, mint egy lélekállapot kifejeződését, amely benne van a csurgatott festék irányában, lendületében. Lichtenstein bécsi kiállításán látható a Compositions című 1964-es mű, ami nem más, mint egy amerikai iskolai füzet pontos, felnagyított másolata. Vignettáján ott van a cím, ami egyszerre jelent iskolai fogalmazványt és művészi kompozíciót, a füzet maga pedig szokványos „márványos” mintájával – tömegesen előállított szabálytalan expressziójával – szelíden kigúnyolja a Nagy Én látványos-zseniális kifejezési formáit.

Magyar Nemzeti Galéria

A pesti Duna-partról is jól látható a budai Vár főépületére kitett hatalmas zászló: Mednyánszky. A Nemzeti Galériában Mednyánszky László-kiállítás van. Neve nem ismeretlen; Mednyánszkynak (1852–1919) régóta helye van a magyar festészet történetében. Ezt a helyet ugyan nehezen találták: se irányzatba, se csoportba nem illeszkedett – ezért aztán elnevezték jól hangzó, de sokat nem jelentő kifejezéssel piktúránk nagy magányosának. Az sem legelőször történik, hogy gyűjteményes tárlatot rendeznek műveiből, de mégis, a mostani emlékkiállítás rendkívüli esemény.

Azzá teszi jelentős mérete: soha még ennyi képet nem mutattak be egyszerre több ezerre rúgó munkáiból. A felvidéki báró életműve ugyanis megoszlott szlovákiai és magyarországi gyűjtemények között, s mivel a nacionalista kisajátítási törekvések nem voltak ismeretlenek a létező szocializmus országaiban, torzsalkodások akadályozták mindeddig az oeuvre egyesítését.

A több száz festmény és grafika együtt hatalmas meglepetéssel szolgál. Vannak művészek, akiknek előnyösebb a kamarakiállítás, mint ahogy vannak költők is, akiknek jó szolgálatot tesz a szigorú válogatás. Másoknál viszont a tömeg nemcsak mennyiség, hanem minőség is.