Ismét erősödik a járvány Németországban

Ismét erősödik a koronavírus-járvány Németországban, a legfontosabbnak tartott járványügyi mutató a hetedik napja emelkedett a szerdán közölt adatok szerint.

A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) adatai szerint 1319-re emelkedett az úgynevezett hétnapi fertőzésgyakoriság, vagyis az előző hét napon regisztrált fertőződések százezer lakosra vetített száma. A mutató egy nappal korábban 1293,6-on, egy hete 1171,9-en állt.

Az egy nap alatt regisztrált fertőződések száma is emelkedett, az egy héttel korábbi 186 406-ról 215 854-re. A német sajtóban megjelent elemzések szerint a járvány erősödése főleg a korlátozások februári lazításának és a farsangi társas összejöveteleknek, mulatságoknak tulajdonítható.

"Még mindig remélem, hogy meg tudunk birkózni az emelkedéssel" - mondta a romló járványügyi adatokról Karl Lauterbach szövetségi egészségügyi miniszter szerdai berlini tájékoztatóján, amelyen bemutatta a kormány új terveit. Az elképzelés szerint március 20-tól minden országos szintű szabály megszűnik, és a helyi szintre, a veszélyeztetett embereket ellátó intézményekre - kórházakra, idősotthonokra - és a járványgócokra összpontosítanak majd a védekezésben.

A fertőző betegségek elleni védekezésről szóló törvény tervezett módosítása szerint továbbra is a tartományi kormányok a központi szereplők, rendeleteikkel fenntarthatják a járvány 2020-as kezdete óta bevezetetett alapvető fertőzésvédelmi óvintézkedéseket, például a közösségi maszkviselés és a társas távolságtartás szabályát. Szigorúbb előírásokról, lezárásokról, korlátozásokról viszont csak a tartományi parlamentek dönthetnek, ha járványkitörést tapasztalnak valahol.

Járványgóc lehet egy településrész, egy egész város, régió vagy akár egy tartomány is - ismertette az egészségügyi miniszter a koalíciós pártok - a szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a liberálisok (FDP) - több hétig tartó tárgyalásán kiforrott kompromisszumot. Az SPD-s politikus elmondta, hogy eddigi szabályozás átmenetileg, április 2-ig még érvényben maradhat, hogy a tartományi kormányok megalkothassák az új védekezési rendszerhez illeszkedő rendeleteket.

A törvénymódosítás a tavasztól őszig tartó időszakra rendezi el a védekezés szabályait, és szeptember 23-tól, a csillagászati ősz kezdetére új módosítását készítenek majd, készülve a légúti fertőző betegségek új szezonjára, így a koronavírus-járvány esetleges újabb hullámára - tette hozzá Karl Lauterbach.

Marco Buschmann igazságügyi miniszter, az FDP politikusa kiemelte: a koalíció javaslata egy átlátható, demokratikus, jogállami rendszerről szól, amelynek révén legalább részlegesen helyre lehet állítani a járvány előtti viszonyokat, a "normalitást".

Az RKI adatai szerint az új esetekkel együtt 16 242 070 ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2). A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggő halálesetek száma egy nap alatt 314-gyel emelkedett, a járvány így 124 764 áldozatot szedett Németországban. A Covid-19 elleni teljes oltást szerdáig a lakosság 75,6 százaléka - 62,9 millió ember - szerezte meg. Teljes oltás utáni emlékeztető oltást a lakosság 57,5 százaléka - 47,9 millió ember - kapott. Az oltatlanok 19,6 millióan vannak, a lakosság 23,6 százalékát teszik ki. Közülük 4 millióan - a lakosság 4,8 százaléka - ötévesnél kisebb gyerekek, akiknek egyelőre nincs oltóanyag.

*

A világon 451 597 956 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 022 057 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban a világon 449 742 231 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 6 014 742 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei tápanyagtartalommal

    Különleges ötlettel jelent meg a gyógyszerészek szakácskönyvének  harmadik kötete,...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...