Zöld kereszt
Megyesi Gusztáv írása a Magyar Rezidens Szövetség kezdeményezéséről a Népszabadságban.
Álbetegek ellenőrzik majd azokat az orvosokat, akik kitűzték ugyan köpenyükre a zöld keresztet, mégis elfogadják a betegektől a hálapénzt – ez a legújabb hír a honi egészségügyben.
Mint ismeretes, a Magyar Rezidens Szövetség kezdeményezésére a magyar orvostársadalom olyan szisztémában dolgozna tovább, amely kiveti magából a paraszolvenciát, s cserébe mindazon orvosok, aki vállalják a hálapénz nélküli létet, dupla fizetést kapnak.
A rezidensszövetség szerint a nagyjából harmincezer fős orvosi társadalom kétharmada örömmel váltana a dupla fizetésért, s a köpenyére erősített zöld kereszt jelezné a nagyvilágnak, hogy már egy új kor új orvosával áll szemben.
Amikor az ember ilyen hírt olvas, meg-megfordul fejében a gondolat, hogy tán mégiscsak forradalmi időket él, amelyben nem csupán a társadalom régi értékrendje, valamint az emberek nyugdíj-megtakarítása tűnik el napok leforgása alatt, hogy átadja helyét egy sokkal igazságosabbnak és korszerűbbnek, hanem az emberek szemlélete is megváltozik. Jó, idealisták mindazonáltal nem vagyunk, így csöppet sem ájultunk el a meglepetéstől azt olvasván, hogy a zöld keresztről leginkább a szülész-nőgyógyászok és a sebészek nem akarnak hallani, sőt destruktív ötletnek, más megfogalmazásban egyszerűen marhaságnak tartják, míg például a röntgenorvosok és a laborosok hogy, hogy nem, nyitottabbak az ötletre.
Igaz, ami igaz, mi magunk sem szoktunk ötezrest csúsztatni, példának okáért a vizeletgyűjtő műanyag pohár mellé, amikor beadjuk a kisablakon, miként vidéki röntgenasszisztens se talált még nagyon hízott kacsát a röntgengép mögé diszkréten letéve.
Ez a világ változna meg most. A kérdés csak az, hogy az álbetegek bevetése hogyan nézne ki a gyakorlatban. Mert ahhoz például, hogy a zöld keresztet viselő, ám hálapénzt továbbra is elfogadó szülészorvos lebukjék, álbeteg, de facto álterhes nővel semmire se megyünk, ahhoz igazi terhes nő kell, aki a végén szül is, mert csak akkor derülhet ki százezres nagyságrendben a csalás, mint ahogyan a sebésszel se lehet szórakozni, hogy álcombnyaktöréssel állítunk be hozzá, a kórház ráadásul nem 1-es villamos, hogy asszonyunk vajúdik, majd közben hirtelen, hopp, karszalagot húz elő, hogy ő tulajdonképpen ellenőrizni jött és kéri az iratokat.
Ráadásul orvosi hálapénzellenőrzés egyszer már létezett ebben az országban: pár évvel ezelőtt, amikor az egyik honlapon naprakészen lehetett tájékozódni arról, hogy név szerint melyik orvos, melyik kórházban, mennyit kér, s cserébe milyen munkát végez, megszolgálta-e a hálapénzt; érdekes, hogy akkor nemcsak az orvostársadalom és az egészségügyi tárca, de még a betegek többsége is fel volt háborodva a nyilvános listán, pedig ha volt hatékony és olcsó társadalmi ellenőrzés, akkor ez az volt, meg is szűnt gyorsan.
