HARGITAI MIKLÓS cikkei

A világ első távirata ma is olvasható az amerikai kongresszusi könyvtárban, az első e-mail viszont már csak az emlékekben él. A példa – amelyet a New Scientist hozott fel – talán nem a legszemléletesebb, de annak igazolására mégis alkalmas, hogy az adattárolási technológiák fejlődése egyáltalán nem járt együtt az információmegőrzés időtartamának növekedésével. Mivel az emberiség kollektív tudása a tudományban nő a leggyorsabban, a jelenség ezen a területen a legfenyegetőbb – ugyanakkor az adattárolás problémái nem csak a tudományos életet fenyegetik.

A veszély a 70-es évek óta ismert: a NASA és az Európai Űrügynökség akkori kutatási projektjeinek egy részét ma már képtelenség rekonstruálni, ugyanis a jelenlegi számítógépek és szoftverek nem tudják elolvasni az alig három évtizeddel ezelőtt rögzített adatokat. Az ok úgyszólván triviális: a kutatások finanszírozói sosem költöttek a hosszú távú adattárolásra, támogatás híján pedig maguk a kutatók sem foglalkoztak a kérdéssel. A helyzet mára odáig fajult, hogy a 20. század második felének nagy tudományos adattárai nagyobb veszélyben vannak, mint annak idején az ókori világ cellulózalapú, sérülékenynek gondolt tudástárai. A papirusztekercsekre rögzített információk akár egy évezredet is gond nélkül átvészelnek, a papírra írt szöveg néhány száz éven keresztül biztosan olvasható marad, és még a magnókazetta is kihúz harminc évet – ezzel szemben a CD-k és a DVD-k legfeljebb 20 évig élnek, a merevlemezre másolt adatok átlagos túlélési ideje pedig alig éri el a 8 évet. De hasonló a helyzet a filmek világában is: a celluloid filmszalag akár 100 évig is használható marad, amit a DVD meg sem tud közelíteni.

  A tisztánlátásért
  Az Európai Tudományos Alapítvány szerint a felhalmozott tudományos adatok megmentésének és hozzáférhetővé tételének a támogatások során elsőbbséget kellene élveznie, még az új kutatásokkal szemben is. Nincs értelme közpénzekből kutatásokat finanszírozni, ha az eredmények felhasználhatósága az adatvesztés miatt nem biztosítható. Műhibaperekben, környezet- egészségügyi vizsgálatoknál, de a társadalomtudományokban és a részecskefizikában egyaránt perdöntő lehet a több évtizede gyűjtött adatok értékelése – ez segíthet tisztázni az előző tudósgenerációk tévedéseit, és hozhat olyan új eredményeket, amelyeket a kutatók annak idején elszalasztottak. De minderre csak akkor lesz mód, ha garantálni lehet, hogy a több évtizedes adat ma is olvasható és értelmezhető legyen.

   
  Gigantikus mennyiség
  A svájci CERN-ben, a legnagyobb európai részecskegyorsítóban egy idén májusban induló kutatási projekt a 15 évesre tervezett élettartama alatt 640 millió CD-nyi adatot generál majd a részecskeütközések eredményeiről. A közreműködő kutatóknak azonban fogalmuk sincs arról, hogyan őrzik meg ezt az adatmennyiséget a jövő számára. És ha a nyers adat valamilyen új technológia révén meg is marad, önmagában, a háttér-információk nélkül értelmét veszti. Az említett projekt 6,5 milliárd dolláros költségvetéséből mindössze 90 milliót szánnak az adatok konzerválására, de ebből csak a puszta tárolás oldható meg, és az is csak a 2023- ig tervezett nagyszabású kísérletsorozat végéig – hogy utána mi történik a gigantikus információtömeggel, azt ma még senki sem tudja.

  Megoldatlan probléma
  Ami a lehetséges tárolási technológiákat illeti, a mai digitális adattárolók döntően mágneses vagy optikai elvűek, s esetükben sem az adathordozó, sem a rögzítés módja nem örök időkre szól. Megoldatlan probléma továbbá, hogy hogyan lehet nagy tömegű adatbázisokat egyik adathordozó-típusról a másikra (például mikrofilmről merevlemezre) torzulás- és adatvesztés-mentesen konvertálni. Adattárként szóba jöhetne az internet is, pontosabban a világháló tárhelyei és a keresőprogramok kiszolgáló szerverei. Ezek azonban még nem működnek elég ideje ahhoz, hogy tudni lehessen, mennyire lesznek használhatóak a mai adatok tekintetében 2-3 évtized múltán. És nem is ez a feladatuk: a Google esetében például az adatok frissessége az egyik legfontosabb kritérium a találatok sorbarendezésénél – az idejétmúlt információkat, törölt oldalakat a kereső legfeljebb tárolja (egy darabig), de nem könnyen hozza elő. Ráadásul végső soron itt is mágneses lemezeken (a szerverek winchestereiben) pihennek az információk.

  A manipuláció esélye
  A hosszú távú adatmegőrzés igénye ugyanakkor egy másik dilemmát is felvet: ha a tudományos információk biztonságos tárolása és hozzáférhetővé tétele egyszer valóban megoldódik, akkor gondoskodni kell az adatokhoz tartozó magánszemélyek személyiségi jogainak az eddiginél hatékonyabb védelméről is. Ez különösen az egészségügyi kutatások során keletkező adatokra igaz, hiszen itt szinte mindig emberek a kutatás alanyai. Ráadásul a könnyen hozzáférhető tényeket manipulálni is egyszerűen lehet, vagyis a hozzáférés és a biztonság igénye akár összeütközésbe is kerülhet egymással.

   Ház, billentyűzet, monitor, egér vagy joystick – nagyjából ezek alkotják azt, amit a köznyelv a számítógép szóval jelöl. A Microsoftnál azonban kitaláltak egy újdonságot, amely látszólag az előbb említett hozzávalók egyikét sem tartalmazza, mégis számítógépnek számít, és sokak szerint a mai PC-k utódját tisztelhetjük benne.

   Az angol surface szó külsőt, felszínt, átvitt értelemben pedig arculatot is jelent. A Microsoft legújabb számítógép-koncepciója a Surface névre hallgat, s ebben az összefüggésben az „arculat” tűnik a legtalálóbbnak a lehetséges jelentések közül. Egyrészt, mert az új PC arculata merőben különbözik az elődökétől, másrészt, mert a Surface fogadtatása szinte egyértelműen pozitív, a tanulmányt a hardverágazat egyik legfigyelemreméltóbb innovációjaként mutatta be a szaksajtó, s az előremutató fejlesztés kifejezetten jót tett a monopolisztikus és konzervatív hajlamai ürügyén amúgy sokat bírált szoftvercég imázsának.
   A Surface leginkább egy üvegtetejű dobozra emlékeztet, amelyen maga az üvegtető a kijelző és a kezelőfelület is egyben. A 30 hüvelykes, azaz 76 centiméteres képátlójú „képernyő” projektoros rendszerű – se nem LCD, se nem plazma –, hasonlóan az óriási lapostévék némelyikéhez. A felülete érintésérzékeny, de nem úgy, mint a hagyományos érintőképernyőké: nem a tapintást érzékeli. Az üvegfelszínt infrakamerák lesik, amelyek akár egyszerre a két kéz és még néhány további objektum mozgását is követni tudják. Emiatt a gép – amely 52 különböző érintés megkülönböztetésére képes – egy időben több felhasználót is ki tud szolgálni, és még a kijelzőre helyezett tárgyak „kezelésére” is marad ideje.
   Az új koncept-PC-n dolgozni olyan, mintha az ember az íróasztalon pakolászna: a kép- és fájlműveleteket az ujjaink segítségével végezhetjük el. Egy fénykép elküldéséhez például elegendő, ha a képre helyezzük az ujjunkat, és a felvételt egy mozdulattal ráhúzzuk a küldendő levél ikonjára. A kép átméretezéséhez már két ujj kell, de ez a feladat is sokkal egyszerűbb, mint egérrel: a fotó két átellenes sarkára bökve egyszerűen szét kell húzni a „keretet”, és a fotó máris nagyobb lesz.
  A Surface otthoni asztali gépként nem tűnik többnek a számítógépipar hóbortjánál, de valószínűsíthető, hogy fejlesztői nem is házi használatra szánják. Erre utal a masina 5-10 ezer dolláros, azaz egy-kétmillió forintos induló ára is. Az első vevők egyike a hírek szerint a T-Mobile; a világ egyik legnagyobb mobilszolgáltatója egyelőre amerikai üzleteit kívánja felszerelni Surface-terminálokkal. Ha a felhasználó betér az üzletbe, nem kell az eladótól kérdezgetnie a kiválasztott telefon tulajdonságait: elég, ha a készüléket ráhelyezi a Surface kijelzőire, és a számítógép máris mindent elmesél neki az adott mobilról. Ha pedig két készülék kerül egymás mellé az üvegasztalon, össze is hasonlítja azokat, megkönnyítve a választást.
   Az új típusú számítógép egyik nagy előnye, hogy nemcsak az emberrel kommunikál könnyebben, mint az elődei, hanem a különböző digitális készülékekkel is. A kezelőfelületére helyezett telefont, kéziszámítógépet, kamerát, mp3- lejátszót külső meghajtóként ismeri fel, s ekkortól már csak néhány kézmozdulat kell a fájlok (képek, zenék, filmek, dokumentumok) vagy mappák „áthúzásához”. Ahhoz, hogy a kapcsolat automatikusan, kábelek és illesztés nélkül létrejöjjön, szükség van valamilyen vezeték nélküli kapcsolatra, ami a prototípus tulajdonságainak ismeretében bluetooth vagy wifi lehet.
   A Surface valójában semmilyen forradalmi technikai újdonságot nem tartalmaz, maga a koncepció azonban mégis annyira ötletes és újszerű, hogy új lapot nyithat az informatika történetében. A perifériák és kezelőszervek nélküli gép használatát sokkal könnyebb elsajátítani, semmilyen nyelvtudásra és számítástechnikai alapismeretre nincs hozzá szükség.
    Az első működő példány tervezését már 2001-ben megkezdték. Eleinte egy interaktív digitális asztali játszóteret képzeltek el, ám menet közben kiderült, hogy a könnyű és semmilyen absztrakciót nem igénylő manipulálás lehetősége sokkal értékesebb annál, mint hogy csupán a játékgyártásban hasznosuljon. Az évek során összesen 85 különböző modell készült, vagyis meglehetősen hosszú úton jutottak el a végső(nek tűnő) megoldásig. Így viszont igen sokoldalú eszköz született, amelyeket éttermekben, kaszinókban, sőt az egészségügyben is használhatnak. Ráadásul a Surface – ha az árától eltekintünk – akár otthoni multimédia- központnak és játékgépnek is kiválóan megfelel. Megfelelő példányszám esetén nem is kellene drágának lennie, mivel a belsejében egy normál, Intel Core 2 Duo processzoros, a Vista tablet-változatát futtató számítógép lakik, 2 gigabájtos gyorsmemóriával és jó minőségű, de megfizethető videokártyával.
   A forgalmazás idén indult; becslések szerint egy alap-Surface három év múlva már csak annyiba fog kerülni, mint ma egy fejlettebb asztali gép.

    Az asztalról a táblára

  A billentyűzet nélkül (is) működtethető számítógépnek nem a Surface a prototípusa, az eddigi megoldások azonban más utat követtek: nem az asztali PC-k alternatíváit keresték, hanem a hordozható gépek mobilitását kívánták fokozni. A tablet PCnek nevezett konstrukciók hódítanak az egészségügyben is.

  A tablet PC-k a hivatalos meghatározás szerint Windows XP Tablet PC Edition operációs rendszerrel ellátott, hordozható számítógépek, amelyek érintőképernyővel, virtuális billentyűzettel és kézírás- felismerési technológiával rendelkeznek. Elképzelhető, hogy van saját hardveres klaviatúrájuk is, ám a kijelző ebben az esetben is elforgatható és leválasztható, a billentyűk nélkül is működőképes. A műfaj valamikor az ezredforduló táján született meg, amikor mindenki a mobilinternettől várta a nagy áttörést. Azóta már tudjuk, egészen más történt: az internetlufi kipukkadt, és a 2000-es pánik során az informatikai beszerzéseket csúcsra járató cégek befagyasztották a vásárlásaikat, ami az iparági innovációra is meglehetősen rossz hatással volt. Ráadásul a fejlesztés is késett, az első működőképes példányok 2002-ben bukkantak fel a piacon, épp akkor, amikor a számítógépek iránti kereslet a mélyponton volt.
    A tablet, vagyis tábla formátum látszólag egy hardveres újítás, ennek ellenére egy szoftvercég, a Microsoft nevéhez fűződik, ugyanúgy, mint a Surface asztali gép, vagy a legújabb komputerkategória, az UMPC (ultrahordozható személyi számítógép). A redmondi vállalat fejlesztőműhelyeiben hardverszakemberek is dolgoznak (ennek bizonyításához elég a legendásan ergonomikus Microsoft-egerekre és -billentyűzetekre gondolni), s úgy tűnik, a vezetők még nem felejtették el, hogy annak idején egy hardveres újítás (az IBMnél létrehozott, elérhető árú és könnyen használható személyi számítógép) tette naggyá őket. A Microsoft több mint 400 millió dollárt költött a tablet-technológia, illetve a speciális – az érintőképernyős adatbevitelt és utasításkezelést támogató – operációs rendszer kifejlesztésére. A táblaszámítógépek fő versenyelőnye a már-már fokozhatatlan mobilitás: egy ilyen készülékkel sétálás közben is lehet írni, táblázatot kezelni vagy e-mailt küldeni. A mobil munkavégzést fejlett vezeték nélküli technológiák (bluetooth, wifi, újabban HSDPA is) támogatják.
    Az ötlet, hogy a munkájukat nem helyhez kötötten végző, nagy információigényű dolgozóknak készítsenek az ő speciális igényeiket kielégítő számítógépet, sokaknak megtetszett, a tablet PC-k gyártásába egyszerre 13 cég vágott bele – köztük olyan óriások, mint a HP, a Toshiba, az Acer vagy az ASUS. A Microsoft a közös marketingkampányába is beszállt, Bill Gates személyesen mutatta be az első piacképes példányokat.
   A gyártók az egészségügyi dolgozókat, az ingatlankereskedőket, az ügyvédeket és a kereskedelmi képviselőket találták a legmegfelelőbb célcsoportnak – máig ez a kör alkotja a tabletvásárlók legnagyobb hányadát. Az egészségügyben – ahol a tabletek a leletezésben, az elektronikus receptek kiállításában és bizonyos távgyógyászati alkalmazásokban is egyre fontosabb szerephez jutnak – a legkézenfekvőbb felhasználási területük a vizitelés, illetve az ápolási teendők adminisztrációja. Az orvos a beteg ágya mellett állva lekérdezheti az elvégzett laborvizsgálatok eredményeit, és új vizsgálatokat is rendelhet, sőt konzultálhat is távol lévő kollégáival. A bevitt adatok azonnal az adott egészségügyi intézmény informatikai hálózatába kerülnek. Az egészségügyi piac nagy és folyamatosan bővül – június óta tabletes rendszer működik Magyarországon a Bethesda Gyermekkórházban –, emiatt egyes gyártók már kifejezetten erre a részterületre fókuszálnak.

   A tömegmédiából tájékozódó közönség számára valószínűleg az Apple iPhone volt a 2007-es év legemlékezetesebb elektronikai újdonsága, bár működő példányt szinte senki sem látott még. Az esztendő egyébként sem szűkölködött izgalmas infokommunikációs eszközökben és szolgáltatásokban – összeállításunkban azok közül válogatunk, amelyek valamiért elkerülték a sajtó figyelmét.

   Az egér helye az asztalon van – ez a szentencia azóta tűnik érvényes és megváltoztathatatlan kinyilatkoztatásnak, amióta a 80-as évek végén a személyi számítógép hódító útjára indult. 2007-ben azonban megszületett az olyan egér, amely nemcsak az asztalon, hanem a levegőben is otthonosan mozog. Az apró, de annál meghökkentőbb technológiai áttörés a svájci Logitech nevéhez fűződik, amely az utóbbi években perifériagyártóból valódi „kütyünagyhatalommá” nőtte ki magát. Az MX Air névre hallgató egér a szokásos optikai érzékelőkön kívül egy giroszkópszerű eszközzel is fel van szerelve, amely a mozgás irányát is regisztrálja. Ennek révén a kézben tartott egérrel a levegőben „vezényelve” is lehet parancsokat kiadni, illetve a képernyőn vagy a kivetítőn navigálni. A lebegő egér a 2,4 GHz-es frekvenciasávon továbbítja az utasításokat a számítógéphez, nagyjából 10 méteres hatósugáron belül. A 40 ezer forint körüli ár nem tűnik alacsonynak, de mondjuk egy céges prezentáción a pointerként is használt kattintógép annyira lenyűgöző látvány, hogy kifizetődővé teheti a választást.

   Amit a nagymama is képes beállítani
   A Logitech rukkolt ki az összes otthoni szórakoztatóelektronikai és informatikai készülék távvezérlését egyetlen eszközben megoldó újdonsággal is. Az érintőképernyős Harmony távirányítót infravörös leolvasókapuval szerelték fel – ha erre ráirányítjuk a tévé, a hifitorony vagy a DVD-lejátszó eredeti távirányítóját, egyetlen mozdulattal megtaníthatjuk az univerzális kontrollert az adott készülék vezérlésére. Nem kell programozni, installálni, szoftvert frissíteni; a Harmonyt a nagymama is alkalmassá tudja tenni az „otthoni mindenes” szerepére.
   S ha már a kézi vezérlésnél tartunk, az ebből adódó lehetőségek a mobiltelefon-gyártók fantáziáját is megmozgatták. A svéd Neonode neve nem igazán ismert, pedig az ágazat egyik leginnovatívabb szereplője. Idei újdonságuk, az N2 valószínűleg a világ legkisebb okostelefonja (smartphone). A mérete nagyjából a fele egy átlag mobilénak, a tömege alig 60 gramm. Billentyűzete nincs, a gépet csak funkcióbillentyűvel látták el. A szinte a teljes karosszériát lefedő képernyő viszont érintésérzékeny, sőt, egy találmánynak – a kijelző előtt lebegő lézerhálónak – köszönhetően akkor is érzékeli az ujjmozdulatokat, ha hozzá sem érünk az ablak karcálló üvegfelületéhez. A zene- és médialejátszóként is használható gépen amúgy a Windows Mobile operációs rendszer fut. Ha esetleg baj történne vele (akár a szoftverrel, akár a hardverrel), a tulajdonos anyanyelvén társaloghat a problémáról egy ingyenes, 24 órán át hívható vonalon, s amennyiben a hiba nem hárul el, házhoz jön a futár, és néhány napon belül vissza is hozza a megjavított masinát.
    Az ingyenes internethívások divatja indukálta a Skypetelefonálásra is alkalmas mobiltelefon feltalálását. A telefont az első körben kilenc országban vezetik be. Nagy-Britanniában 4 9 , 9 9 f o n t b a (18 ezer forintba) kerül majd. Az új telefonon külön Skype-gomb található, miközben a készüléken a szokásos GSM hívások is lebonyolíthatók.
    Nem csak szent könyvet olvas A digitális beszélő Biblia – mint az elektronika sok más csodája – Koreából érkezett. Aki esetleg úgy gondolja, hogy vallási érdeklődés híján ez az újdonság őt nem izgatja, azt megnyugtathatjuk: a készülék nem csak a szent könyv felolvasására alkalmas. Mp3-lejátszó, rádió, diktafon és e-book olvasó is van benne, vagyis kiváló hordozható multimédiafelület, ráadásul az egyházi háttérnek köszönhetően olcsó is (alig 35 ezer forint) – igaz, idehaza egyelőre nem kapható.
    Szintén koreai eredetű a zenelejátszóval kombinált nyakkendőcsipesz, amelyet kifejezetten unatkozó üzletembereknek terveztek. Az apró, csak egy monokróm kijelzővel és néhány alapvető funkciógombbal ellátott készülék fülhallgatója a nyakkendőbe bújtatva észrevétlenül vezethet egészen a fülig, és állítólag hamarosan elkészül egy bluetoothos változat is, amelyet még könnyebb lesz majd álcázni.
   Lényegesen komolyabb és talán hasznosabb is az a szerkezet, amelyet a TomTom fejlesztett ki a két keréken közlekedés támogatására. A navigáció a 2007-es év egyértelmű sikerterméke volt, de a készülékek döntő többségét az autósoknak szánták a gyártók – a TomTom Ride viszont a bringásoknak és a motorosoknak készült. A készülék – amelyet a berlini IFA-kiállításon mutattak be – 3,5 collos érintőkijelzővel, Bluetooth kapcsolattal, SD-foglalattal, USB-csatlakozóval és 5 órás működési idejű akkuval rendelkezik.
    Információkra és szórakozásra természetesen nemcsak a nyeregben, hanem például a vízben is szükségünk lehet. A Finish víz alatti Mp3-lejátszójának vízhatlan hangszórója a koponyacsonton keresztül közvetlenül a belső fülbe továbbítja a hangrezgéseket. A gyártó állítása szerint a hangzás a furcsa módszer ellenére tökéletes – akár a víz alatt is. A vízi zenegép 256 megabájtos memóriával és SDkártyabővítéssel együtt is mindössze 57 grammos, Mp3 és WMA fájlok lejátszására képes, és csupán 200 dollárba kerül.

   A Nagy Testvér a bukósisakban
   Ugyancsak a fürdőzők, és általában a sportolók számára tervezték az Mp3-szemüveg nevű készüléket, amely valójában egy jó minőségű napszemüvegbe épített médialejátszó. Az Oakley Thump Pro hangszóróit a szemüveg füleibe integrálták, a lejátszót a keret rejti. A készülékhez beépített diktafon is tartozik, így feltűnésmentes hangrögzítésre is használható (ez a funkció például újságírók vagy kémek számára lehet hasznos). Az eszköznek van egy bukósisakba épített „nagy testvére” is, ezt azonban balesetvédelmi okokból néhány országban nem engedélyezték (zenehallgatás közben nehéz meghallani például a dudálást).
    A fentiekben emlegetett készülékek többségét út közben (is) használjuk, s ilyenkor általában gondot jelent az áramutánpótlás biztosítása. Ennek a problémának az áthidalására szolgálnak a Macro- Solar nevű cég napelemes hátizsákjai. A hátitáska tetejére szerelt napelem napos időben egy-másfél óra alatt tölti fel egy iPod akkuját. Maga a hátizsák is tartalmaz egy nagy teljesítményű lítiumion akkumulátort, ami 5-6 óra alatt töltődik fel, mindössze 70 gramm a tömege, és fényképezőt, telefont, kéziszámítógépet is működtethetünk vele (laptopot viszont nem, ahhoz túl kicsi az áramforrás).
    Az áramellátás problémáját radikálisan leegyszerűsíti, ha az öntöltő energiaforrást magába a készülékbe szerelik bele. A HTW S116 napelemes mobiltelefonnal napsütés esetén akár reggeltől estig egyhuzamban beszélhetünk, mivel a széthajtható készülék fedlapjának külső oldalát napelemcellák borítják, és folyamatosan újratöltik a készülék akkumulátorát. A telefonszámla borsos lesz ugyan, de legalább az áramért nem kell fizetni.
   Az ünnepek közeledtével a praktikumot a luxussal vegyítő gyártók is elővezetik újdonságaikat. Az idei szezon legnagyobb dobásai a Swarovski nevéhez fűződnek. A cég a holland Philipssel együttműködve zenelejátszókat, a Samsunggal karöltve pedig mobiltelefonokat készített. A kristály-, kagyló- és gyöngyberakású, egyedi fényezésű készülékek már a CeBIT-en, márciusban bemutatkoztak, az üzletekben viszont csak novemberben bukkantak fel. A szoftveripar sem tétlenkedett a mögöttünk hagyott esztendőben. Elkészült például az első magyar nyelvű, hangfelismerésen alapuló játékprogram, a Színözön 1.5. Ez a jól ismert Mastermind, vagyis a színkirakó logikai játék kéziszámítógépre átírt változata. A számítógép által elrejtett négy golyó színét kell kitalálni – a találgatás párbeszédes formában zajlik, a bemondott szavakat a program megismétli, visszakérdez vagy válaszol, méghozzá egy 4 éves kislány hangján. A magyar fejlesztésű program beszédtanító eszközként is kiváló, egyetlen hibája, hogy kizárólag a HP kéziszámítógépein fut, ezek pedig ritkán kerülnek gyerekek kezébe.

  Képeslap a netről
  Az ünnepi teendők közül egyre több „költözik” az internetre: az USA-ban már a karácsonyi ajándékok egynegyedét a világhálón keresztül szerzik be, az üdvözlőlap- forgalomnak pedig jóval több mint fele zajlik elektronikus úton. Az internetes képeslapküldés számos előnnyel rendelkezik: legtöbbször ingyenes, a képválaszték gyakorlatilag végtelen (egyedül a cardex.com-on több mint 280 ezer lapból válogathatunk), és az állókép mellett (vagy helyett) filmet vagy hangot is küldhetünk.
  Az idei szezon slágerei a „sztárképeslap”- oldalak – magyarul például a http://www.koltairobert.hu/ kepeslap/index.php, ahonnan filmjelenetek vagy magánéleti képek is küldhetők. De szinte az összes nemzetközi sztárnak van képeslapküldő oldala, David Hasselhofftól Britney Spearsig. Szintén igen népszerűek a tematikus, testre szabható képeslapok, amelyekből a http://kepeslap.lap.hu vonultat fel gazdag gyűjteményt. Van itt többek között animált, zenés, verses, idézetes, anyák napi, esküvői, keresztelős, bocsánatkérős változat is. Ha olyasvalakinek szeretnénk elektronikus üdvözletet küldeni, aki nem használ számítógépet, a http://www.mmsgaleria.hu-ról mms-ben is feladhatjuk, ezért azonban fizetni kell. Van egy másik pénzes megoldás is, amikor az interneten kiválasztott képeslap postai úton jut el a feladóhoz. Ezt a szolgáltatást a http://kepeslap.projektinfo. hu kínálja (elég drágán, de bármilyen előre megrendelt időpontban – akár egy évre előre is meg lehet rendelni a kézbesítést –, ami a feledékenyek számára kifizetődő lehet).
  Egyházi témájú lapokat a http://cirrusz.hu-ról küldhetünk, aki pedig kifejezetten „evilági”, az érzékekre ható anzikszokat pedig többek között a www.szivkuldi.hu-n találunk.

A barcelonai 3GSM World Conference jelenleg Európa és a világ legnagyobb mobilkommunikációs kiállítása és szakvására. Az idei seregszemlén olyan egészségügyi szolgáltatások is reflektorfénybe kerültek, amelyeket épp a mobiltelefónia fejlődésének legújabb gyümölcsei tettek elérhetővé.

Hogy mit keresnek a „helyhez kötött” szolgáltatások a világ legnagyobb mobilkommunikációs szakvásárán, az első pillantásra magyarázatra szorul. A hivatalos elnevezéssel helyazonosításon alapuló szolgáltatások (Location Based Services, LBS) pillanatnyilag a mobilágazat talán leggyorsabban fejlődő szegmensét képviselik.
    A mobiltelefon szinte tökéletes és majdnem univerzális helymeghatározó eszköz. A hálózat mindig tudja, hogy egy adott készülék melyik „cellában” (melyik bázisállomás hatósugarában) van, ami a gyakorlatban a lefedettségtől függően tíz- vagy százméteres pontosságú helymeghatározást tesz lehetővé, az újabban felbukkant, GPS-vevővel felszerelt készülékek pedig a globális helymeghatározó rendszer műholdjai révén akár az egyméteres pontosságra is képesek. Ha pedig a rendszer tudja, hol van a telefon (illetve a telefonáló), akkor azt is tudja, hogy ott milyen szolgáltatást (pizzát, hotelszobát, taxit, éttermet stb.) érdemes neki kínálni.
    Az LBS egyik speciális, mostanában reflektorfénybe kerülő területe a tágabban értelmezett telemedicina. Az LBSben kínált egészségügyi szolgáltatáscsomag háromirányú: a mobiltelefon és a helymeghatározás segítségével a páciens szükség esetén pillanatok alatt megtalálhatja a legközelebbi fogászati vagy szívgyógyászati rendelést (illetve egyszerűbb esetben patikát), indokolt esetben folyamatosan tájékoztatást küldhet (például az orvosának, vagy az őt távfelügyelő monitoringközpontnak) a saját egészségügyi paramétereiről, és ha baleset vagy rosszullét miatt sürgős segítségre szorul, a megtalálásában sokat segíthet a lokáció.
    A technikailag régóta adott lehetőségre mostanában kezdenek felfigyelni a készülékgyártók, illetve a szolgáltatók. A 3GSM kiállításon (noha a mobiltelefóniához látszólag semmi köze) önálló standdal jelen lévő IBM például Mobile Health Toolkit néven egy komplett rendszert dolgozott ki az egészségügyi távfelügyelet és távdiagnosztikamobiltelefonos alkalmazására. Az amerikai cég európai fejlesztőközpontjának megoldása többek között a testtömeg, a napi testmozgás, a szívritmus, a vérnyomás, a légzés és a vércukorszint adatait továbbítja a monitoringközpontba, emellett figyelmeztet a szükséges tabletták és injekciók beadására vagy az inhalálásra. Az adatok begyűjtését az apró szenzorokkal ellátott, testre szerelt, az EDC (electronic data capture) elve alapján működő készülékek teszik lehetővé. A figyelőeszközök Bluetooth kapcsolaton keresztül töltik át az adatokat a telefonra, ahol egy Java platformon kialakított szoftver gyűjti és továbbítja az információkat. Az LBS egészségügyi „részlegének” fontos szereplője az Ericsson is. A svéd vállalat mobil-egészségügyi üzletpolitikája arra az alapgondolatra épül, hogy a finanszírozók mindenütt a világon olcsóbb ellátást, a páciensek pedig nagyobb biztonságot és (lehetőleg) mobilitást szeretnének, s ezeket az igényeket a mobiltechnológia révén viszonylag egyszerű összhangba hozni. Az Ericsson – aligha véletlenül – történetesen épp a 3GSM World Congress színhelyén, Barcelona egyik kórházában kezdte el a saját mobil egészségügyi monitorozó rendszerének tesztelését. Az első tapasztalatok szerint a megoldással évente és betegenként 2000 eurót lehet megtakarítani (ennyivel olcsóbb a távfelügyelet, mint ha a páciens rendszeres klinikai ellenőrzésekre járna). A cég egy tanulmányban kimutatta, hogy a német egészségügy évi 24 millió eurót spórolhatna, ha a 4 millió, kistelepüléseken élő asztmás beteg 1 százalékát a távolból lehetne felügyelni. További megállapításuk, hogy a cukorbetegek esetében a kezelési költségek 50 százalékkal csökkennének a mobil monitoring bevezetésével. Jelenleg Barcelona mellett már Ciprus, Szingapúr és Portugália néhány kórházában is üzemel a rendszer. Fő erőssége, hogy az egészségügyi intézmények meglévő informatikai infrastruktúráját használja, az orvosok egy platformfüggetlen, böngésző alapú megoldással tudják ellenőrizni a páciensektől befutó adatokat. Maguk az adatok az IBMmel kapcsolatban már ismertetett módon képződnek (az Ericsson „testre szabható” szenzoros adatgyűjtő rendszerét Body Area Networknek hívják), továbbításukat azonban az Ericsson nem szabványos telefonnal, hanem egy kisebb mobil méretű önálló készülékkel oldja meg. Az eszközben egy GSM adatkártya és a Bluetoothantenna található – ez a rendszer fejlesztői szerint biztonságosabb, mintha az adatok mobiltelefonon keresztül közlekednének. Minden készüléken van egy „esemény gomb”, amellyel a rosszullét első jeleinek jelentkezésekor értesíteni lehet az orvost.
    A mobil egészségügyi megfigyelő és adattovábbító rendszerek közös jellemzője a távfelügyelet, a napi egészségügyi teendőkhöz nyújtott távsegítség, a vészhelyzeti segítségnyújtás és riasztás, valamint az adatok és információk valós idejű gyűjtése és továbbítása, illetve folyamatos naplózása. Az árakról – alapvetően tesztrendszerekről lévén szó – egyelőre nincs pontos információ, az Ericsson a barcelonai tapasztalatok alapján a működtetést páciensenként évi 2- 3 ezer euróra becsüli.

Ha az egészségügy modernizációja kerül szóba, valószínűleg nem az informatika jut eszünkbe, hanem az elöregedett orvosiműszer- park vagy a lerobbant épületállomány. Pedig európai példák sora bizonyítja, hogy a minőségi előrelépéshez az informatikai fejlesztéseken keresztül (is) vezet az út.

Gyorsaság, kényelem, takarékosság, biztonság – nagyjából ezeket várja el a szakma az egészségügyi intézmények közötti kommunikáció modernizálásától. Az alapfeltétel – természetesen – az egyes egészségügyi szolgáltatók belső infokommunikációs rendszereinek kialakítása, ez azonban csak egy közbenső cél, a minőségi ugrást az intézményközi kommunikáció új alapokra helyezése jelenti. A végső cél az egységes egészségügyi kommunikációs hálózat létrehozása, amelyben személyre szóló, a páciens egész életútját végigkísérő digitális archívumok tárolják az adatokat, és hitelesített betegdokumentumok (leletek, felvételek, vizsgálati eredmények) közlekednek az egyes intézmények, illetve az intézményen belüli részlegek között. Ehhez az infrastruktúrán kívül létre kell hozni a közös kommunikációs platformot, ki kell alakítani az adatbázisokat, az archiválás és a hitelesítés technikáját, az adatvédelem metódusait. Szükség van ezenkívül olyan regionális egészségügyi információs központokra (szaknyelven clearinghouse és datawarehouse szolgáltatókra), amelyek ellenőrzik és elszámolják az együttműködő intézmények közötti adatforgalmat.

Felesleges vizsgálatok helyett
Hogy mit nyújtana egy ilyen rendszer a betegeknek, azt az egészségügyi tárca által a középmagyarországi régióra készített modellszámítás is kellőképpen illusztrálja: eszerint a párhuzamosan (és így legalább egyszer fölöslegesen) elvégzett vizsgálatok száma 10, a szakrendelésre történő beutalások száma 5 százalékkal csökkenhetne a hatékony intézményközi kommunikációval. Talán ennél is fontosabb, hogy a helyben (tehát legkésőbb az első szakorvos–beteg találkozásnál) megszülető végleges diagnózisok száma akár 50 százalékkal is növekedhetne.
A hasonló számítások részben a magyar sajátosságokat figyelembe vevő modelleken, részben (külföldi) gyakorlati példákon alapulnak. Utóbbi körbe tartozik az angliai National Spine, a svédországi Stockholm Kommun egészségügyi információs rendszere, a franciaországi Le Havre 8 kórházát összekapcsoló rendszere, a spanyol Son Llatzer regionális klinikai adatbázis, illetve a német elektronikus betegkártyaprogram.
A hasonló projektek iránt az üzleti érdeklődés igen élénk, tekintve, hogy az európai egészségügyi informatikai piac éves forgalma mintegy 15 milliárd euró.

Óriásberuházás
Akad már épülőfélben lévő magyar megoldás is: a három legelőnytelenebb helyzetű magyarországi régióban a Humán Erőforrás Operatív Program (HEFOP) 4.4-es intézkedése keretében támogatott óriásberuházás. A mintegy 800 millió forintért megvalósuló programban regionális, intézményközi információs mintarendszereket hoznak létre, amelyek a betegekre vonatkozó egészségügyi információk gyors, pontos elérését teszik lehetővé a csatlakozó ellátó intézmények számára. A megfogalmazott cél Észak-Magyarország, Észak-Alföld és Dél- Dunántúl régiók egészségügyi ellátásának minőségi javítása, amelyet a pályázaton nyertes, a British Telecomból alakult BT valósíthat meg. A rendszer a tervek szerint idén már működik. Az érintett térségek egészségügyi intézményeinek fenntartói pályázati úton juthatnak hozzá a támogatási keretekhez, amelyekből információelosztó mintarendszereket, E-egészségügyi szolgáltatásokat (elektronikus előjegyzés, elektronikus leletküldés, elektronikus recept), adminisztrációs rendszereket finanszírozhatnak.
A célok megvalósítására a három régió „kombinált” – a fekvő- és járóbeteg-ellátó intézményeket, illetve háziorvosokat is magukban foglaló – konzorciumai pályázhattak. A program teljes támogatási összege több mint 4 milliárd forint (ennek háromnegyedét az EU, egynegyedét a magyar költségvetés állja). A pénz harmada, mintegy 1350 millió forint jut minden egyes régióra. (A konzorciumok 2007 elején állnak fel.)
Az NFT 1. keretében megvalósuló projektet a második Nemzeti Fejlesztési Terv várhatóan országossá növeli, ráadásul közben már zajlik egy párhuzamos program az intézményközi kommunikációt megalapozó intézményen belüli fejlesztések támogatására, szintén a HEFOP kiírásában. Ennek révén kap a Szabolcs megyei Jósa András Kórház közel 300 millió forint értékű, Magyarországon egyelőre egyedülálló kommunikációs rendszert.
A hálózati infrastruktúrát a Synergon építi ki a Cisco egészségügyi hálózati keretrendszerének és internet alapú telefonjainak felhasználásával. A hálózat a későbbiekben a hagyományos hang- és adatkommunikáció mellett azt is lehetővé teszi, hogy a műtéteket webkamerák segítségével rögzítsék és központi szerveren tárolják, így a felvételek akár más intézmények számára is hozzáférhetőek lesznek oktatási, vagy (például műhibapereknél) bizonyítási, minőségbiztosítási célból.

Képalkotó hibridek

Az egészségügyi képalkotó diagnosztikában a fejlődés útja jelenleg a hibrid technológiák felé vezet; a PET- és SPECT CT-k alkalmazása bővül a leggyorsabban. A kombinált kamerák kevesebb vizsgálattal is pontosabb eredményt nyújtanak, mint a hagyományos készülékeken külön-külön elkészített felvételek, ráadásul bizonyos diagnosztikai eljárásokhoz kizárólag az előbbiek használhatók. Szakértők szerint a jövő az eddiginél pontosabb eszközöké, illetve egy új, molecular imaging nevű megoldásé.

A PET jelenleg néhány milliméteres, a CT néhány tizedmilliméteres felbontású képet tud készíteni a vizsgált területről. A gyógyításban, ahol a pontosság döntő jelentőségű, nyilván a precizitásé az előny, ám ez nem jelenti azt, hogy a CT kiszorítja a PET-et. A valóság ennél bonyolultabb: a valódi (térbeli) pontosságot és a legnagyobb használati értéket a két eljárás előnyeit kombináló PETCT- vel lehet elérni.
 A CT-kamera a kóros elváltozások anatómiai képét rögzíti, a PET-tel az adott terület funkcionális (mindenekelőtt anyagcsere-) vizsgálatát lehet elvégezni. A PETCT a kórosan funkcionáló terület pontos behatárolására alkalmas. Mindez természetesen két külön készülékkel, kétféle időpontban készült felvételek szoftveres „egymásra vetítésével” is megoldható, ám ilyenkor nem lehet garantálni, hogy a páciens mindkét esetben ugyanolyan testhelyzetet foglal el a kamerához képest, vagyis nincs elmozdulás a két felvétel között. A PET-CT annyival tud többet, hogy egy időben készíti el a két képet, és egy felvételben ábrázolja a kétféle eljárással szerzett információkat, tökéletes illesztéssel. Az elsősorban a daganatos (de újabban ér- sőt idegrendszeri) betegségek diagnosztikájában alkalmazott technika gyorsan terjed – jelenleg az összes nagy gyártó (Siemens, GE, Philips, Toshiba stb.) kínálatában szerepel PET-CT, s az eladások a teljes képalkotó diagnosztikán belül ebben a szegmensben nőnek a leggyorsabban. Egy magyar kutatási konzorcium támogatást nyert a közelmúltban a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivataltól „magyar” PET-CT kifejlesztésére (az idézőjelet az indokolja, hogy a készülék nagyrészt külföldről beszerzett alkatrészeket tartalmaz majd, a magyar hozzáadott érték a dizájn mellett elsősorban a gépet működtető szoftverekben testesül meg). A modul rendszerű PET-CT-ből kétféle készül (az első kisállatgyógyászati, a második humán célokra), a sorozatgyártásra alkalmas változat várhatóan 2009-ben születik meg, s a fejlesztők szerint az ára mellett elsősorban „testre szabhatóságában” különbözik majd a külföldi vetélytársaktól.
A hibrid készülékeknek nem a PET-CT az egyetlen megjelenési formája: régóta létezik SPECT-PET (a speciális SPECT-kamerákat PET-izotóppal és -üzemmódban is lehet működtetni) és újabban sokat hallani a SPECT-CT-ről is. Utóbbit elsősorban szívés érrendszeri megbetegedések diagnosztikájára ajánlják a szakértők. Az előnyök hasonlóak mint a PET-CT-nél: a készülék alkalmas a keringési rendszerben észlelt funkcionális zavarok anatómiailag pontos lokalizálására.
A jövő a biztató eredmények ellenére sem a hibrid képalkotó technológiáké. A fejlődés most kétségkívül ebbe az irányba mutat, ám a szakértők szerint csak átmenetileg. Középtávon egyrészt számítani kell arra, hogy az egyes képalkotó módszerek képesek lesznek egymás helyettesítésére, például már ma is létezik olyan MReljárás, ami képes a PET kiváltására. Másrészt a készülékszám növekedésével előtérbe kerül a többlépcsős diagnosztika, amelyben – ha nem egyértelmű, hogy az adott panasz milyen vizsgálati módszert indokol – az olcsóbb eljárásoktól haladnak majd a költségesebb, de nagyobb pontosságú megoldások felé. Ráadásul arra is van esély, hogy a ma még egymás mellett élő technológiák versenyéből a „nevető ötödik” kerül ki győztesen: a molecular imagingnek nevezett, molekuláris szintű képalkotó módszer lényegesen pontosabb az eddigieknél, és a mostani diagnosztikai eljárások jelentős részét 5–15 éven belül leválthatja.

Jön a lézerrel melegített és az ezerlábú A Föld lakossága évente fejenként 800 megabájtnyi adatot „termel” és tárol a számítógépek merevlemezén. A növekvő igények kielégítését az eszköz méretének csökkenésén túl új módszerek is segítik, amelyekkel átléphetOEk az eddig kőbe vésettnek tűnő adattároláskapacitási korlátok.

Az első mágneses elvű, az adatokat korong alakú hordozóra rögzítő berendezést ötven éve fejlesztették ki az IBM kaliforniai kutatólaboratóriumában. A Random Access Method of Accounting and Control (RAMAC) elnevezésű periféria nagyjából 60 centiméteres korongokat alkalmazott, a 15 darab tányért mágnesezhető (vasoxidos) festékkel vonták be. Az eszköz 5 megabájtnyi (Mb) adatot tudott tárolni (összehasonlításul: egy CD-n 700 Mb, egy DVD-n 4,7 gigabájt (Gb), egy asztali számítógép merevlemezén 80–160 Gb fér el). A lemezekre az információkat egy mechanikus karral mozgatott író-olvasó fej vitte fel. Nem volt lassú: egy meghatározott adatot képes volt egyetlen másodpercen belül megtalálni és beolvasni.
A RAMAC-nak csak a működési mechanizmusa hasonlított a mai merevlemezekhez (hard disk drive, HDD). A közel egytonnás tömegű készüléket 35 ezer dollárért (nagyjából 15 új autó akkori áráért) adták. Maga az elv azonban valóban ugyanaz volt, amit a merevlemezek ma is használnak: a mágneses adatrögzítés és a véletlenszerű (erre utal a névben a Random Acces Method) hozzáférési mód, azaz a korábbi lyukkártyától eltérő, nem lineáris adatkeresés.
Az első eszközt, amelyet már winchesternek neveztek, szintén az IBM mutatta be 1973-ban – ebben két darab 30 Mb-os tányér pörgött zárt dobozban, és 1,7 megabitnyi adatmennyiség fért el egy négyzethüvelyknyi területen (a megabit/négyzethüvelyk ma is az adattárolási kapacitás egyik általános mérőszáma – a másik az adatelérés sebessége megabájt/másodpercben megadva).
Az egy gigabájtos (Gb) tárolási határt 1982-ben a Hitachi lépte át. Tíz darab 35 centiméteres átmérőjű lemezzel a belsejében ez a HDD még mindig több mint 50 kilogrammot nyomott, ami nyilvánvalóan nem felelt meg a mai személyi számítógépek követelményeinek. Azokba az IBM gyártott először HDD-t: a 63 Mb kapacitású Tanba-1 nevű merevlemez 2,5 hüvelykes tányérokkal csupán 215 gramm volt.
  A merevlemez-evolúció azóta is ezt az utat járja: a méret csökken (a számítógépekben ugyan továbbra is 2,5 hüvelykes lemezek forognak, többnyire 7200 fordulat/perc sebességgel, de léteznek egyhüvelykes, azaz 2,5 centiméteres átmérőjű változatok is, amelyeket például zenelejátszókban, illetve mobiltelefonokban használnak), a tárolókapacitás és a sebesség pedig nő. Szükség is van rá, hiszen a Föld több mint 6,5 milliárd lakosa évente fejenként 800 Mb-nyi adatot „termel”, ami 276 terabájt tárhelyet igényel. A hatalmas adatmennyiség több mint 90 százaléka pedig merevlemezeken pihen.

Kilencvenfokos fordulat
Csakhogy a technológia adattárolási képességei korántsem korlátlanok. A 90-es évek elején a személyi számítógépekhez még 10–20 Mb tárolókapacitású merevlemez járt, ma ennek a tízszerese a megszokott, de az 500 Gb sem ritkaság. Ezt túllépni nehéz. A Hitachi Global Storage Technologies leánycége 2005 áprilisában mutatta be a merőleges adatrögzítést alkalmazó merevlemez prototípusát. Ebben 233 gigabitnyi (8 bit = 1 bájt) adat fér el egy négyzethüvelyknyi területen. A sűrítést lehetővé tevő ötlet egyszerű: az adatcsomagok alapesetben a lemez felszínével párhuzamosan helyezkednek el, a merőleges adatr ö g z í t é s során pedig arra merőlegesen. A különbség annyi, mintha egy marék szöget egyszerűen szétszórunk, vagy a fejére állítva helyezünk el egy tálcán – nyilvánvaló, hogy az utóbbi változatnál tudunk több szöget a tálcára rakni.
A mintegy tízszeres adatsűrűség- növekedést jelentő új metódus bevezetését elsősorban a hordozható készülékek (laptopok, kézi számítógépek stb.) igényei sürgették. Tavaly már öt nagy gyártó alkalmazta, megnövelve (de nem megsokszorozva: az átlagos 100- ról 150 gigabit/négyzethüvelykre bővítve) az adatsűrűséget. Összességében akár 500–1000 gigabit/ négyzethüvelykes adatsűrűség is elérhető lesz a változással, azaz – előreláthatóan 2008 körül – megjelenhetnek a terabájtos (1 Tb = 1000 Gb) kapacitású merevlemezek. Várhatóan 2011 körül ez az új megoldás is eléri a lehetőségek határát. Közben a tárolás fajlagos költsége folyamatosan csökken: jelenleg az 1 dollár/Gb környékén tartunk, ami hatalmas ugrás az 5000 dollár/Mb induló értékhez képest.

Hely-, méret- és hőkorlátok
Az elmúlt évtizedben évente nagyjából megduplázódó kapacitásnövekedést két módon lehetett elérni: a korongok számának növelésével és az egyes korongokon az adatsűrűség fokozásával. Mindkettőnek fizikai korlátai vannak: az adott méretű hely a számítógépházban, illetve a mágnesezhető részecskék mérete és az olvasófejek olvasási képessége. A nagyon kis helyre összezsúfolt információk időállósága is veszélybe kerül: a merevlemez működése során keletkező hő hatására az adatok mágnesesen instabillá válnak, azaz módosulhatnak vagy törlődhetnek.

Elérték a terabájtot
A Fujitsu nemrég olyan technológiát mutatott be, amellyel máris elérhető a Tb-os nagyságrend. A heat-assisted magnetic recording (HAMR) megoldással négyzethüvelykenként 1 Tb is tárolható, ezzel pedig akár 5 Tb-os merevlemezt is létre lehet hozni. A Seagate cég szerint akár 50 terabit/négyzethüvelyk adatsűrűség is elérhető a technológiával. Az eljárás hasonló a merőleges adatrögzítéshez, de annál hatékonyabb, a sűrűség felső határa itt már százszorosa a hagyományos merevlemezekének. A megszokott hordozórétegnél stabilabb felületet használnak, és az adott bitsorozatot az írás előtti lézeres felmelegítést követően rögzítik. Az írás után a lehűlés stabilizálja a rögzített mágneses jelet. A fejlesztők szerint még legalább 3–5 évnyi munkára van szükség az első HAMR rendszerű HDD piaci megjelenéséig.
Nagyjából kétévnyi idő kell egy másik ígéretes fejlesztési irány beéréséhez. Az IBM-es hátterű Millipede (ezerlábú) technológiát a digitális világ legnagyobb kiállításán, a CeBIT-en 2005-ben mutatták be. A mai merevlemez-technológiáktól jelentősen elrugaszkodó eszközzel szintén elérhető az 1 terabit/négyzethüvelykes álomhatár. A Millipede-ben az információhordozó egy speciális polimer film, amelybe mikroszkopikus méretű, felhevített tűk mélyítik bele az adattartalomnak megfelelő mintázatot (egyetlen gyerekkörömnyi memóriapanelben több mint 4000 forró tű írja az adatokat, az olvasást pedig ugyanezen – időközben lehűlt – tűk végzik). A polimer újbóli felhevítésével az adatok törlődnek, vagyis a felület akárhányszor újraírható.
A köztes időszakban nagy jövőt jósolnak a szakértők az olyan hibrid technológiáknak, mint amilyennel a Seagate rukkolt elő. A vállalat saját flashmemóriával rendelkező winchesterek gyártásába kezdett (szintén merőleges adatrögzítési módszerrel). A flashmemória révén egyrészt sokkal gyorsabbá válik az adatelérés (mintha csak egy jóval nagyobb kapacitású HDD-t használnánk), másrészt egyes alkalmazások futtatása közben a lemez pörgetése akár le is állhat, amivel rengeteg energia megtakarítható.