Kampány indult a helyes szájápolásért

Kampányt indított a helyes szájápolás érdekében a Semmelweis Egyetem Parodontológiai Klinikája, közölte az intézmény igazgatója az M1-en.

Windisch Péter elmondta, hogy a magyarok jelentős része szenved fogágybetegségben. A kampány keretében a klinika szeptemberben indította el ingyenes, regisztrációhoz kötött fogászati előadássorozatát, ahol egyre többen tájékozódhatnak a fogászati betegségekről és megelőzésükről.

Az igazgató szólt arról, hogy az emberek általában későn figyelnek fel a fogágybetegségre, amely a fogak elvesztésének elsődleges okozója. Tünetei a többi közt a fog támasztó szöveteinek begyulladása, gyakori ínyvérzés és kellemetlen szájszag.

Windisch Péter hangsúlyozta, hogy félévenkénti fogászati vizsgálattal és a helyes fogmosási technikával a fog- és ínybetegségek kialakulása megelőzhető, de a kezeletlen fogágybetegség akár szív- és érrendszeri betegségeket is okozhat.

Az egyetem honlapja szerint az októberi előadás a fogágyat érintő megbetegedéseket ismerteti. Kiderül, hogy mi is pontosan a fogágy és hogy mi okozza gyulladásos elváltozásait. Megtudhatjuk, milyen tünetek alapján ismerhető fel a probléma és miért baj, ha vérzik az íny. Mennyit jelent a genetika: befolyásolható-e a betegség kialakulása, ha öröklött hajlamunk van rá? Fény derül arra is, hogy a fogíny visszahúzódása minden esetben egyet jelent-e a fog elvesztésének veszélyével.

Időpont: október 25. 18.30-tól

Helyszín: Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Oktatási Centrum, Árkövy előadóterem

1088 Budapest, Szentkirályi utca 47.

Az előadás publikus, ingyenes és bárki által látogatható, de előzetes regisztrációhoz kötött.

További részletek az egyetem honlapján

(forrás: MTI, semmelweis.hu)
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more A bizalomtól a találkozásig - Ajkay Klára összegyűjtött írásai és előadásai

    Ajkay Klára klinikai pszichológus, pszichoanalitikus és pszichodráma...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...