Tamás Éva díj a jövő egészségügyi generációjának

Kulja András és Mezei Fruzsina kapta meg elsőként a 2021-ben alapított Tamás Éva Díjat, amelyet az IME XI. Infekciókontroll és Betegbiztonság konferenciáján október végén  adtak át.

Az IME szerkesztősége – tisztelegve a lap alapítója és első tulajdonos-lapmenedzsere,Tamás Éva emléke előtt – a lap szerzői és konferencia-előadói számára előadói és publikációs díjat alapított. A díjat évente ítélik oda, a Bíráló Bizottság által legjobbnak tartott, olyan, a folyóiratban megjelent közleményért, melynek első szerzője 35 év alatti, ill. az adott évben a legkiválóbb, a magyar egészségügy szempontjából legkiemelkedőbb jelentőségű előadást tartotta valamelyik IME konferencián.

Kulja András a „Miért és hogyan küzdjünk az egészségügyi tévhitekkel?” című előadásával érdemelte ki az Előadói Díjat.

Mezei Fruzsina a „Digitális egészségügyi technológiák értékelése – Diabétesz applikációk Németországban” című első szerzős publikációjával nyerte el a Publikációs Díjat.

Tamás Évával személyes kapcsolat fűzött össze bennünket amellett, hogy a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság 2018 óta stratégiai partnere az IME-nek, valamint társszervezője az egészséggazdaságtani konferenciának. Nem meglepő tehát, hogy mi vállalkoztunk arra a feladatra, hogy Éva szellemi hagyatékát gondozzuk, terveit megvalósítsuk. Meggyőződésünk, hogy Éva emlékét azzal tudjuk legjobban ápolni, ha tovább építjük, erősítjük és kiterjesszük azt, amit életében, kiemelkedő szakmai munkájával létrehozott. Ennek szellemében határoztuk el, hogy Tamás Éváról konferencia előadói és tudományos publikációs díjat nevezünk el, amelyet minden évben két fiatal egészségügyi szakembernek, egészségügy-kutatónak (vagy közösségnek) ítélünk oda. Éva mindig elkötelezett támogatója volt mind a tudományosságnak, illetve a magyar nyelvű tudománynak, mind pedig a fiataloknak, akikben a jobb jövő zálogát látta – mondta Sinkó Eszter, egészségügyi közgazdász, a MEMT elnökhelyettese a kitüntetések átadásakor.

Október végén, az IME konferenciáján adták át a Tamás Éva díjat (Fotó: IME-MEMT)
Október végén, az IME konferenciáján adták át a Tamás Éva díjat (Fotó: IME-MEMT)

A díj fejenként 300 ezer forint jutalommal jár a Hartmann Rico Kft. támogatásának köszönhetően.

hirdetés

Könyveink

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...