Nem óv meg az öregedéstől a vérplazma!

Nem gátolja az öregedést a fiatalok vérplazmájának átömlesztése, közölte a Qubit szerint az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Hatóság (FDA).

Az FDA szerint több államban elszaporodtak az olyan egészségügyi intézmények, amelyek fiatalok által adományozott vérplazma átömlesztését kínálják idősebbeknek, bizonyos esetekben több ezer dollárért. A szolgáltatást azzal reklámozzák, hogy olyan betegségeket gyógyít, mint a Parkinson- és az Alzheimer-kór, a sclerosis multiplex, a szívbetegségek vagy a poszttraumatikus stressz szindróma, de az öregedés és a memóriazavarok megelőzésével is kecsegtetik a potenciális ügyfeleket, írja a Qubit.

A hatóság szerint ezekre semmilyen bizonyított hatása nincs a vérplazmának, ráadásul olyan nagy adagokban ömlesztik át a vérplazmát a szóban forgó intézmények, hogy komoly kockázatok merülhetnek fel. Ilyen lehet például a fertőző ágensek jelenléte a plazmában, de allergiás reakciókat is kiválthat a nagy volumenű vérplazma-átömlesztés, ami a szív- és érrendszert is túlterhelheti az olyan pácienseknél, akik egyébként is küzdenek valamilyen kardiovaszkuláris problémával.

Az ilyen szolgáltatást kínáló intézmények általában állatkísérleti eredményeket nagyítanak fel, és próbálják átültetni emberi szintre.

(forrás: Qubit)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A kettős zsarolás ellen - Menekültek, terror és egyéb gondok felebarátainkkal

    Slavoj Žižek szlovén filozófus a mai radikális baloldal emblematikus...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Szüléshez társuló pszichiátriai zavarok - Különös tekintettel a gyermekágyi lehangoltság kérdéskörére

    A hangulatzavarok egyik legérdekesebb területe...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...