Bánky Bea cikkei

Folytatás az 1. oldalról

Akik figyelemmel kísérték az elmúlt időszak eseményeit, azok emlékezhetnek arra, hogy a posztjáról április végén távozó Horváth Ágnes korábban még azt ígérte: a kapacitáscsökkentés miatt bezárásra ítélt intézmények értékesítéséből befolyó összeget visszaforgatják az egészségügyi szektorba, ezzel is segítve a szerkezetátalakítással indult reform sikerét. Az Országgyűlés tavaly szeptemberben azonban az állami vagyonról szóló törvény elfogadásával – ha nem is végleg, de – keresztülhúzta a szaktárca vezetőjének szándékát, ugyanis az állami ingatlanokat és ingóságokat ettől kezdve már nem lehet az újonnan létrejövő Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) megkerülésével értékesíteni. Kizárólag ez a tulajdonosi jogokat gyakorló szervezet, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. „kereskedhet” az állami vagyonnal. A testület azonban még nem döntött arról, hogy tartós állami tulajdonban maradjanak- e az épületek, bérbe adják, értékesítsék, vagy más formában hasznosítsák majd azokat – állítja Száraz Gábor, a vagyonkezelő szóvivője. Pillanatnyilag csak annyi biztos: év végéig elkészítik az egységes állami vagyonkatasztert, amely valós értékén rögzíti majd az egyes ingóságokat és ingatlanokat.
  A vagyontörvény életbelépése miatt viszont félő, hogy a bezárt egészségügyi intézmények hasonló sorsra jutnak, mint azok, amelyeken 10 éve nem sikerül túladni. Ez pedig már csak azért is probléma, mert egy-egy épület őrzés-védelme és állagmegóvása is több millió forint közpénzt emészt fel havonta. De az értékesítés nem könnyű feladat, sok időt igényel. A Semmelweis Egyetem immár egy évtizede szeretne vevőt találni a volt III-as belgyógyászati klinikára, és mint azt a stratégiai főigazgató, dr. Stubnya Gusztáv elmondta: a Svábhegyen – a gyermekgyógyintézettel szomszédos – 34 ezer négyzetméteres telket szanatóriumi épületeivel együtt 5-6 évvel ezelőtt még 3,5 milliárdért kínálta a Kincstári Vagyonértékesítési Igazgatóság, ára azonban tavaly év végére a felére csökkent. Stubnya szerint az árcsökkentésnek nem annyira az állagromlás az oka, sokkal inkább az, hogy a kincstár éveken keresztül felülbecsülte az ingatlan értékét, ennyi pénzért nem találtak vevőt rá. De nemcsak az értékesítés feltételeit szabályzó állami szervek vethetnek gáncsot egy-egy ingatlan értékesítésének. Esetenként a politikai érdekellentétek is megpecsételhetik egy-egy intézmény sorsát. Az üresen álló pszichiátriai intézet, a Svábhegyi Gyermekgyógyintézet patinás, illetve a Sportkórház modern épületeinek értékesítését a fideszes vezetésű II. és XII. kerületi önkormányzat hátráltatja, ugyanis mint építészeti hatóság tavaly változtatási tilalmat jegyzett be azokra, így 2010-ig, az országgyűlési választásokig egy ablakot sem lehet kicserélni az épületeken, és kizárólag egészségügyi célra hasznosíthatóak.

emlegetett kockázatszelekció is a nemkívánatos következmények közé tartozhat: az ellátók nem, vagy nem szívesen fogadják azokat a pácienseket, akiknél nagyobb a valószínűsége az ellátás gyengébb eredményének. Egy amerikai tanulmány rámutat: a rosszabb szociális helyzetű betegeket a gyengébb együttműködési készség, a cukorbetegeket pedig a műtét utáni lassabb sebgyógyulás miatt küldik tovább.

Határtalan tudás, korlátozott választás

A szakértők szerint félő: hiába hangsúlyozzák a felügyelet munkatársai, hogy a közzétett adatok nem alkalmasak – a hotelszolgáltatások minősítéséhez hasonlóan – az ellátóhelyek „csillagozására”, a laikusok néhány mutató birtokában mégis hajlamosak lehetnek arra, hogy ítéletet alkossanak az intézményekről. Persze minél több indikátort hoznak nyilvánosságra, annál nehezebb egy-egy intézmény fel- vagy leminősítése. A gyógyítás szakmai minőségét mérő indikátorok publikálásával kapcsolatban Belicza Éva fokozott óvatosságra int. Emlékeztet arra, amikor az Országos Egészségbiztosítási Pénztár három évvel ezelőtt megjelentetett néhány indikátort – infarktusos betegek halálozása, császármetszések gyakorisága –, nagy volt az orvosszakma felzúdulása, pedig az egészségbiztosító honlapján közzétett mutatók kódszámokkal biztosították a kórházak azonosíthatatlanságát. Az adatok ugyanakkor ellentmondásos képet mutattak.
  A szívinfarktus halálozási rátája önmagában ugyanis nehezen értelmezhető, hiszen a felhasznált adatállomány gyakran nem tartalmaz részleteket arra vonatkozóan, milyen súlyosságú eseteket látott el az intézmény. Így jelenhetett meg az a fals kép, amely szerint a legkisebb infarktusos mortalitás nem a legkorszerűbb ellátást biztosító kardiovaszkuláris sürgősségi centrumokban, hanem szanatóriumokban mutatható ki. A szívinfarktussal kezelt betegek 30 napos túlélési rátájának alaposabb vizsgálata azonban bizonyította, ha a betegek korával, nemével, 5 évre visszamenőleg az anamnézisével, meglévő társbetegségeivel (diabétesz, korábbi szívinfarktus) kombináljuk a nyers adatokat, akkor a látszólag legjobb eredményeket felmutató kardiológiai osztály teljesítménye a kockázatkiegyenlítés után átcsúszhat a legroszszabbak közé. Miután Belicza Éva 2005-ös, a Kardiológiai Szakmai Kollégiummal közösen végzett kutatásában azt is vizsgálta, hogy a kardiológiai centrum végzett-e a katéteres értágívezető orvos-közgazdásza a Népszabadság II. Egészségbiztosítási Konferenciáján. „Az egészségpolitikusok úgy kezdték el az egészségügy reformját, hogy az ellátás minőségéről nem tudtak semmit, mivel nem állnak rendelkezésre olyan indikátorok, amelyek alkalmasak a minőség mérésére” – hívta fel a figyelmet. Gulácsi nem kímélte a felügyeletet sem, állítva: „a minőséget mérni nem tudja, indikátorai nem felelnek tást, akadt olyan korábban pozitív minősítést kapott kórház, amely „lecsúszott” a gyengébbek közé. Azaz vagy elmulasztotta a beavatkozást, vagy minden troponinszint- emelkedéssel járó esetet infarktusként jelentett.
  A finanszírozási célú adatok összegyűjtése esetén tehát számolni kell a diagnózisok kódolási „pontatlanságával” is. Erre utalt dr. Gulácsi László, a budapesti Corvinus Egyetem tanszékmeg a szakmai gyakorlatnak. Más országokban tíz-húsz éves szürke, unalmas, egyeztetésekkel teletűzdelt szakmai előkészítő munka előzi meg az indikátorok közzétételét” – tette hozzá. A docens szerint éppen az adatok hiánya, illetve azok ellenőrizetlensége, adott esetben pontatlansága okozza azt, hogy az egészségpolitikának nincs világos képe a szektor problémáiról.

A szerkezetváltás után egy évvel már nem az alkalmazkodás, hanem egyre inkább az önálló versenystratégia kidolgozása és megvalósítása foglalkoztatja az intézményvezetőket, akik közül sokan úgy vélik, a kedvezőtlen finanszírozási környezetből csak úgy lehet kitörni, ha előremenekülnek. A kórházak többsége anyagi problémákkal küzd és adottságai figyelembe vételével, eltérő módszerekkel próbálja elkerülni a csődöt. Helyzetüket a fenntartók sem mindig könnyítik meg: a betegellátás érdeke gyakran nincs összhangban a főként gazdasági, gazdálkodási szempontokat szem előtt tartó tulajdonos elképzeléseivel. A kórházak irányításához szükséges szakértelem hiánya miatt is egyértelmű, hogy az önkormányzatok rossz gazdák – állította a Magyar Kórházszövetség XX. Kongresszusát megnyitó beszédében a programnak otthont adó Debrecen polgármestere, dr. Kósa Lajos.

Folytatás a 4. oldalon

Folytatás az 1. oldalról

Márpedig a hozzáértés hiánya milliárdokban mérhető veszteséget okozhat a fenntartóknak. A kórházak ugyanis méretük, hierarchikus felépítésük, merev, rugalmatlan struktúrájuk miatt nem tudnak gyorsan reagálni a kialakult helyzetre. Az ágazatban dolgozók változások iránti fogadókészsége az évtizedek alatt megkövesedett viselkedésminták következtében rendkívül alacsony; a szervezeti átalakítások, változtatások végrehajtása lassú, és az átlagosnál is több konfliktussal terhelt folyamat. A dolgozók körében tapasztalható információhiány gátat szab a vezetői döntések gyakorlati kivitelezésének, hátráltatja a mindennapi munkát és felesleges konfliktusokat szül. A rossz, korszerűtlen munkakörülmények, az elavult műszer- és eszközállomány, a kritikán aluli bérhelyzet a dolgozók csökkenő motivációja és a rossz munkahelyi légkör irányában hathat.
  Mindezek ellenére dr. Szócska Miklós, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának vezetője lát néhány lehetőséget, amelyekkel javítható az intézmények helyzete. Elsősorban a helyi adottságok befolyásolják, hogy a kiélezett helyzetben melyik stratégiát választják a kórházak. A gazdasági társasággá alakulás, a menedzsment kiszervezése, a működtetés privatizációja mellett az intézmények területi és ágazati – például szociális intézményekkel történő – integrációja is olyan alternatíva, amelyet kissé talán alulbecsülnek az intézmények. Emellett Szócska Miklós a kórházvezetőknek őszinte belső kommunikációt ajánl; szerinte visszaüthet, ha trükkökkel, az átalakításban érintettek bevonása nélkül, utasításokkal erőszakolják keresztül a szükséges változtatásokat.
  A Kórházszövetség konferenciáján a cívisvárost vezető Kósa Lajos elmondta, úgy véli, hogy az ágazat problémáira egy összevont, optimális üzemméretben működtethető intézményi hálózat jelenthet megoldást, a változások lebonyolításával pedig egy tapasztalt, erős menedzsmentet kell megbízni. Információink szerint a polgármester megfontolandónak tartja az egyetemi egészségügyi intézmények és a megyei önkormányzati fenntartású Kenézy Gyula Kórház szorosabb kooperációját, ám a teljes integrációt nem látja elképzelhetőnek. Az önkormányzat képviselő-testülete és a Debreceni Tudományegyetem vezetői számára Szeged intő példaként szolgálhat, mert annak ellenére, hogy Csongrád megye városának vezetői példaértékűnek tartják a fúziót, annak módját sok érzelmi és főként szakmai kritika is érte. (A szegedi integráció tanulságairól bővebben a Medical Tribune március 27-i számában olvashattak.)
  A Debreceni Egyetem 12 milliárd forintos fejlesztéssel és 2012-ig elhúzódó átszervezésekkel igyekszik elősegíteni a hatékony működést. Prof. dr. Paragh György, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának elnöke elmondta, hogy a jelenleg külön telephelyen üzemelő sebészeti intézetet az Auguszta Központba költöztetnék, így egy közös sebészeti tömb alakulna ki. A jövőben a transzplantáció az integrált sebészet része lenne, a veseátültetés mellett a tüdőtranszplantációt is felvennék gyógyító eljárásaik sorába és a súlyos égési sérüléssel érkező betegek regionális ellátását is továbbfejlesztenék. Ugyanebben az épületben egynapos sebészeti ellátást és térítéses betegellátást valósítanának meg. A tervek szerint a megürülő sebészeti központ helyén fül-orr-gégészeti, maxillofaciális, szájsebészeti centrumot hoznak létre, így a műtőket hatékonyabban lehet majd kihasználni. Emellett a jelenleg három különböző épületben zajló belgyógyászati ellátást és a diagnosztikát is egy helyre koncentrálnák. Amerikai mintát követve szorosabbra fűznék kapcsolatukat azokkal a „szomszédos” kórházakkal, amelyek oktatási feladatot vállalnak. Az egri Markhot Ferenc Kórház üzemeltetési jogára is emiatt pályáztak – ám idő közben az erre kiírt pályázatot a HospInvest nyerte meg –, valamint benyújtották igényüket a kazincbarcikai intézmény vagyonkezelői jogára is, ott viszont felfüggesztették a pályázati eljárást, mivel május 18-án népszavazást tartanak a kórház sorsáról.   Stubnya Gusztáv, a Semmelweis Egyetem stratégiai főigazgatója rámutatott: klinikáik 135 százalékkal lépik túl a szerződésben rögzített teljesítmény-volumen korlát (TVK) keretét, finanszírozásuk ráadásul 2007 első félévéhez képest 6674 súlyszámmal csökkent, s ez több mint 974 millió forintos veszteséget eredményezett az egyetemnek. (Klinikáikon kezelt minden második páciens egy másik súlyponti intézményből érkezik, ugyanis ezek a kórházak veszteségeik csökkentése érdekében a progresszív betegellátás szabályaira hivatkozva hozzájuk küldik betegeiket.) A TVK idén várhatóan tovább csökken és a Semmelweis Egyetem kalkulációja szerint ez évben 1,3 milliárdra nőhet a hiányuk. A járóbeteg-ellátásban jelentkező tavalyi 157 millió, illetve az idei évre tervezett 87 millió forint többlet eltörpül a fekvőbetegellátás termelte hiányhoz képest. Stubnya Gusztáv úgy véli, az egyetem költségvetését a párhuzamosságok felszámolásával, a leépítésekkel és a bérkeretcsökkentéssel már nem lehet racionalizálni. Most a területi ellátási kötelezettségükön kívül eső, vagyis önként vállalt ügyeleti ellátásaik megszüntetésén gondolkodnak.
  Benkő Zoltán, a tatabányai Szent Borbála Kórház főigazgatója célszerűnek látná, ha minden intézményvezető felmérné, hogy kórháza az adott régióban milyen ellátások erősítésével törhet piacvezető pozícióra, kik a potenciális partnerei és konkurensei. Az általa vezetett súlyponti intézményt 250 ezer fős ellátási területe alkalmassá teszi arra, hogy a régió vezető fekvőbeteg-intézménye legyen, de tisztában van azzal, hogy magasabb progresszivitási szintű feladatokról le kell mondaniuk. Kapacitásuk kevés ahhoz, hogy onko-radiológiai, intervenciós kardiológiai feladatokat vállaljanak, az intenzív ellátásban viszont nagy volumenű fejlesztéseket tervez a menedzsment, és az alapellátásban, a daganatos és más népbetegségek megelőzésében, valamint a betegirányításban is aktívabb szerepre készülnek. Dr. Bulyovszky István, a Berettyóújfalui Területi Kórház igazgatója szerint az egyik legsúlyosabb gond az, hogy szakorvosaik és -ápolóik nem tudtak egyik napról a másikra alkalmazkodni a krónikus-rehabilitációs feladatok megnövekedett számához. Mivel kapacitásaik egy része kihasználatlan, úgy döntöttek, hogy kelet felé nyitnak: Romániából érkező fizetős betegek ellátásától várják gazdasági helyzetük stabilizálódását.

Az elkövetkező hetekben, hónapokban az egészségbiztosítás rendszerének átalakításával kapcsolatban, azzal párhuzamosan két szálon futnak majd az események. Egyrészt a Miniszterelnöki Hivatalt irányító Kiss Péter kancelláriaminiszter által vezetett műhely tagjai előkészítik – és mindhárom, a reformban érdekelt miniszterrel, Horváth Ágnessel, Veres Jánossal és Draskovics Tiborral elfogadtatják – a pénztári rendszer működését alapvetően érintő, a kormány elé kerülő rendelettervezeteket. Másrészt megkezdi munkáját az egészségbiztosítási törvény végrehajtását felügyelő kormánybiztos is, aki a pénztárak alakítását, a kisebbségi részvények értékesítését felügyeli majd.

Folytatás a 8–9. oldalon.

Folytatás az 1. oldalról

  Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény végrehajtási utasításai közül február 28-án már meg is jelent kettő. Az első részletesen szabályozza a pénztárak forgalomképes részvényeinek eladását, valamint a pályázatot lebonyolító közvetítő kiválasztásának módját. Az új kormányrendelet szerint a kétlépcsős pályázatot a vagyonkezelő – tehát a pénzügyminiszter – írja ki, aki akár megbízást is adhat a kisebbségi részvények értékesítésre. A nyílt eljárás kétlépcsős lesz. Az első, előminősítő szakaszban azt vizsgálja majd a szaktárca, hogy a pályázó alkalmas- e a pénztárral kapcsolatos teendők ellátására, illetve pénzügyileg megbízható-e. Az előminősítésen túljutott pályázók pedig akár konzorciumot is alapíthatnak, így a második fordulóban már együttes ajánlatot adhatnak be. A második körben a befektetőknek már konkrét árajánlatot kell tenniük, és a végén a minden szempontból legkedvezőbb ajánlat lesz a nyertes. Az értékelést az ár „felsrófolása" érdekében ártárgyalás is megelőzheti, ám a korábban ajánlott vételárat a pályázó társaság ekkor már nem csökkentheti, a végső szót – az értékelő bizottság javaslatának mérlegelésével – a pénzügyminiszter mondja ki. Ha a nyertes visszalép, akkor a sorban következő pályázóval köthet szerződést az állam, de dönthet úgy is, hogy új pályázatot ír ki. (A pénztártörvény alapján készülő rendeletekről lásd táblázatunkat a következő oldalon.)

Országos Kockázatközösségi Alap – érzékeny kérdés

  A jogszabályalkotásban a soron következő egyik legfontosabb tervezet – mely az egészségügyi törvény módosításával válik hatályossá – előreláthatólag április végén kerül a kabinet elé; ebben a szaktárca pontosan meghatározza, hogy 2009 után a kormány egy elkülönített pénzalapból – a kockázatszelekció kivédése érdekében – mely rendkívül költséges ellátásokat finanszírozza majd. A koalíciós partnerek egyelőre még vitatkoznak az Országos Kockázatközösségi Alap (OKA) „tartalmán”. Míg a szocialista párt egészségpolitikusai az eljárások minél szélesebb körét igyekeznek bevonni ebbe a speciális finanszírozási rendszerbe, addig a szabaddemokrata politikusok szűkebb listában gondolkodnak. A döntés a fejkvóta összegét és ebből adódóan a területi pénztárak játékterét is jelentős mértékben befolyásolja, így a kialakuló egészségbiztosítási rendszernek az egyik sarokpontja lesz ez a jogszabály.
  A kockázatközösségi alap mértékét a mindenkori költségvetési törvény határozza meg, és az OEP utódszervezete, a Nemzeti Egészségbiztosítási Központ kezeli majd. Ám az állam a rendkívül költséges ellátások – és az előzetesen engedélyezett külföldi gyógykezelések – finanszírozásába bevonja az új piaci szereplőket is azért, hogy a pénztáraknak ne legyen érdekük újabb és újabb drága beavatkozásokat áttolni a kockázatközösségi alapba. Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény értelmében a kezelés költségeinek minimum 10, de legfeljebb 20 százalékát kell az ellátásért felelős biztosítóknak saját költségvetésükből finanszíroznia. (Értesüléseink szerint a szaktárca vonatkozó munkaanyagaiban 15 százalékos mértékkel számolnak a szakértők.)
  Az Országos Kockázatközösségi Alappal párhuzamosan egy másik speciális – az egészségpénztárak közötti – kockázatmegosztó mechanizmus is beépül a rendszerbe, ennek szabályozásán az utolsó simításokat végzik a jogszabály-előkészítők. (Erről bővebben lásd Lebegő forintok című írásunkat.)
  Az OKA-ról szóló döntés a betegellátás biztonsága és ebből adódóan politikai szempontból is egyaránt érzékeny kérdés, ugyanis nem mellékes, hogy mely ellátások finanszírozása esik ki az induláskor 23,86 milliárd forintra tervezett alapból. Dr. Gerendy Péter, az OEP Gyógyító-Megelőző Ellátások Főosztályának osztályvezetője szerint a jogszabályt előkészítő szakértők igyekeznek minden lehetőséget számba venni, próbálnak a biztosítók fejével gondolkodni, azért, hogy költségtakarékossági megfontolások miatt a betegek ne essenek el a lehető legmagasabb szintű ellátástól. Jó példa erre a gyógyszerkibocsátó koronáriasztentek esete, melyek darabja félmillió forintba kerül. Mivel ötször drágábbak, mint az egyszerű implantátumok, így a pénztárak minden egyes – szakmailag indokolt – gyógyszerkibocsátó koronáriasztent beültetésének elmulasztásával 400 ezer forintot takarítanának meg.
  Gerendy Péter úgy véli, az alap tartalma kezdetekben vélhetően csaknem 90 százalékban azonos lesz azzal a miniszteri rendelettel, mely jelenleg meghatározza a tételes elszámolás alá eső eszköz-, implantátum- és gyógyszerlistát. Első körben főként eszközök és implantátumok kikerülhetnek ki ebből a speciális csomagból.
  A gyógyszerkör vélhetően bővül és nagy valószínűség szerint a február óta tételes elszámolás alá eső három gyógyszer – a melldaganat kezelésénél használatos Herceptin és a Fabry-kórosok gyógyszeres terápiájában alkalmazott Fabrazyme és Replagal – bekerül az OKA-ba. (Az OEP költségvetése alapján ebben az esztendőben a Herceptin finanszírozására fordítandó keret tervezett összege nettó 4,2 milliárd forint, a Fabry-kóros betegek gyógyítására szolgáló két készítmény kerete pedig 600 millió forint.) Valószínűleg a legnagyobb esetszámú és drága képalkotó diagnosztikai, így például a PET/CT vizsgálatokat is az OKA-ból finanszírozza majd az állam és a transzplantáció is e körbe tartozik majd.

Alakulnak a részvénytársaságok

  A rendeletek előkészítésével párhuzamosan az egészségbiztosítási törvény végrehajtását felügyelő kormánybiztos koordinálja majd a társaságok megalapítását, előkészíti a kisebbségi részvények értékesítését, felméri a potenciális befektetők igényeit, elképzeléseit, és ismerteti velük a pályázati kiírást. A kormánybiztos feladata, hogy a részvények értékesítését követően, jövő év január 31-re „indulásra kész állapotba hozza” a 22 egészségbiztosítási pénztárat. Információink szerint a szocialista párt dr. Juhász Istvánnét szeretné e posztra, hisz a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének biztosítási és pénztári felügyelet igazgatóságának ügyvezető igazgatója szaktudása révén biztonságosan le tudja vezényelni a pénztáralapítást. A szabaddemokrata politikusok inkább egy párthoz közelálló politikust kívánnak a kormánybiztosi pozícióba juttatni, lapunk úgy tudja, hogy többek között Csillag István közgazdász neve is szóba került.
  Az egészségpénztárak alakításáról szóló törvény szerint az állami vagyonkezelő által létrehozandó 22 egészségbiztosítási pénztár kisebbségi részvénycsomagjainak áruba bocsátása a központi régióban kezdődik, ezt követően a Pest megyével határos megyéket értékesítik ábécésorrendben, s végül ugyancsak betűrendben következik a többi megye. A törvény szerint a régiókban létrejövő valamennyi pénztár köteles lesz szerződni az országos feladatokat ellátó intézményekkel, valamint az adott térséghez tartozó területi ellátási kötelezettséggel bíró súlyponti kórházzal és a szakellátóval.
  Az új biztosítási rendszer beindulásához már elkészült az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvénynek az a második, március 4-én a Magyar Közlönyben megjelent végrehajtási rendelete, amely a Közép-magyarországi Régiót négy részre osztja. Így a főváros és Pest megye lakosaiért versenybe szálló befektetők elkezdhetnek gondolkodni azon, melyik térségben élők ellátásszervezői feladataiért „szállnak harcba”. A lakosság számát tekintve a dél-pesti– dabasi térség a legkisebb, itt közel 622 ezer, a legnagyobb pedig a kelet-pesti–monori térség, ahol mintegy 765 ezer ember egészségügyi ellátását kell megszerveznie a nyertes pályázóknak (lásd táblázatunkat.) A kisebbségi részvénycsomagra pályázóknak azzal a megszorítással is számolniuk kell, hogy az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény szerint a régióban csak egyetlen pénztár forgalomképes részvényeit szerezhetik meg, és legfeljebb egy, az adott területtel határos megyében birtokolhatnak még további tulajdonjogot. A törvény az ellátandó lakosság számát is maximálja, a befektetők – a közép-magyarországi régiós térséggel együtt – legfeljebb kétmillió ember ellátására vállalkozhatnak.