Visszavarrt karok

Sikerült visszavarrni egy vonatbalesetet szenvedett fiatal nő két karját Franciaországban, közölte az MTI nyomán az InfoRádió.

A grenoble-i egyetemi kórházban augusztus 14-én végrehajtott műtét a tragédia után kevesebb mint két óra után kezdődött meg, a vonat által levágott végtagokat addig hűtőtartályban őrizték. A versenyfutás az idővel, a két karnak a könyök feletti résznél történt visszavarrása, négy órán át tartott, a sebészek szerint "különösebb technikai nehézség" nélkül. Az operációban két csapatban mintegy tíz ember vett részt, egyszerre végeztek a két végtag reimplantációjával.

Az orvosok szerint bár a nő kora (30 év) segítheti a korrekt neurológiai felépülést, az idegsérülések miatt nem fogja tudni teljesen mozgatni a kezét.

"Valamennyi izmát nem lehet teljesen stimulálni, így a finom mozgások, főként a kéz tájékán nehezek lesznek. Így is jobb lesz azonban, mint egy művégtag", mondta Michael Brouyer, a műtétben részt vevő sebészek egyike.

Steve Mure-Ravaud-t tűzoltó főtörzsőrmester elmondta, a legfontosabb volt a mentés koordinálása.

"Nem vagyunk felszerelve arra, hogy teljes végtagokat hűtsünk, így ki kellett valamit találnunk." Gyorsan szereztek jeget a vasúttársaságtól, steril tárolóba, majd dupla falú zsákokba téve helyezték el a végtagokat a mentősök által szállított hűtőládákba. A végtagok nem érintkezhettek közvetlenül a jéggel, hogy a bőr le ne fagyjon, ezután szállították a pacienst a grenoble-i egyetemi klinikára.

A kettős végtag-amputáció "viszonylag ritka" sérülés Franciaországban, és ez volt az első ilyen jellegű sikeres franciaországi beavatkozás. Az orvosok szerint hasonló sikeres műtéteket már végeztek Kínában és Indiában. Az első sikeres kettős karvisszavarrást 2008-ban végezték el Németországban.

 
(forrás: InfoRádió)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more A személyes és társas tényezők szerepe a rehabilitációs munkában

    A kötet középpontjában a krónikus betegséggel élők testi, lelki és szociális...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...