Ilyen a gyermekellátás Ukrajnában

Écsy Gábor atya, a szervezet országos igazgatója ezúttal azért utazik Kárpátaljára, hogy orvosi műszereket adjon át két, gyermekeket ápoló intézményben. Útjára a Magyar Hírlap kísérte el.

Első utunk Ungvárra, a városi gyermekkórházba vezet. A kórház udvarán egy feltűnően öreg betegszállító autó áll, mintha őrizné a felújított pulmonológiai osztályt – amelynek rendbehozatalát bútorokkal, működését pedig orvosi műszerekkel támogatta a Karitász –, amely mintha más, szebb kórházhoz tartozna. Itt, a harmadikon az intézmény orvosigazgatója vezet körbe minket, az egyik üres kórteremben megtörténik az eszközök jelképes átadása. Azért jelképes, mert amit kaptak, már mindet használják. A doktor szívesen beszél az elengedhetetlen és látványos fejlesztésekről, hálával említi, köszöni a magyar hozzájárulásokat. Szerinte a segítség lelki oldala is fontos, jó, hogy a római katolikus egyház is képviselteti magát a görögkatolikus mellett, és persze az sem mellékes, hogy sok a magyar ajkú beteg. Azt is tőle tudjuk, hogy az emelet korszerűsítésére állami forrást kaptak, ami csak azért bír hírértékkel, mert ezt a szektort so­káig nagyon elhanyagolták. Kormányzati segítséget általában nem várnak, örülnek, ha a kötelező ellátási, működési feladatokra jut pénz.

Az épületen belüli kontrasztot az is jól mutatja, hogy a második emeleten – amelynek közelgő felújítását egyébként ígéri a városvezetés – például nem fotózhatunk. Ami a számokat illeti: a százezres lélekszámú városban lévő intézmény több mint húszezer ungvári és tizenhatezer járási gyermek ellátásáért felelős. Akit itt nem tudnak ellátni, azt Munkácsra viszik. A kórháznak egyetlen, huszonnyolc éves mentőautója van, amelyet továbbindulásunk előtt nekünk is megmutatnak.

Következő úti célunk éppen Munkács, a megyei kórház gyermekonkológiája, ahol jobb állapotok fogadják a látogatót. Bár a használaton kívüli mosodaépület látványa alapján ezt nehéz elhinni. Lehangoló. Az intézmény nem kórháznak épült, az onkológia 1999-ben költözött az egykori gyermekotthonba. A helyiségek elrendezése és a kisméretű kórtermek inkább kollégiumra, mintsem kórházra hasonlítanak, s gyógyítási célokra nem a legalkalmasabbak ugyan, de változásra itt sem számítanak.

Az osztály magyar ajkú főorvosa mégis lelkesen vezet körbe minket, és a kórtermekben is enged képet készíteni. Előtte röviden összefoglalja: a jó- és rosszindulatú daganatokat egyaránt kezelik náluk, amely feladatot az európai normák szerint igyekeznek teljesíteni. Ez persze megfelelő felszerelést is igényel, amelyhez most a Karitász által adományozott infúziószabályozó készülék jelenti a legnagyobb segítséget, hiszen az eszköz automata és programozható is. Közben megtudjuk, az osztály egyik legnagyobb gondja az elégtelen szellőzés volt, ami miatt „ázásszerűen” penészedtek a falak. Az ígéreteket követően tavaly kiépített levegőztető rendszer javít a benti levegő minőségén.

Ami a számokat illeti, az onkológus elmondja azt is, tavaly negyvenkét súlyos esetet diagnosztizáltak, a betegek kétharmadát a megyeiben kezelték. A nagyobb daganatokat nem itt operálják, hanem Kijevben, ha pedig további férőhelyre lenne szükség, úgy oldják meg, hogy a legkevésbé súlyos állapotú esetet hazaküldik. A megyei kórházban egyébként tizenkét osztály működik, és az ellátási körzete – az egész munkácsi járás – is elég nagy.

Az onkológiát tekintve fordított tendencia mutatkozik, mint Ung­váron. Három évvel ezelőttig ugyanis gyógyszerek és műszerek tekintetében nagyjából nyolcvan százalékig el voltak látva, most viszont az orvosságok egy nem elhanyagolható részét a szülők (!) veszik meg, mert az egészségügyi kormányzat szerint a rákgyógyításra fordítható összeget a megelőzésre kell költeni. Ez a prevenció a tüdődaganatosok körében – ahol kétharmad részben a dohányzás a kiváltó ok – logikus érvnek hat, viszont egy négyéves gyermek hasüregi daganata kapcsán egész egyszerűen képtelenség a gyógykezelése helyett életmódváltásról beszélni. Az ilyen nehéz helyzetekben az jelenthet reményt, ha a kezelést Magyarországon – pél­dául Debrecenben – tudják folytatni, de ezt a szülők még alapítványi támogatásokkal sem biztos, hogy megengedhetik maguknak.