Lapszemle – a NEJM legfrissebb cikkeiből, 2010.06.27.

Újonnan diagnosztizált krónikus mieloid leukémia (CML) kezelése nilotinibbel, illetve imatinibbel: III. fázisú, véletlen besorolásos, nyílt jelölésű, multicentrikus vizsgálat (ENESTnd)

2010;362:2251–2259

G. Saglio és munkatársai 846 krónikus fázisban levő, Philadelphia-kromoszóma-pozitív, CML-ben szenvedő beteget kezeltek vagy nilotinibbel (naponta 2×300, illetve 2×400 mg), vagy imatinibbel (naponta 400 mg). Elsődlegesen a 12 hónap utáni major molekuláris válasz arányát értékelték. Kisebb, illetve nagyobb dózisú nilotinib mellett ez az arány 44%, illetve 43% volt, mintegy kétszerese az imatinib-csoportban megfigyelt aránynak (22%). A komplett citogenetikai válaszban is szignifikáns különbséget találtak a nilotinib javára (kisebb adag: 80%, nagyobb adag: 78%, imatinib: 65%). Mindkét nilotinib-csoportban szignifikánsan hosszabb volt az akcelerált, illetve blasztos fázisig eltelő idő, mint az imatinib-csoportban. Major molekuláris választ egyetlen olyan esetben sem észleltek, amikor a beteg akcelerált vagy blasztos fázisba került. A gasztrointesztinális és a folyadékretenciós események imatinib mellett, a bőrgyógyászati események és a fejfájás nilotinib mellett voltak gyakoribbak. Az aminotranszferázok és a bilirubin szintjének emelkedése miatt mindkét csoportban ritkán kellett megszakítani a kezelést. A két BCR-ABL-inhibitor közül a nilotinib bizonyult hatásosabbnak a Philadelphia-kromoszóma-pozitív CML kezelésében.

Újonnan diagnosztizált, krónikus fázisú krónikus mieloid leukémia (CML) kezelése dasatinibbel, illetve imatinibbel: véletlen besorolásos, multinacionális vizsgálat

2010;362:2260–2270

Korábban az eredménytelen imatinib-kezelés után alkalmazott dasatinib javította CML-betegek komplett citogenetikai válaszát és progressziómentes túlélését. H. Kantarjian és munkatársai ebben a vizsgálatban a CML első vonalbeli kezelésében hasonlították össze a két gyógyszert. Összesen 519, újonnan diagnosztizált, krónikus fázisban lévő CML-ben szenvedő beteg vagy napi 100 mg dasatinibet (n=259), vagy napi 400 mg imatinibet kapott. Elsődleges végpontként a 12 hónap utáni komplett citogenetikai választ értékelték. Legalább 12 hónapos követés után a megerősített komplett citogenetikai válasz aránya 77% (dasatinib), illetve 66% (imatinib) volt. A legalább egy vizsgálatban talált komplett citogenetikai válasz aránya is szignifikánsan nagyobb volt a dasatinib-csoportban (83% vs. 72%), és a major molekuláris válasz szempontjából is a dasatinib-kezelés volt a kedvezőbb (46% vs. 28%). Dasatinibbel szignifikánsan rövidebb idő alatt lehetett a választ kiváltani. Az akcelerált vagy blasztos fázisba való átmenet dasatinib mellett 1,9%-ban, imatinib mellett 3,5%-ban fordult elő. A két terápiás protokoll biztonságossági profilja hasonló volt. Az eredmények alapján remélhető, hogy dasatinibbel javítani lehet az újonnan diagnosztizált CML hosszú távú kimenetelét.

Az anya, illetve a csecsemő antiretrovirális kezelése a HIV-1 szoptatás alatti átvitelének csökkentésére: véletlen besorolásos vizsgálat (BAN)

2010;362:2271–2281

C. S. Chasela és munkatársai 2369 szoptató, HIV-1-pozitív kismamát, akinek a CD4+ sejtszáma elérte vagy meghaladta a 250 sejt/mm3-t, illetve gyermeküket kezelték Malawiban. Az egyik csoportban az anya kapott antiretrovirális kezelést, a másikban a csecsemő nevirapint, a harmadikban (kontroll) a szülés után nem alkalmaztak kiterjesztett antiretrovirális terápiát. Perinatálisan minden esetben adtak egy adag nevirapint és egyheti zidovudin–lamivudin kezelést. A transzmisszió vagy halál bekövetkeztének arányát 28 hét elteltével mérték föl. Kéthetes korában a csecsemők 5,0%-a volt HIV-1-pozitív. A 2 és 28 hónapos kor közti transzmisszió becsült rátája szignifikánsan nagyobb volt a kontrollcsoportban (5,7%), mint az anya (2,9%) vagy a csecsemő kezelése mellett (1,7%). A csecsemők HIV-1-fertőződésének vagy halálának kockázata 28 hónapos korig 7,0% (kontroll), 4,1% (kezelt anyák), illetve 2,6% (kezelt csecsemők) volt. A neutropeniás anyák aránya nagyobb volt anyai antiretrovirális kezelés mellett, mint a másik két csoportban. A nevirapinnal kezelt csecsemők között 1,9%-ban lépett fel hiperszenzitivitási reakció. Az eredmények szerint mind az anya 28 hetes antiretrovirális kezelése, mind a csecsemő nevirapin-kezelése csökkenti a HIV-1 szoptatás alatti transzmissziójának kockázatát.

Antiretrovirális kezelési protokollok a terhesség, illetve a szoptatás alatt Botswanában: véletlen besorolásos, kontrollcsoportos vizsgálat

2010;362:2282–2294

R. L. Shapiro és munkatársai 560 HIV-1-fertőzött terhes nőt (CD4+ sejtszám legalább 200 sejt/mm3) vagy nukleozid reverz transzkriptáz gátlókkal (NRTI-csoport: abacavir, zidovudin, lamivudin) vagy proteáz-inhibitorokkal (lopinavir és ritonavir) és zidovudin–lamivudin kombinációval kezeltek a 26.–34. terhességi héttől a 6 hónapos szoptatás befejezéséig. A 170 fős obszervációs csoport, amelyben a CD4+ sejtszám nem érte el a 200 sejt/mm3-t, nevirapint és zidovudin–lamivudin kombinációt kapott. A vírusszuppresszió (400 kópia/ml alá csökkent vírusszám) rátája hasonlóan nagy volt a szüléskor (93–96%) és a szoptatás alatt (92–95%) mindhárom csoportban. Hat hónapos korukig a 709 élve született csecsemő közül nyolcan fertőződtek meg (1,1%), közülük hatan a terhesség, ketten a szoptatás alatt. A kezelést korlátozó mellékhatás az NRTI-csoportban 2%-ban, a proteáz-inhibitor-csoportban 2%-ban, az obszervációs csoportban 11%-ban jelentkezett.