Továbbra is a Szegedi Tudományegyetem az egyik legjobb magyar intézmény

Továbbra is a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) az egyik legjobb magyar intézmény a brit Quacquarelli Symonds (QS) feltörekvő európai és közép-ázsiai országok felsőoktatási intézményeit értékelő listáján.

Az SZTE idén a 29. helyen végzett, ezzel Magyarországon ismét az egyik legjobb egyetem lett a 16 vizsgált magyar felsőoktatási intézmény között, amelyekből - akárcsak 2020-ban - négy került be a top 50-be.

A feltörekvő kelet-európai és közép-ázsiai régióból tavalyhoz képest ötvennel több, azaz 450 felsőoktatási intézmény szerepel a QS-listán. Az SZTE a rangsorolt intézmények legjobb 6,4 százalékába tartozik idei helyezésével. Több részterületen - így az akadémiai elismertség vagy a kutatási együttműködések nemzetközi kiterjedtsége terén - javult a mezőnyben elfoglalt pozíciója. Legerősebb indikátora az internetes láthatóságát mérő mutató lett: itt a vizsgált régióban a 16. helyen szerepel.

A rangsor készítői a listát továbbra is tíz szempont alapján állítják össze: 30 százalékos súllyal az intézmény akadémiai elismertségét, 20 százalékos súllyal a munkaadók visszajelzéseit vették figyelembe. Mérték az oktató-hallgató arányt (10 százalék), a doktori fokozattal rendelkező oktatók-kutatók számát (5 százalék), az idézettséget (5 százalék), a publikációs tevékenységet (10 százalék) és az intézmény nemzetközi kutatói kapcsolatrendszerét (10 százalék). A nemzetközi hallgatók és oktatók arányát 2,5-2,5 százalékos, míg az intézmény internetes láthatóságát 5 százalékos súlyozással értékelték.

A QS feltörekvő európai és közép-ázsiai országok felsőoktatási intézményeit értékelő listáján (https://www.topuniversities.com/university-rankings/eeca-rankings/2022) a magyar intézmények közül az Eötvös Loránd Tudományegyetem a 26., a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem az SZTE-vel holtversenyben a 29. helyen végzett, a Debreceni Egyetem pedig a 40. helyen.

(forrás: MTI)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Bontakozó jelentés - Tanulmányok a 60 éves Péley Bernadette köszöntésére

    Jelen tanulmánykötet tisztelgés a hatvanadik születésnapját ünneplő Péley...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...